SG.hu·

Nem foglalkoznak a morális dolgokkal a fájlcserélők

Európai kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy vajon a fájlcserélőket foglalkoztatják-e és ha igen, milyen mértékben a különböző morális kérdések.

Az Európai Unió is támogatta a Bécsi Gazdasági Egyetem Nemzetközi Marketingmenedzsment Intézetének kutatóprojektjét, amelyben osztrák, brit, olasz, szlovén és svéd szakemberek vettek részt. Az intézmény két munkatársa, Elfriede Penz professzor és Eva Hofmann a fájlcserélésről nem csak a kiadók és a szakmai szervezetek képviselőit kérdezték meg, hanem a felhasználókat is. A kutatókat leginkább az érdekelte, hogy vajon az emberek mennyire tekintik erkölcsi kérdésnek az illegális letöltési lehetőségek kihasználását. Ez ugyanis mindenképpen egy morális döntési folyamat, amit jelentős mértékben befolyásol, hogy milyen lehetséges negatív következményekkel járhat a fájlcserélés, illetve az is, hogy egy adott társadalmi csoporton belül milyen e tevékenység általános megítélése. Akik nem élnek ezekkel a lehetőségekkel, azoknál ebben a döntésben a morális szempontok komoly szerepet játszottak.

Az eredmény szerint a fájlcserélők többségének semmilyen lelki problémát nem jelent az, hogy éljenek az illegális letöltési lehetőségekkel. Érdekes a helyzet azoknál, akik nem is igazán tudnak arról, hogy fájlcserélésben vesznek részt. Ők abból a tekintetből ítélik meg ez a kérdést, hogy mennyire gyorsan és milyen formában szembesülnek az esetleges negatív következményekkel. A megkérdezettek egy része egész egyszerűen elképzelhetetlennek tartotta, hogy digitális tartalmakért fizessen. Bármennyire is eltérően ítélik meg azonban morális szempontból a fájlcserélést az internetezők, a lehetséges szankcióknak és szerzői jogi megoldásoknak már a gondolata azonnal egységessé és elutasítóvá teszi őket.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© nett2012. 07. 04.. 15:27||#20
Tényleg morális okok miatt nem töltök. Az "úgysem bírom végignézni, mind olyan vacak filmek"-tõl még a sávszélességet is sajnálom.
© kjhun2012. 07. 04.. 01:31||#19
Nooorrrmmmmááálllliiisss? <#csodalk>

675000 dollár, 30 MP3-ért. <#wow1>

gyakorlatilag_csodbe_mehet_joel_tenenbaum <#boxer><#violent><#gun>
© szgege2012. 07. 03.. 21:45||#18
Már én se bírom ki,hogy ne szóljak hozzá a témához.
Drága kis hazánkban az elmúlt 6-8 évben olyan pofátlan módon elszálltak az árak. Az emberek többségének a fizetése meg már jó ideje nem nõtt. Lehet itt Nyugat Európának bármivel fenyegetnie,de azért az a fizetés amit itt kapunk az már szégyelni való és valami oltári nagy szemétség. S ahogy már más is említette a dolgot hiába keresel a minimálbér 3x-át ha a pénzed kutyaszart se ér. Érdemes lenne kicsit ellenõrizni a vezetõ "elvtársakat",ugyanis én azt látom elég sûrûn,hogy a mi pénzünkbõl szépen híznak és pazarolnak. A családomnak havonta kb. 40000 Ft-val kevesebbet jelent a családnak,kormányunk eddigi húzásai. Akkor nekem ne jöjjenek ilyennel ,hogy mi morális és mi nem hogyha kb. 2 hetente újabb adónem jön ki. Most éppen a csekkadóból fogják segíteni az egyébként is jól élõ embereket mint a fõnököm,hogy kevesebbet adózzon utánunk. Mi meg szívjunk g.zt. Valami olyan undorítónak és felületesnek és álszentnek tartom a mai vezetõinket és azt nem értem hogy mi kell még ahhoz hogy ez embereknél beteljen a pohár.
© Interstate 952012. 07. 03.. 21:32||#17
Azt hiszem 16 kommentben minden lõpor elsült, így én csak annyit tudok írni hogy totálisan egyet értek. <#eljen>
© FoodLFG2012. 07. 03.. 20:07||#16
- saját vásárlóik szembe szarása -> drm, különbözõ megkötések, hozzáférés korlátozása
- elavult, rossz minõségû, vevõik számára kényelmetlen technológiák erõltetése (pl DVD), illetve friss technológiák háttérbe szorítása -> csak a saját érdekeik szem elõtt tartása
- multinacionális cégekhez (pl SONY) köthetõ, licenc köteles technológiák alkalmazása (pl Blu-ray) nyitott megoldások helyett
- politikai elit befolyásolása -> korrupción keresztüli pénzszerzés (pl artisjus)
- tisztességes emberek tömeges viselkedésének kriminalizálása - társadalom természetes fejlõdésének megakadályozása
- piacon erõfölénnyel való visszaélés az friss szereplõk (pl youtube) kárára - ugyanezen szereplõk fenyegetése, perek indítása ellenük
- nemzetközi hajtóvadászat indítása érdekeiket sértõ emberek ellen (pl megaupload), értékeik/cégük lefoglalása mindezt jogtalanul

Miért kellene akárkinek is morális szempontokat figyelembe vennie ezek után ? Kettõs mérce, az van.
© aaaaa2012. 07. 03.. 20:06||#15
Akkor kezdjük az elején !
Az emberek millióinak kirablása tudatosan visszafizethetetlen devizahitelekkel milyen morális kérdéseket vet fel ?
A naponta változó adórendszer miatt hány vállalkozni próbáló ember megy tönkre ?
A nyugdíjas, aki becsülettel végigdolgozta az életét és nem tudja fizetni a rezsijét és a költségeit, utána 80 évesen az utcára rakják , hogy forduljon fel. A cukorbeteg, aki önhibáján kívül nem tudja teljesíteni a kormány által megfelelõnek kitalált vércukor értéket, emiatt csak olcsóbb gyógyszerre kap támogatást, így pár éven belül garantáltan lenyomorodik, megvakul és meghal a legnagyobb kínok között.
A "várólistás" súlyos betegek, vagy azok a nyugdíjasok, akik nem már nem tudják kifizetni a gyógyszereiket. A rokkant, akit megalázó módon újra megvizsgálnak, hogy tényleg jogosult-e, beleértve persze a féllábúakat, vagy a bénákat is. (Lehet hogy közben visszanõtt a lába. )
A hajléktalan, akinek az is megpróbálják megtiltani, hogy az utcán éjen, büntetni próbálják azért, amin nagy valószínûséggel képtelen változtatni.

Amíg szerencsétlen emberek százezreit illetve millióit a hatalom pénzhiány miatt tudatosan és biztosan halálra ítéli, valahogy nem érdekelnek a milliárdos kiadók problémai. Majd ha megoldották, hogy minden rászoruló megfelelõ orvosi, vagy szociális ellátást kapjon, akkor el lehet kezdeni a kiadót sirámain is keseregni. Addig nem !
Ezekrõl kellene cikket írni, mert ezek a valós problémák, nem a filecsere.
+1
© usersg2012. 07. 03.. 14:54||#14
Ha megnézek egy filmet ami nem is elérhetõ Magyarországon, és jól szórakozok rajta, akkor bizony semmilyen morális aggodalmam sincs. Az eredeti alkotók már megkeresték a pénzt vele, arra meg senki nem költött hogy pl lefordítsa helyettem, tehát nem gond ha megcsinálom magamnak. Bonyolult kérdés ez, és sok mindent kell figyelembe venni. A hülye vaskalapos "nincs forgalmazó nem nézed meg" hozzáállás egyértelmûen idétlenség. Arról nem is beszélve hogy a zenéket is messze jobban megismeri az ember a modern technika adta lehetõségekkel. Nem az van, hogy egy kiadó eldönti kibõl lehet választani. Valószínû hogy ez fáj nekik igazán. Az meg egyenesen abszurd hogy én bûnözõnek számítok attól, hogy a világ másik felén élõ elõadó zenéjét meghallgatom.
+1
© dyra2012. 07. 03.. 14:32||#13
Csak halkan kérdezem meg ebben a világban ki foglalkozik morális kérdésekkel?
© Reg52012. 07. 03.. 13:47||#12
Elég drága áruház lehetett. Én egy ideje áttértem az online vásárlásra. Játék, film, akár sorozat vásárlása esetén postaköltséggel együtt is olcsóbban kijött mint a helyi tecsóban, és nem 200Ft-os összegre gondolok hanem több ezres különbségre.
© TARTYOM2012. 07. 03.. 12:40||#11
Az a vicces, hogy torrenten 10x jobb rls -ek vannak mint az eredetik.
Értem, kép, hangsáv, stb.