SG.hu

Új szolgáltatóközpontot nyitott Magyarországon az SAP

Új tanácsadói szolgáltatóközpontot nyitott Magyarországon az SAP- jelentette be az SAP AG, a világ legnagyobb üzleti szoftvercégének hazai leányvállalata. Az új egység feladata az SAP szoftvermegoldások bevezetése.

A központ, mely az EMEA (Európa, Közel-Kelet, Afrika) régió, de főként a közép-európai térség ügyfelei számára nyújt pár napos időtartamtól akár egy évig terjedő helyszíni szolgáltatásokat, szeptember elején kezdte meg a munkáját 10 tanácsadóval, mely létszám a tervek szerint 2013 végéig meghaladja a 30 főt. Az egység Magyarországon való életre hívásában szerepet játszott a hazai szakemberek képzettsége, a friss diplomások nemzetközi jó hírneve, nyelvtudása, és a lokáció kedvező költségei. A tanácsadói centrum az 500 munkavállalónak helyet adó SAP budapesti irodájában található.

Az SAP már korábban is Magyarországot jelölte meg több új befektetésének helyszínéül, munkalehetőséget teremtve olyan szakembereknek, akik magas hozzáadott értéket állítanak elő, és akiket tovább képez a vállalat, valamint hosszú távú szakmai fejlődést biztosít. A tanácsadói központ a harmadik egység, mely a nemzetközi piacra dolgozik. A szoftvercég itt alapította meg 2001-ben a globális szolgáltatóközpontját (SAP Global Support Center Hungary), mely elsődlegesen a német nyelvű területek folyamatos SAP üzemeltetését biztosítja, és ahol 150 szakember dolgozik, valamint 2005-ben itt hozta létre a világpiac számára alkalmazásokat készítő fejlesztőközpontot (SAP Labs Hungary), mely jelenleg 250 főt foglalkoztat.

A cég közleménye szerint az új szolgáltatóközpont vezetését Herger Tamás látja el, aki e poszt mellett megtartja jelenlegi, az SAP Hungary Kft. tanácsadási vezetői feladatait. Az SAP Hungary Kft. tavalyi éves árbevétele 15,2 mrd Ft. volt. Megoldásait több mint 1200 vállalat használja Magyarországon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!