SG.hu·

Böngészőválasztás miatt ismét eljárás a Microsoft ellen

Úgy tűnik, hogy hiába próbált meg az elmúlt hetekben mindent Steve Ballmer, a Microsoft első embere, az Európai Bizottság rövid időn belül megindítja az eljárást a tengerentúli cég ellen.

Július közepén vált ismertté, hogy az Európai Bizottság eljárást indíthat a társaság ellen, mondván az nem tartja be a korábban kötött megállapodást és nem tesz eleget a 2010 márciusában bevezetett böngészőválasztásnak. A Microsoft azzal védekezett, hogy egy "technikai hibáról" van szó és ellátja az érintett 28 millió PC-t a megfelelő frissítésekkel. Steve Ballmer nemrég biztosította Joaquín Almunia európai uniós versenyügyi biztost arról, hogy minden elvárásnak igyekeznek megfelelni.


A Bloomberg információi szerint azonban a vita nem oldódott meg ennyivel, ugyanis Brüsszel rendkívül gyorsan le akarja zárni az ügyet. Mindez azonban egyáltalán nem jelent jót a szoftveróriás számára, sőt, nagyon is sokba kerülhet neki. A hírügynökség két bennfentesre hivatkozva azt állította, hogy az Európai Bizottság már javában rögzíti, hogy a társaság pontosan milyen hibákat is vétett és előkészíti az eljárást. A testület hivatalosan úgy reagált erre, hogy folyamatban lévő ügyet nem kommentál, míg a Microsoft szintén nem kommentálta a hírt.

Az Európai Bizottság 2004-ben 497 millió, 2006-ban 280,5 millió, míg 2008-ban 899 millió eurós pénzbírságot szabott ki a Microsoftra. Az utóbbi büntetést azért kapta a cég, mert megsértette a testület 2004-es határozatát, amelyben piaci fölénnyel való visszaélés miatt ítélték el. A böngészőválasztásra vonatkozó korábbi megállapodás egyébként 2014-ig érvényes. Amennyiben az eljárás során elmarasztalják a konszernt, úgy akár arra is kötelezhetik, hogy büntetésként fizesse be az éves forgalma legfeljebb tíz százalékát.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© vjanika2012. 09. 25.. 23:54||#47
Anno a Media player-t, IE-t nélkülözõ N-es változatot ezért adták ki a Windows 7-bõl az EU területén, emlékeim szerint alig pár forinttal volt olcsóbb mint a sima. Ott volt a lehetõség, eleget tettek ennek a kérésnek, de a francnak sem kellett! Tehát továbbra is dilettáns idiótizmusnak tartom amit az EU ezen a téren csinál!
© gforce92012. 09. 25.. 23:17||#46
Mégis mit számít? Vagy szerinted a firefox azért tudott megerõsödni mert az EU beletetette a win-be a böngészõválasztást? Ezt azért gondolom te sem hiszed. Fullmindegy, hogy az IE benne van e vagy nem a win-ben. CD-t is tudott írni az XP is, mégse azt a beépített szofrvert használta senki, pedig nem volt kötelezõen beépített CD-író szoftver választás. De mondhatén sok más eleve beépített komponenst is. Ha valami jól mûködik akkor használják az emberek, ha pedig szarul, akkor keresnek más szoftvert a feladatra. Ez mindig is így mûködött, az EU idiótáskodása nélkül is. Ez a böngészõmizéria fõleg röhejes, amikor már lényegében 3 elterjedt böngészõ is van a piacon elég erõsen az IE-n kívül. Megérteném, ha azzal volna gond, hogy az MS beépít valami kütyüt, hogy idegen böngészõ ne tudjon telepüni. Az tényleg ellenkezne a versennyel. De jelenleg nem errõl van szó, hanem arról, hogy eladok egy autót és kötelezve vagyok rá, hogy más gyártó termékeit is ajánlgassam vele. EZ röhejes. Ezen dolgoznak nem kis pénzért ezek a nyomorék EU bizotssági tagok? Költsék gyógyszerre.
© sanyicks2012. 09. 25.. 21:47||#45
"csak" a proci... meg a platform, az alaplap, és a többi. És addig lehetett 2 platoform között választani, pc x86 és max powerpc, most meg lehet x86 és x86 között válogatni... azóta az apple 1 a sok, tucat x86 pc összerakó közûl.
© usersg2012. 09. 25.. 18:54||#44
"Az IE-t pedig Win7 (ha emlékeim nem csalnak, akkor már Vista alatt is) ki lehet kapcsolni. Ami ugyan nem egyenlõ az uninstallálással, de a végeredmény majdnem az."

Marhára nem ugyanaz, kicsit nézz utána a dolognak, és az egész EU -s vizsgálódás elõzményeinek.
-1
© usersg2012. 09. 25.. 18:52||#43
"De azota csak a CPU valtozott meg! Semmi mas. "

Te most ezt komolyan gondolod? :D Kikapták belõle a cpu -t, és belerakták a másikat, aztán megy tovább az élet mi? :D
Ez azért nem ilyen egyszerû. Komplett platform váltás volt, egy teljesen architektúrára. Nem tudom érzékeled -e, hogy mennyire komoly dolog ez. Ami a lényeg, hogy ettõl a naptól kezdve, egy drága pc a mac, és semmi, azaz SEMMI különleges nincsen a benne lévõ hardware -el kapcsolatban.
© MrImy2012. 09. 25.. 11:03||#42
Okostojások! :D
Mondjátok el nekem, milyen böngészõ kell torrent letöltéshez?
Mondjátok el nekem, milyen böngészõ kell Skype fájlátvitelhez?
Mondjátok el nekem, milyen böngészõ kell email csatolmány küldéséhez?

Ezek a kérdések csak azért vannak, hogy a csõlátás megszûnjön és ne ragaszkodjatok gondolatban a http protokoll használatához egy böngészõ letöltéséhez. Azért mert a MS impotensei egy webfelületet adtak a felhasználónak "böngészõválasztás" címszóval még nem jelenti azt, hogy nincs alternatív megoldás. Van, számtalan van csak a fantáziát egy kicsit szabadjára kell engedni.
Meg alapból nem kell webböngészõ, hogy egy állományt letöltsünk valamilyen webszerverrõl.

Csak egy példa:
http://gnuwin32.sourceforge.net/packages/wget.htm
Persze a felhasználónak nem kellene parancsokat irkálnia, hanem egy grafikus alkalmazással tudná kezdeményezni adott böngészõ letöltését/telepítését.
© senki6872012. 09. 25.. 10:36||#41
Egy "mezei user" nem telepít operációs rendszert. Az a rendszergazda dolga, meg a szomszéd pistikéé.
© senki6872012. 09. 25.. 10:32||#40
Ki mondta, hogy ftp-vel kell? Csak arra írtam példának az ftp-t, hogy idézem:

"Böngészõ nélkül nem lehet böngészõt letölteni" - Pycur

Tehát lehet. Nem állítottam azt sem, hogy azzal kell, még mielõtt zat is szándékosan félreértelmeznéd.
© gforce92012. 09. 25.. 10:22||#39
""szép is lenne, ha azóta csak a cpu változott volna meg..."

Mi meg?"

Persze, neked van igazad, ki másnak. Annyi történt hogy a PP foglalatból kivették a cpu-t és belekalapálták az intelt. Nyilván, ez ennyi csak. Más nem is változott.
© vjanika2012. 09. 25.. 00:04||#38
Én úgy tudtam, hogy a Foxconn tervezi is és gyártja is a mac-hez az alaplapokat és a BIOS-ban van valami, amit ellenõriz az OS-X és ha nem találja, akkor nem települ arra a gépre. A foxconn pedig gyárt Pc alaplapokat is.
Az IE-t pedig Win7 (ha emlékeim nem csalnak, akkor már Vista alatt is) ki lehet kapcsolni. Ami ugyan nem egyenlõ az uninstallálással, de a végeredmény majdnem az.