Berta Sándor

Mobil készülékekre is elérhetők a BBC anyagai

A brit adó haladni akar a korral, ezért úgy döntött, hogy fokozatosan minden mobil eszközre hozzáférhetővé teszi az iPlayer adatbázisban megtalálható felvételeket.

A brit adó engedélyezi az iPlayer adatbázisában lévő videók letöltését a felhasználók számára. A tartalmak elsőként az iPhone és az iPad készülékek, majd az Androidot futtató okostelefonok és tábla PC-k tulajdonosainak lesznek ingyen elérhetők. A szolgáltatás előnye, hogy mind Nagy-Britanniában, mind a szigetországon kívül hozzáférhető.

Eddig az iPlayer videotéka anyagait csak asztali számítógépekre lehetett letölteni, ezen változtat most a BBC. Daniel Danker, a cég menedzsere fontosnak lépésnek nevezte a döntést, mivel így eltüntethetővé válik az egyik legbosszantóbb tartalomkorlátozás, ami a televíziós műsorokat online megtekintőket sújtotta. A letöltési lehetőségnek köszönhetően a jövőben bárki akár utazás közben is megtekintheti a filmeket és más tartalmakat, s nem kell majd amiatt aggódnia, hogy mi történik ha megszakad vagy akadozik az internetkapcsolat. A BBC döntése értelmében a felvételek a letöltést követően legfeljebb 30 napig játszhatók le.

A brit adó a lépéssel arra reagált, hogy az elmúlt 30 hónapban 142 százalékkal nőtt a mobil eszközökön tapasztalható forgalom. Ugyanakkor a vetélytársak máris bírálták a vállalatot, mondván más szolgáltatók, például az ITV megpróbálják mikrofizetési konstrukciókon keresztül finanszírozni a tartalmaik elkészítését. Nemrég a BSkyB is elindította a Now Tv nevű hasonló szolgáltatását, ami a Video on Demand anyagokat ingyen kínálja a Sky előfizetőinek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • cateran #1
    ???? a BBC iplayer alapertelmezetten ott volt a Samu s2-n, amikor joper honappal ezelott megvettem es tok ingyenes.