Berta Sándor

Négy év börtön fórumos letöltő linkekért

Anton Vickermant hivatalosan csaláshoz való segítségnyújtásért ítélték el, de a bűne az volt, hogy kalózmásolatokra mutató hivatkozásokat helyezett el a honlapján. Nagy-Britanniában hasonló jogsértésért még senkit sem ítéltek letöltendő börtönre.

Az ügyről a The Guardian és a BBC is beszámolt. A Surfthechannel.com-ot naponta 400 000 látogató kereste fel és az oldal reklámbevétele 2008-ban 250 000 font volt. Annak ellenére, hogy a filmek illegális másolatai nem a portálon voltak, mégis a férfit vádolták meg. Kieron Sharp, a Federation Against Copyright Theft (FACT) nevű lobbicsoport igazgatója szerint ennek az az oka, hogy a Surfthechannel.com-ot kifejezetten azzal a céllal hozták létre, hogy a jogsértő tevékenységeken keresztül bevételt generáljon.

Vickerman ellen 2008 óta folytattak eljárást, amit a brit ügyészség le akart állítani, mivel nem tudták bizonyítani, hogy szerzői jogsértést követett el. A FACT azonban nem hagyta ennyiben a dolgot és egy magánnyomozót fogadott fel, aki bejutott a férfi lakásába és ott bizonyítékokat gyűjtött. Emellett a szervezet megszerezte a Vickerman autóira, bankszámlájára és telefon-előfizetéseire vonatkozó információkat, valamint a honlap üzemeltetőjétől lefoglalt számítógépeket és adathordozókat. Az utóbbiakat elvileg a nyomozás lezárása után vissza kellett volna szolgáltatni a gyanúsítottnak. A FACT munkatársai számára - kiértékelési céllal - ráadásul különböző adatokat adott át a brit rendőrség. Egy helyi bíróság elítélte ezt, azonban a fellebbviteli testület már jogszerűen találta az adatok átadását.


David Walbank, Vickerman védője közölte, hogy a védence az évek óta húzódó eljárás miatt anyagilag tönkrement, a házassága is zátonyra futott. Az ügy kirobbanása után egyébként a 38 éves férfi feleségét is letartóztatták, de később szabadon engedték és felmentették. Vickermant az 1970-es évekből származó és a videokazetták másolása ellen hozott törvény és nem a szerzői jogsértések elleni jogszabály alapján ítélték el. A kiszabható maximális büntetés 10 év börtön volt, végül 4 évre kell a rácsok mögé vonulnia.

A Surfthechannel.com a per kezdete óta nem elérhető. Az ügy hatással lehet más hasonló oldalakra, például a TVshack.net-re. Kieron Sharp mindenesetre elégedett volt az ítélettel és a szervezet közleményt is kiadott az ítélet kapcsán. Nagy-Britanniában 2009 novemberében egy DVD-hamisítót 12 hónap letöltendő börtönre ítéltek, míg tavaly 168 óra közmunka elvégzéséreköteleztek egy skót moziban kamerázót. A FACT mind a két ügy felgöngyölítésében részt vett.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Bannedusermail #80
    Időrendben haladok.
  • caius marius #79
    A haszon nem nulla, csak nem ők kapják. Ha kapnák akkor nem járna tengerjáróktra zenélni pézér...
    Meg nem mondta volna.
  • errorista #78
    nyugodt lehetsz: azt teszik :D
  • Molnibalage #77
    Ja, pesze. Kiadott DVD-ből 0 forint haszon. Azért ne túlozzunk már. Legközlebb milyen mesét hallunk? Hogy még ők fizetnek érte? Egyébként, ha ennyire nem szeretik a kiadót, adják ki saját maguk...
  • caius marius #76
    Ismét felhozom azt a példát, mikor egy zenész ismerősömtől a koncert után vettem egy cd-t. 3500.- ft volt. A srác mentegetőzött bocs, hogy ilyen drága, de a kiadó így árazta be. Mondta, hogy Ők ebből egy forintot nem làtnak!
    Ennyit erről...
  • caius marius #75
    Nem, nem. Laza csak annyit tesz, hogy véd egy megcsontosodott, velejéig romlott és korrupt rendszert aminek már réges-régen ki kellett volna pusztulnia, meg kellett volna szűnnie!
    Felbecsülni is lehetetlen, hogy mekkora kárt okoztak, okoznak kis világunknak ezek az úgynevezett "jogvédők".
  • NEXUS6 #74
    Ennyire nem vagy képben?
    Azóta volt már rá válasz is, amiből kiderült ezt hogy is értettem, trollocska.
  • Bannedusermail #73
    "De ezexerint te nem hallgatsz rádiót sem. Inkább megveszed a cédét. A rádiócsatornák ugyan is ingyenesek."

    Ennyire nem vagy képben? Egy rádiónak nyilvántartást kell vezetnie a lejátszott zenékről, és ez alapján befizetni a jogdíjat, amit a nyilvántartás alapján osztanak szét a jogtulajdonosoknak. Több pénzt kapnak a rádióktól hosszú távon, mint az eladott CD-kből.
  • Bannedusermail #72
    Te nem értesz semmit. Laza csak annyit mond, hogy lopjatok, ő leszarja, csak kamu indokokkal ne állítsátok már be magatokat Robin Hoodként, hanem kussoljatok.
  • NEXUS6 #71
    "Az eula sem szentiras termeszetesen, de alapvetoen 1 szerzodes a 2 fel kozott es a kereskedelemben nem nezik jo szemmel, aki egyoldaluan felrug 1 szerzodest..."
    Bocs nem nekem szolt, de ehhez csak azt tenném hozzá, hogy mivel a mai világban az állam nem képes (nem is akarja) a polgár érdekeit megvédeni a nála erősebb gazdasági felekkel szemben, ezért elég általános gyakorlat, hogy az erősebb fél egyoldalúan módosítja a szerződést. Vagy olyat írat alá, aminek az apróbetűjében benne van a geciség, de az üzletkötéskor azt hangoztatják, hogy azt valszeg még sem fogják érvényesíteni.

    Egy hacker-warez társadalomban élünk, és ahogy a polgár megpróbálja ezt kihasználni ugyan úgy az erősebb gazdasági szereplők is. És soxor ők tényleg jobb pozícióban vannak, hogy ezt megtehessék.

    Gyak arról szól az egész, hogy a júzerrel elhitetik, hogy a mostani gazdasági káosz fenntartása valójában az ő érdeke. Pedig itt az átvágás, hogy ez a katyvasz gyak azt akadályozza meg, hogy a júzer olcsó, minőségi szolgáltatásokhoz jusson. Eközben persze a kiadók, erős gazdasági szereplők extra profitja továbbra is biztosított.