Berta Sándor

Harcot hirdetett a zárt alkalmazások ellen Tim Berners-Lee

A web atyjaként tisztelt szakember a berlini Campus Party keretében tartott előadást és a HTML5-ön alapuló nyílt webes platform mellett állt ki.

Tim Berners-Lee harcot hirdetett az okostelefonokon és a tábla PC-ken használható zárt fejlesztésű programok ellen. Szerinte a fejlesztőknek a jövőben inkább a HTML5-re épülő nyílt webes platformot kellene előnyben részesíteniük. Azzal számol, hogy a mobil alkalmazások dizájnja már az idén megváltozik. Bár napjainkban sokszor lehet hallani, hogy a web halott és a mobil szoftverek jelentik a jövőt, azonban szerinte ez egyáltalán nem igaz. Biztos benne, hogy középtávon a nyílt webes programok segítségével a felhasználók visszatérhetnek az internet egykori ideáljához.


A World Wide Web alapelveinek kidolgozója kiemelte, hogy a HTML5-re épülő alkalmazások mindenhol elérhetők és linkelhetők. A HTML5 az alapja a W3C Open Web Platformjának, ami egyszerűbbé teszi például a videók elkészítését, ugyanakkor feleslegessé teszi az olyan technológiákat, mint a Flash és Silverlight. Az új platformnak köszönhetően lehetővé válik a szövegek, az animációk és más multimédiás tartalmak ötvözése.

A szakember hangsúlyozta: a Campus Party fontos, mert a programozók megmutathatják a képességeiket és azt, hogy miként lehet megoldani mindennapi problémákat, emellett a rendezvény bebizonyítja azt is, hogy az összegyűlt szakértők és hackerek nem jelentenek fenyegetést. A web alapelveinek kidolgozása kapcsán megjegyezte: az egy "jó hack" volt, de ő nem zseni. A World Wide Web létrehozásához kellettek olyan emberek, akik önként biztosították a szükséges erőforrásokat és osztották azt a vízióját, hogy ez az egész egy nagyon jó és hasznos dolog. Arra biztatta a megjelent programozókat, hogy ők is osszák meg másokkal a saját ötleteiket.


Berners-Lee végül leszögezte: továbbra is fontos, hogy szabadon kommunikálhassunk, bárhol és bárkivel kapcsolatba léphessünk anélkül, hogy állami hivatalok vagy cégek ellenőriznék a lépéseinket. A centralizált platformoknak, a korlátozott üzleti modelleknek és a monopóliumoknak szerinte nincs jövőjük. Az AT&T, az AOL, a Microsoft, a Google és más nagy konszernek ezen az úton indultak el, de a zárt rendszerek mindig ugyanazokkal a strukturális problémákkal küzdenek. Az elismert szakértő már 2007-ben arról győzködte a tengerentúli politikusokat, hogy a jövőben is tartsák tiszteletben a világháló nyitottságát, nem korlátozva, hanem éppen elősegítve a gyors fejlődést. 2010 novemberében úgy nyilatkozott, hogy veszélyben érzi a webet, míg idén áprilisban a brit internetellenőrzési terveket támadta.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • senki687 #5
    Köszi, így már világos ez a kijelentés. Amúgy sokat lehet hallani, hogy mobil eszközökről nem hatékonyak a facebook reklámok. Gondolom, akkor ezért eröltetik az appokat. Igyekeznek egy jól működő dolgot elb@szni, csak hogy minél több bevételük legyen. Remélem, nem lesz vevő az emberiség erre a marhaságra és megmarad a web továbbra is használható formában.
  • Cat #4
    Itt az app vs. web vitáról van szó.

    Ott van a mobil eszközöd (táblagép, okostelefon, akármi), és a youtubeot úgy éred el, hogy megnyitod a youtube.com ot, vagy pedig egy dedikált alkalmazáson keresztül? Manapság már minden valamirevaló cégnek van ilyen cucca, index olvasó, hvg olvasó, stb. Tehát nem az van, hogy megnyitod az index.hu t, hanem rákattintasz az index hírolvasójára. Ezeket az appokat minden egyes készülékre külön ki kell fejleszteni, cserébe optimalizáltabb, gyorsabb, több szolgáltatást nyújt, jobban lehet benne reklámokat elhelyezni, a tartalomszolgáltató többet tud rólad (mikor, mennyit, mit olvasol, beazonosít), stb.

    A vita lényege ez, hogy melyik a nyerő, az egységes web, vagy a specializált szoftverek.
  • sanyicks #3
    én az ellenkezőjét hallom általában :D
  • senki687 #2
    "napjainkban sokszor lehet hallani, hogy a web halott"

    Erre eddig még csak nem is gondoltam. Van ennek alapja?
  • sanyicks #1
    már több órája megjelent a cikk és még nem jöttek ajvékolni a flash huszárok?