SG.hu

80 millió EF-objektívet gyártott le a Canon

A Canon ma bejelentette, hogy újabb mérföldkőhöz érkezett az objektívgyártás területén: elkészült a cégnél gyártott 80 milliomodik EF-objektív is. Ezt az eredményt mindössze kilenc hónappal azután érték el, hogy 2011 októberében (a CANON EOS rendszer 25. évfordulójával egy időben) bejelentették a 70 milliomodik objektív elkészítését.

"Mióta 1987-ben elkészítettük a legelső EF-objektívet, elsődleges feladatunknak tekintettük, hogy a lehető legjobb teljesítményt kínálhassuk kivétel nélkül minden felhasználónknak” – mondta Steven Marshall, a Canon Europe Consumer Imaging részlegének termékmarketingért felelős igazgatója. A Canon EF-objektívsorozatának gyártása 1987 márciusában kezdődött meg a vállalat ucunomijai gyárában, egyidőben az első EOS SLR kamerarendszerek bemutatásával. A terméksor az azóta eltelt 25 évben folyamatosan az iparági műszaki fejlődés élvonalában járt, olyan innovatív technikai újításokat felvonultatva, mint a világ első ultrahangos motorral állítható (USM) objektíveit és a képstabilizátor (IS) tecnológiát, vagy a többrétegű optikai diffrakciós (DO) lencséket, illetve az alacsony hullámhosszú tükröződésmentesítő bevonatot (SWC).

Az objektívsorozat immár 76 különféle modellt számlál. A DSLR-gépekhez tervezett EF és EF-S objektívek mellett a termékcsalád egyre több 4K-felbontású EF Cinema objektívet is tartalmaz, amelyek professzionális videoteljesítményt kínálnak. 2012 júliusában a Canon bejelentette az új EF-M objektíveket, amelyeket kifejezetten a vállalat kompakt EOS M rendszerű kameráihoz készítettek. Az új objektívek a képminőséget helytakarékos, könnyű kivitellel ötvözik. A termelés 1987-es megkezdése óta a gyártás fokozatosan bővült, immár négy üzemben folyik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!