Gyurkity Péter

LG: itt az első Full HD kijelző

Miközben a cég saját, eddig leszállított LTE-okostelefonjainak nagy száma miatt ünnepel, rögtön előálltak egy, a korábbinál nagyobb, Full HD felbontást támogató kijelzővel, amelyet áttörésként értékelnek.

Szinte egyszerre futott be a két sajtóközlemény a gyártó háza táján, amelyek egy új fejlesztésről, valamint az elmúlt hónapokban az LTE terén elért eredményről számolnak be. Elsőként arról olvashattunk, hogy eddig világszerte 3 millió, LTE-t támogató készüléket szállítottak le, ennél azonban talán fontosabb fejlemény, hogy elkészült az új, Full HD kijelző, amely a soron következő csúcskategóriás megoldásokban találhat majd otthonra.


Az LG ugyanis előállt egy 5 hüvelykes AH-IPS (advanced high performance in-plane switching) érintőképernyővel, amely már kezeli az 1920 x 1080 pixel felbontást, amivel ezen a téren rögtön az első helyre ugrott. A 16:9-es képarány, a 0,5 hüvelykkel nagyobb fizikai méret, a 2,2-szer nagyobb pixelsűrűség, illetve a 440 ppi, azaz pixel per inch révén a korábbi, 1280 x 720 pixeles felbontást támogató prototípushoz képest jobb változatot mutattak be, maga az AH-IPS technológia pedig több területen is előrelépést jelent. Kiemelik az élethű színeket, a nagyobb látószöget, az állóképek minőségét, valamint a nagyobb érzékenységet (a gyorsabb reagálást az érintésre), valamint a kedvezőbb fogyasztást. Ezek a kijelzők az év második felében jelennek majd meg a különböző készülékekben.


A cég ezzel egy időben jelezte, hogy eddig immár 3 millió, LTE-t támogató okostelefont szállítottak le, ami véleményük szerint a technológia melletti kiállást eredményező korábbi döntésük pozitív visszaigazolása. Bár arról elemzők vitatkoznak, hogy ez mennyiben mondható kedvezőnek a nagy riválisokhoz, így például a Samsunghoz képest, az viszont már kijelenthető, hogy két régió járult igazán hozzá a növekedéshez. A közlemény szerint hazai pályán, vagyis Dél-Koreában, valamint Észak-Amerikában értek el nagyobb ugrást, de az év végéig szeretnének 20 különböző országban jelen lenni saját ilyen fejlesztéseikkel.

Az LTE és a HD-felbontást támogató kijelző párosítása valósult meg az Optimus LTE telefonban, amely egymaga milliós példányszámban talált gazdára a koreai piacon, ezt váltja majd fel az Optimus LTE II, amelytől minimum hasonló teljesítményt várnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Lack #8
    Húdejó. 5" -re miakurvaistentetvesfaszának az 1920 x 1080 felbontás? Ja mondom, mert az technológiai fejlődés, meg hát az FullHD, Te megveszed, menő leszel, a gyártónak meg pénze lesz, gazdagodik. Egyébként 0 (nulla) értelme van a dolognak.
  • hungi #7
    4.3"-os kijelzőn a 960x540 is már bőven sok.
    Sőt, aki látott már 7"-os, 800x480-as jó minőségű tablet LCD-t, annak se a fú de szar jut eszébe...
  • pxxl #6
    de 5"-ra qvára kell a fullhd tényleg...
  • hkoDAVID #5
    Megnézem milyen hardver fogja azon a felbontáson pörgetni a dolgokat.
  • Darth Sith #4
    igen elgondolkodtató, hogy a 2012 végi, 2013-as csúcs telefonok, pl. a Samsung Galaxy S4, új Google Nexus vagy a HTC új zászlóshajója, tehát a következő generáció 4,8-5,0" méretben 1080p felbontást fog hozni IPS panellel, míg egy 13-15"-os notebook monitorja átlagban 720p vagy picit jobb, de messze nem 1080p, pedig 2,5-3-xor akkorák. Bár erre most az Apple rájött, az új macbook sorozatba már állítólag ilyen retina display felbontású paneleket raknak. Remélem ezt is másolja majd a többi gyártó és ők is ilyenekkel szerelik már a következő generációs notikat.
    De hogy klisés is legyek, már csak az aksikat kéne ezekhez fejleszteni :)
  • anubys1984 #3
    Végre valami nagyon hasznos újítás. Mostantól legalább nagyítóval lehet majd keresgélni a pixeleket. Remélem, hogy a notikat ezzel párhuzamosan visszacsökkentik 800x600-ra.
  • TheCunami #2
    nemhogy 7inches táblákba majd 20centire tartjuk a szemünktől hogy élvezzük a retina felbontástől extrémebet
  • Zoli007 #1
    Nemhogy a notebookokba raknák a FullHD displayeket