Gyurkity Péter

Itt vannak az új játékos laptopok

A CES 2023 alatt több gyártó is bemutatta friss típusait, amelyek nagyobbak és erősebbek lettek.

Az év első napjaiban lezajlott rendezvény kapcsán többek között rengeteg Intel-chip érkezésére számíthattunk, eközben azonban már a GeForce RTX 4060 várható jellemzőiről is kaptunk néhány adatot. A múlt héten bemutatkoztak a várva-várt játékos laptopok, amelyek ezen komponensekre épülnek, így most gyorsan végigfuthatunk a (korántsem teljes) listán. Lássuk, mivel készültek az egyes gyártók!

A sort az Asus nyitotta meg, amely természetesen meglévő sorozatát frissítette az új megoldásokkal. Több eltérő Flow, Zephyrus, Strix és TUF is bemutatkozott, immár az Intel, az AMD, valamint az nVidia legújabb fejlesztéseire alapozva. Érdekesség, hogy a ROG Stryx 18 és 16 hüvelykes változatokkal egészül ki, ezek 65 wattos Intel-chipekre, valamint 175 wattos nVidia-kártyákra épülnek, miközben a Stryx Scar 17 és G17 már az AMD processzorait tartalmazzák. A többi vonal nyilván szerényebb kivitelben érkezik meg, ahogy azt megszokhattuk, ám itt is találunk újításokat, a Zephyrus M16 például most elsőként fut be az Anime Matrix névre keresztelt fedéllel.

Az MSI a maga részéről szintén minden termékét megújítja, a Titan GT77 HX 13V például 250 wattos fogyasztással, az Intel Core i9-13980HX chippel, 17 hüvelykes kijelzővel, valamint az RTX 4090 GPU-val fut be, 16:9-es képaránnyal és a Cherry mechanikus billentyűzettel. A Raider-családon belül a GE78 HX és a GE68 HX érkezik, 16:10-es képaránnyal, ám itt már az RTX 4060-nal indul a kínálat, miközben a Vector GP78 HX és GP68 HX még szerényebb kialakításban jelenik meg, a Stealth 14, 16 Studio és 17 Studio pedig az nVidia Studio-meghajtóit kínálja, ám szintén „gaming laptop” besorolással.

Az Acer a Predator, illetve a Nitro és Swift néven futó laptopokat frissíti, előbbinél már szintén 16 és 18 hüvelykes kivitelben, utóbbinál 16 és 17 hüvelykes változatokkal, szintén a legújabb chipekkel, valamint az nVidia Advanced Optimus alkalmazásával, a megjelenés azonban egyes esetekben csak májusban várható.

A Lenovo ezzel egy időben a Legion Pro 7(i) és 5(i) gaming laptopokat jelentette be, amelyek szerintük elsőként érkeznek LA AI-chippel, a gépi tanulást vetve be a még jobb játékos élmény érdekében, nagyobb fogyasztást téve lehetővé az eddigi hőmérséklet megtartása mellett. A 16 hüvelykes kijelzők 16:10-es képaránnyal jönnek, a teljesítményt a legerősebb típusokon az Intel i9 13900HX, illetve az AMD Ryzen 9 7945HX biztosítja.

A fanatikusok által jól ismert Razer egyelőre a Blade 16 és Blade 18 modelleket mutatta be, hasonló komponensekkel, hiszen itt is az Intel Core i9-13950HX processzor, valamint az RTX 4060-4090 grafikus kártyák bukkannak fel, első negyedéves megjelenéssel. Az árak nem lesznek kedvezőek, ezt azonban már megszokhattuk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!