Berta Sándor

Októbertől lesz elérhető Phil Zimmermann titkosított telefonszolgáltatása

A Pretty Good Privacy (PGP) megálmodója új céget hozott létre Silent Circle néven, amely hamarosan elkészül az első titkosítószoftvere végleges verziójával.

A szakember legújabb fejlesztése egyaránt lehetővé teszi majd a hagyományos, az internetes és a videotelefon-beszélgetések, az e-mailek, a rövid szöveges üzenetek és az azonnali üzenetküldő programokon keresztüli kommunikáció titkosítását. Phil Zimmermann már 2005-ben elkészítette a zFone nevű VoIP-titkosítóprogramot, azonban ez csak a kezdet volt. Az új alkalmazás a lehallgatásbiztos kommunikáció teszi majd lehetővé, de a munka kicsit csúszik, ezért a hivatalos bemutatót október 15-re kellett halasztani. A szoftver béta tesztje azonban jól sikerült.


A végleges változatot bárki használhatja majd, üröm az örömben viszont, hogy a termék havidíja 20 dollár lesz. Az alkalmazott ZRTP protokoll a Diffie-Hellman eljárást használja. Az új program iOS- és Android-kompatibilis kiadásának béta verziója a tervek szerint július, míg a végleges szoftver szeptember végén jelent volna meg.

A CNN korábban arról írt, hogy a Silent Circle négy változat piacra dobását tervezi: lesz iPhone-, Android-, PC- és notebookverzió. Az alkalmazás P2P alapokon működne és ha csak egy személy van kapcsolatban a cég szervereivel, akkor a titkosított üzenetet eltárolják a hálózatban egészen addig, amíg a beszélgetőpartnere is bejelentkezik. Az adott titkosítókódokat mindig csak egyetlen alkalommal fogják használni és utána megsemmisítik őket. A vállalat székhelye a Szilícium-völgyben és Marylandben van, míg a szerverek - jogi okokból - Kanadába kerültek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zord01 #12
    Igen, itt is van:

    http://nonstopmobil.hu/betilthatjak-a-blackberry-ket-az-arab-emiratusokban-20100727.html

    Amúgy én nem hiszek abban, hogy az átlagembernek kiadnak olyan kódoló eljárást, amit ne tudnának feltörni, vagy visszafejteni, vagy nincs benne kiskapu, stb.
    Ha lenne ilyen akkor az összes terrorista ilyesmit használna, és nem szoktak volna vissza a futárok használatára...
  • Inquisitor #11
    Voipot jó ideig egyáltalán nem tudott a BB (most tud?), titkosítani a BIS-en átmenő üzenetküldő rendszerben tudott, hangot nem. De még ezért is cseszegették a hatóságok őket ...
  • willcox #9
    "48 baud (kilobit per szekundumos)" - egy pillanatig se zavarjon, hogy a baud nem kilobit/sec, hanem bit/sec (pontosabban jel/sec). Vagyis: 48 baud = 48 bit/sec. Amennyiben modulált a jel, akkor lehet több is az érték, de semmiképpen sem kbit-es nagyságrendű.
    Legalább ennyit tudhatnál, mielőtt okoskodsz.
  • zord01 #7
    "de a munka kicsit csúszik, ezért a hivatalos bemutatót október 15-re kellett halasztani."

    Persze, mert az amerikai titkosszolgálat meglátogatta őket, és megmondta, hogy ide meg ide meg ide kell beépíteni a hátsó kapukat, hogy azért ők mégis csak hozzáférhessenek mindenhez.

    BalcBerry-ket is lehallgatják. 1-2 éve volt balhé, hogy sok országban bezsarolták őket, hogy vagy átadják a titkosítási kulcsokat, vagy kitiltják az országból a BB telefonokat...
  • derwer #4
    Egyrészről a TOR nem titkosító eljárás, hanem a feladót rejti.
    Másrészről a TOR kifejezetten rossz hatással van az érzékeny késleltetésű VoIP-ra.

    Második felvetésedre pedig a második bekezdés adja meg a választ, hogy igen, használható a hagyományos vonal titkosítására is. (feltételezem ha mindkét félnél telepítve van a kliens program és ezek összebeszélnek először)

    Derwer
  • Dluinet #2
    A blackberry telefonoknál talán egy évtizede rendelkezésre áll a titkosítás.
  • willcox #1
    "négy változat piacra dobását tervezi: lesz iPhone-, Android-, PC- és notebookverzió." - mi a különbség a PC és a notebook verzió között?