Berta Sándor

Újabb szolgáltatásait állította le a Google

A keresőcég tavaly kereken harminc szolgáltatását állította le vagy integrálta más ajánlatokba. A nagytakarítás idén nyáron tovább folytatódik.

A társaság ezúttal olyan szolgáltatásokat akar bezárni, amelyek vagy az elmúlt években egyszerűen feleslegessé váltak, vagy kevesen használják őket. Ez derült ki Matt Eichner menedzser blogbejegyzéséből. Az érintett ajánlatok között van a Google Video, amit a YouTube 2006-os felvásárlása óta teljesen feleslegessé vált és ahová két éve a felhasználók már nem tölthetnek fel új videókat. Az egykori feltöltőknek augusztus 20-ig van lehetőségük arra, hogy letöltsék, töröljék, illetve a YouTube rendszerébe áttöltsék a felvételeiket, azután a tartalmak nem lesznek elérhetők.

Az iGoogle szintén megszűnik, pedig a saját testreszabható, egyéni kezdőlap-szolgáltatás a 2005-ös indulásakor még korszerűnek számított és megelőzte a korát. Az iGoogle ugyanis egy böngészőfelületen keresztül lehetővé tette a különböző tartalmak egyesítését, így mindenkinek egyetlen helyen áttekinthette a leveleit, a jegyzeteit, az időjárási és más információkat. Ez a lehetőség a cégnél már csak jövő november elsejéig lesz elérhető; működő konkurens például a Netvibes.

A leállított szolgáltatások között van továbbá a Talk Chatback, ami a Meebo felvásárlása után vált feleslegessé. A megoldás célja eredetileg az volt, hogy egy chatablakot integráljanak a honlapokba, így az oldalak tulajdonosai vagy működtetői kommunikálhatnak a látogatóikkal. A nagytakarítás áldozatául esik a 2005 óta létező és július 31-ig hozzáférhető Google Mini, valamint a Symbian Search App is. "A termékek leállítása mindig egy nehéz feladat, de nagyon intenzíven átgondolunk minden döntést és azt is, hogy miként hathatnak a felhasználókra" - írta a bejegyzésben Matt Eichner. Hozzátette: csak a szolgáltatások racionalizálásának köszönhetően összpontosíthatnak az új és a továbbfejlesztett technikákra.

A stratégia miatt eddig a társaság a követező szolgáltatásokat állította le: Aardvark, Google Desktop, Fast Flip, Google Maps API for Flash, Google Pack, Google Web Security, Image Labeler, Google Notebook, a Sidewiki és a Subscribed Links. Ezt követte idén januárban a Picnik, a Google Message Continuity (GMC), a Google Sky Map, a Needlebase, a Social Graph API és az Urchin is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Bagoly81 #6
    azt kisem tudja dobni mert arra épül androidország
  • Zoliz #5
    Csak a Gmail szolgáltatást ne dobjak a kukaba mert egyedul azt hasznalom, a tobbirol nem is hallottam szerencsére.
  • TARTYOM #4
    Pidgin !
  • zola2000 #3
    na nee, az igoogle már nem is tudom mióta a kezdőlapom, erre vége?!
  • PetiX87 #2
    Az igoogle-t pedig tovabbra is jo dolognak tartom, de legalabb meg masfel evig mukodik.
  • Namelesske #1
    Csak a desktop verziós Google Talk-ot ne nyomják kukába. Inkább fejlesszenek ki egy rendes verziót belőle.