SG.hu·

Outlook néven folytatja pályafutását a Hotmail

Az évek óta stagnáló Hotmail levelező szolgáltatás a szintén jól ismert Outlook név alatt születik újjá, új kezelőfelülettel, némileg kiegészülő funkcionalitással, valamint a riválisoktól ellesett apróságokkal.

A Microsoft saját oldalán közölte a nagyközönséggel, hogy a sokmilliós táborral rendelkező Hotmail szolgáltatás a jövőben Outlook néven is elérhető lesz, az elkövetkező években pedig várhatóan az új portál veszi majd át fokozatosan a stafétabotot, hogy a régi levelező szolgáltatás újjászületve és egyben kiegészülve folytassa a versenyt a riválisokkal. Az átállás ugyan sokak számára gondokat okozhat, a fogadtatás mégis nagy pozitív.

Az Outlook.com oldalon az azonos nevű kliensből, valamint az új Windows 8 operációs rendszerből ismerős kezelőfelület fogad minket, természetesen az ehhez társuló új @outlook.com utótaggal, már ami postafiókunkat illeti. A három részre osztott képernyő elegendő helyet hagy leveleink tartalmának, emellett pedig a Skype platformmal kiegészülve egyben videochat szolgáltatást is biztosít a webes felületen keresztül, összekötve a két technológiát (a Live Messenger és a Facebook chat szolgáltatása is elérhető itt). A Skydrive felhő-szolgáltatás regisztrált tagjai további 7 GB tárolókapacitást kapnak, amennyiben feliratkoznak az új portálon, a Microsoft pedig mindent megtesz annak érdekében, hogy a Hotmail felhasználói gondmentesen vegyék igénybe az új portált.


Gondok azért akadnak, bár ezek többnyire a különböző hordozható eszközökön jelentkeznek, pontosabban a Windows Phone rendszer alatt. Az új címet használók ugyanis elveszítik a hozzáférést több egyéb szolgáltatáshoz, amelyek továbbra is hotmail fiókokat keresnek, bár a feliratkozás előtt azért figyelmeztetést kapunk, hogy gondoljuk meg, mielőtt továbblépünk. A fogadtatás mindenesetre pozitív, az első 24 órában rögtön több mint egymillió jelentkező akadt, a rögtönzött felmérések pedig szintén jó eredménnyel zártak.


A Microsoftnak szüksége volt a lépésre, hiszen az utóbbi egy évben megfordult a levelező szolgáltatások sorrendje, a korábban vezető Hotmail inkább stagnált, míg a Gmail elhúzott mellette, és ma már a mindent a saját közösségi portálja köré szervező Google rendelkezik nagyobb felhasználói bázissal, mintegy 450 millió felhasználó jóvoltából. Meglátjuk, hogy a közösségi funkciók nagyobb bevonása, valamint az új felület mennyiben lesz elég egy új rohamra.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Sippie2013. 03. 19.. 11:42||#31
nagyon jó lett, ahogy átállt outlook-ra, máris 6 spam üzenetem van a kimenõben haveroknak címezve...
© kakamatyi1232012. 08. 05.. 10:01||#30
>asztali pc -t használnak, és kurvára leszarják hogy mi a helyzet a mobil >eszközökön.
1. a szuklatokoruseg nem ereny😊
2. az IT a leggyorsabban fejlodo iparag, es a trendek mar regota kirajzolodtak... 2 ev mulva nem fogsz kapni a boltokban touchscreen nelkuli monitort, ahogy most se kapsz mar CRT-t... Es ennek nem mas az oka, mint a W8...
Es persze kozvetve az Ios+Android...
Akar kersz belole, akar nem, ezt fogod kapni... PONT.

Masik peldat hozva mondhatod, hogy jo neked az osregi analog tv, nem kell a digitalis, de mire mesz vele, ha nincs hozza adas?
Akar kersz belole, akar nem, ezt fogod kapni az arcodba... PONT.

A gazdasag mozgatorugoja a fogyasztas, es ahoz folyamatosan fejleszteni kell...
17 evesen meg nem feltetlenul latod az osszefuggeseket... Ettol meg azok leteznek...

Egyertelmuen a mobilizacio es ebbol kovetkezoen a touchos vezerles fele halad az iparag, a DOS-os karakteres korszakban is sokan nem ertettek, kirohogtek/leszartak az egeret es a grafikus feluletet... Nem lattak a trendet...
A vilag kurva gyorsan valtozik, vagy nyitott vagy a valtozasra, vagy lemaradsz es kimaradsz a jatekbol...
© Pretorian2012. 08. 03.. 23:37||#29
Olyan 11-12 éve használtam Hotmailt. 2005-tõl kb. 2008-ig AIM-et (AOL), akkoriban az õ szolgáltatásuk volt a legjobb. 2008 óta Yahoo és Gmailt használok csak.
+1
© Interstate 952012. 08. 03.. 21:09||#28
Én nem érzek semmi utálatot, 4-5 éve van hotmail címem amit nonstop használok.

A késbe meg ezen felül ott szaladtál bele, hogy leírtad mire fejlesztették a metrót. Nos a helyzet az, hogy én, meg még sokan mások akik negatív véleménnyel vannak, asztali pc -t használnak, és kurvára leszarják hogy mi a helyzet a mobil eszközökön. A lényeg annyi, hogy "mi" nem kérünk belõle. Ezt vagy megérted, vagy nem, majd eldöntöd.
© kisemlõs2012. 08. 03.. 21:00||#27
A cikkírónak: " mégis nagy pozitív. ". Gondolom, nagyon akart lenni.
© wwenigma2012. 08. 03.. 19:32||#26
Desktop PC userkent ugyancsak lesz*rom a tablat, mivel arra terveztek beztos jo. Csak épp nem kéne mindenkinek a torkan lenyomni. Remélem és ugy latszik hogy minden masodik win totál fail...
© mousee2012. 08. 03.. 16:36||#25
Háát. Így elsõ ránézésre nekem annyira nem jön be a dolog, bár vannak benne jó ötletek. Ami viszont érdekes, hogy az elsõ promó videóban 0:13-kor egyértelmûen a Gmail felületét fikázzák, és ott figyel hogy creepy ads. A második videóban 1:32-tõl amit mutat alapfelületet, 90%-ban megegyezik az elsõ videóban "fikázott" felülettel, és ugyanúgy ott figyelnek tonnaszámra a "creepy ads"-ok. Ami szintén érdekes, az a skydrive/office integráció, ami nagyon jó dolog, de ez is egyértelmûen gúgül kopizás (bizonyára van minõségbeli különbség, pl gdocs helyesírás ellenõrzõje szörnyû, viszont nekem minden másra elég).

De ha ügyesek vagytok, akkor lesz még pár hasonló lopott innovált ötlet...
© kakamatyi1232012. 08. 03.. 15:55||#24
Ami egyebkent az UJ MS monopolium szempontjabol erdekes kerdes, hogy miert nem mukodik IOS/android-rol?😊

http://blog.tmcnet.com/blog/tom-keating/microsoft/new-hotmailoutlook-sucks-on-ios-android-why-thats-good-for-microsoft.asp
© hunwhite2012. 08. 03.. 11:15||#23
Windows Live Mail-t használok ide jön be összes címem úgyhogy marhára leszarom....
© Linkout2012. 08. 03.. 10:50||#22
Csatlakozom! Én nagyon elleneztem anno a metro-t illetve ezt az új irányt amit az MS képvisel, de mondok néhány példát:

Win8 reinstall után (teszt jelleggel) minden fényképet, dokumentumot, Start felület beállítást, emailt és egyebet visszaállított. Tudom, hogy rengeteg rendszer képes erre, Ubuntut használok nap mint nap, ubuntuone szuper dolog, win-re is van megannyi megoldás, de MS-tõl ez akkor is meglepõen jó és kémnyelmes volt.

Használat közben a metro alatt megfeledkezek arról, hogy kocka módon filyeljema gép terhelését/teljesítményét, mert pörög, él az egész, eszembe nem jut arra gondolni, hogy mennyit eszik az erõforrásokból.

Az Outlooc.com, az Office 365, a SkyDrive, mind szokatlan, de baromi kényelmes, felhasználóbarát megoldások. Az MS most mintha megtáltosodott volna, meglátjuk mit hoz a jövõ.
+1