Berta Sándor

Újabb európai uniós eljárás indulhat a Microsoft ellen

Úgy tűnik, hogy a tengerentúli szoftveróriásnak sikerült ismét összerúgnia a port Brüsszellel. Az Európai Bizottság eljárást indíthat a konszern ellen, mondván: nem tartja be a korábban kötött megállapodást és nem tesz eleget a böngészőválasztásnak.

A böngészőválasztási funkciót a Microsoft 2010 márciusában vezette be. Mindez azt jelentette, hogy a vállalat operációs rendszereit telepítő számítógép-használók egy képernyőn 12 böngésző közül választhattak. A programok között volt az Internet Explorer, a Firefox, a Chrome, az Opera és a Safari. Nos, most az Európai Bizottság azt állítja, hogy az amerikai társaság már nem tesz eleget a korábbi megállapodásnak és nem mutat alternatív böngészőket a Windows operációs rendszert telepítő felhasználóknak. A Microsoft azzal védekezett, hogy egy "technikai hibáról" van szó és a hét végéig az érintett 28 millió PC-t ellátja a megfelelő frissítésekkel. Mindez azonban nem elegendő Joaquín Almuniának, az EU versenyügyi biztosának, aki "komoly következményekkel" fenyegette meg a Microsoftot, ha kiderül, hogy az elmúlt másfél évben szándékosan megsértette a megállapodást. Amennyiben az eljárás során elmarasztalják a konszernt, úgy akár arra is kötelezhetik, hogy büntetésként befizesse az éves forgalma legfeljebb tíz százalékát.


Almunia szerint a Microsoft vetélytársai arról tájékoztatták az Európai Bizottságot, hogy a vállalat megsértette a megállapodást. Nos, való igaz, hogy a Windows 7 új verziójából a böngészőválasztás ablaka eltűnt. "Nem teljesítettük a kötelezettségünket. Sajnáljuk a hibánkat és elnézést kérünk érte" - írta közleményében az amerikai szoftveróriás. Kiderült, hogy hiba azt a 28 millió PC-t érinti, amelyeket eleve a Windows 7 egyes szervizcsomagjával szállítottak ki. Erről azonban csak nemrég tájékoztatták a társaságot. Július 3-án kezdték meg a frissítések szétosztását és ez a hét végéig befejeződik. Emellett a cég felajánlotta, hogy az eredeti 2014-es határidőt 15 hónappal meghosszabbítja.

Joaquín Almunia hangsúlyozta: ez az első alkalom, hogy a piac egyik szereplője nem tartja magát az EU kartellhivatalának előírásaihoz és ezért az esetet nagyon komolyan veszik. Amennyiben kiderül, hogy a Microsoft megsértette a megállapodást, akkor szankciókat vezetnek be. A böngészőválasztásból egyébként a leginkább az Opera profitált, amelynél 2010 márciusában az új letöltések fele a bevezetett új funkciónak volt köszönhető.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • YaniMan #8
    Engem az érdekelne, hogy a keresők terén piacvezető guglinak miért nem piros még az orra a kalapácsos ráverésektől, amikor ők meg a keresőjüket használják a böngészőjük terjesztésére? Ez nem fáj odafent?
  • Narxis #7
    Nem mert nem tud a piaci fölényével visszaélve saját böngészőt terjeszteni.
  • Caro #6
    Nem kedvelem a MS termékeket, de ez az eljárás röhejes. A windowsban nincs megtiltva hogy más böngészőt telepítsek, addig meg nem érdekel. Különben itt is látszik az egész EU böszmesége és tehetetlensége: addigra sikerült elérniük ez a böngészőválasztósdit, mire már az egész értelmét vesztette, réges rég önerőből feljött a Firefox és a Chrome.
    Addig semmit nem tudtak csinálni, ameddig az IE 4-5-6 egyeduralkodó volt!
    Talán hagyni kéne a valódi szabad versenyt kibontakozni, meg Almunia is inkább azzal foglalkozna amihez ért, bár erős kétségeim vannak felőle hogy bármihez is...
  • ramolito #5
    Csak mer valaki nem piacvezeto ugyanugy meg kene adni a valasztas lehetoseget ez nem kidogas.
  • Narxis #4
    A MacOS 90%-os piaci fölénnyel rendelkezik?
  • stain #3
    A MacOS-ben van böngészőválasztó?
  • Narxis #2
    Ja csak itt a fogyasztó választhat, hogy megveszi-e az MS terméket vagy sem, sőt használhatja fizetés nélkül is. :) Fizessen csak az M$.
  • gforce9 #1
    Senki előtt nem volt letiltva, hogy bármilyen böngészőt telepíthessen. Kicsit ésszel kée ott élni brüsszelben, merta bírságot, ami jelen esetben inkább szőrszálhasogatás, azt is a fogyasztók fizetik ki végülis. Milyen jó is lesz.