Napi Online

Újabb elbocsátások jönnek a Nokiánál

Elemzők szerint újabb elbocsátásokra, üzletágai egy részének eladására kényszerül a Nokia, miután továbbra is vesztésre áll a mobiltelefonok öldöklő versenyében.

Kevesebb mint két hónappal ezelőtt kisebb győzelmi jelentéssel lepte meg a szakmabelieket Stephen Elop, a Nokia vezérigazgatója. A mobiltelefon-gyártók éves találkozóján kijelentette: a cég túljutott a mélyponton, új okos mobilját viszik, mint a cukrot. Az optimizmus a tegnapi gyorsjelentés tükrében korainak bizonyult, ráadásul a helyzet olyan rossznak látszik, hogy a Bloombergnek nyilatkozó elemzők lényebében a Nokia feldarabolásának lehetőségeit mérlegelik. A cég telefonjainak zászlós hajója, a Lumia értékesítése ugyan jobban alakult a várnál, ám az olcsóbb készülékek eladásai zuhannak a feltörekvő piacokon. Az elmúlt hónapok eredményére még nem hatott az a szerdai hír, miszerint a Lumia 900-as Micrososft-szoftverében rejtett hibát találtak, amelynek javítása és a fogyasztók kárpótlása sokba kerülhet a gyártónak.

A Nokia készpénztartalékai apadnak, a vállalat adósságait a bóvli kategóriába sorolhatják, ezért elemzők szerint a cégvezetésnek el kell gondolkodnia egy az eddigieknél is radikálisabb átalakítás lehetséges lépésein. Az olcsó készülékek eladásából származó bevétel harmadával, 3,4 milliárd euróról 2,3 milliárdra esett az elmúlt negyedévben az egy évvel korábbihoz képest. A cég 84,3 millió telefon helyett csak 71 milliót adott el. Ezért sok szakértő logikus lépésnek tartaná, ha a hagyományos mobilok gyártásával foglalkozó üzletágat eladnák valamelyik kínai vállalatnak, és a Nokia az okos telefonokra koncentrálna.

Van aki azt is ésszerű lehetőségnek látja, hogy az utóbbit értékesítsék a Microsoftnak, amely a 14 hónapja kezdődött együttműködés alapján amúgy is hozzáfért már a Nokia technológiájához. Ezzel követnék az amerikai Motorola útját, amely előbb leépítette az egyszerű készülékek gyártását, majd a megmaradt - az okos telefonokra koncentráló - üzletágat tavaly eladta a Google-nek.

Szintén a Microsoft lehet a vevője a Nokia birtokában lévő technikai szabadalmak egy részének. Ennek igen jó piaca van, mivel a legújabb termékek több százezer szabadalmat hordoznak, amelyek egy része gyártóik, más része versenytársaik birtokában van. Ezért keresztbe kasul perelhetik egymást a használat után fizetendő royaltyért, és ebben a versenyben annak jobbak az esélyei, aki több szabadalmat spejzol be. A cég tavaly megpróbált megszabadulni a Siemensszel közös, távközlési eszközöket gyártó Nokia Siemensben birtokolt részesedésétől, ám a tárgyalások zsákutcába futottak. Ezeket felújíthatják - tudta meg a Bloomberg az ügyhöz közel álló forrásból. További eladható portéka a Navteq, a Nokia térképekkel foglalkozó cége, amelyet 2008-ban vásárolt meg 7,3 milliárd dollárért.


Mióta átvette a cég vezetését, Elop több mint tízezer ember elbocsátásáról döntött. Csökkentették a termelést Európában - ezen belül a cég komáromi gyárában -, a gyártást áttelepítették Ázsiába. A 2011 végén foglalkoztatott 130 ezer Nokia-alkalmazott még mindig túl sok lehet, azaz további elbocsátások jöhetnek - véli Edward Snyder, a San Franciscó-i Charter Equity Research tanácsadó cég elemzője. A vezérigazgató a gyorsjelentés tegnap nyilvánosságra hozatala után azt mondta: át kell gondolniuk, mely piacokra koncentráljanak, mely termékeket helyezzenek mások elé. Mérlegelni kell azt is, hogy eladják-e a cég vagyonának nem alapvető fontosságú részeit. Snyder szerint ezzel máris tesztelte, mit szólnának az alkalmazottak és a kormányok ahhoz, ha újabb nagy leépítések jönnének.

Egyetértés mutatkozik abban, hogy a Nokiának nincs sok ideje a befektetők bizalmának visszanyerésére. Radikális változásokra van szükség, amelyek mélységét az is jelzi, hogy sokak szerint el kellene költöztetni a cég székhelyét Finnországból egy olcsóbb feltételeket kínáló országba.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • MR007 #12
    És most milyen jó is volna, ha a régiek ülnének a vezetői székekben. De talán a mostaniak sem húzzák már sokáig. A 808-at próbálják a szőnyeg alá seperni, mert inkább tönkremennek, mint sem a symbi újra arasson. Jó kis üzletpolitika. Az N9 is el lett bénázva megrendelésre. Mindegy csak WP telóról beszéljen mindenki. Így ennek tudatában biztos bukta, hacsak a részvényesek fel nem ébrednek még időben.

    A Symbian-nál és a MeeGo-nál kellett volna maradni mindenféle váltás nélkül, vagyis saját belső munkáknál, és akkor most toronymagasan vezetnének. Rövid időn belül megfordították volna a zuhanást ha belefekszenek. Az N8 a példa és a mostani 808-as, ami igazolja belharcok közepette is lehet eredményes a platform. Hát még ha nem lett volna a mostohagyerek szerepében.
    A Symbian az egymagos procival többet hoz mint az Android 2 vagy négy maggal, mert az még úgy is laggol. A WP pedig egy halott rendszer és az is marad bármit is csinálnak. Olyan mint halottnak a csók.
  • Major #11
    Egyet értek. Ha minden rendben ment volna, és szárnyaltak volna az eladások, akkor még a régi emberek ülnek a vezetői székekben.
  • DjDano #10
    Szép amit írsz de óriási csúsztatás, a Nokia már Elop érkezése előtt óriási bajban volt, hovatovább a MS - Nokia szövetség kényszerből született, aminek az előző vezetés szűklátókörűsége a legfőbb oka. Az első intő jelnek a változás szükségességének az Iphone megjelenése (2007) kellett volna, hogy legyen. Aztán az Android-ra (2008/2009) sem reagáltak, aztán amikor mindezek beértek, elkezdtek zuhanni és az esés azóta is tart. A hagyományos készülékeikkel érzésem szerint nincs nagyobb baj, viszont a világgazdasági helyzet kedvezőtlen állása és a kínai ár és profitgyilkos konkurencia ott is fojtogatja őket.
  • DjDano #9
    Eladni a hagyományos készülék divíziót? Ez lenne a legrosszabb amit tehetnek... Most a gazdasági körülmények nem igazán kedvezőek, de szerintem még mindig a Nokia gyártja a legjobb hagyományos mobilokat, a gond inkább a kínai gyártók gyilkos árletörő tevékenységével van.

    A Nokia talpra állása éveket fog igénybe venni, de semmilyen döntést nem szabad elhamarkodni, már ami a feldarabolást illeti. Költségcsökkentő lépésekre természetesen szükség van, ha ez elbocsátásokban mérhető akkor is.
  • tomboy013 #8
    M0RN1NGST4R-nek adok igazat. A Microsoft nemrég került képbe, de a Nokia már sokkal régebb óta hanyatlik. Miért? Mert a symbian már kevés volt az iOS és az Android mellett. Tetü lassú szoftver a symbian még az újabb Nokiáknál is. Ráadásul tényleg túlárazott készülékei voltak. Remélem a Microsoft kihúzza a szarból a Nokiát. Lehet hogy még nem mutatkozik meg de szerintem hamarosan megfog, mert a WP egy igényes és jó oprendszer. Csak tesztelnék le normálisan a Lumiákat hogy ne akksi hibával meg ilyen olyan problémával adnák ki. Érdekes módon egy első generációs Samsung Omnia 7-esem van és semmi problémám nem volt vele, nem úgy mint a Lumia 800-asokkal. Ha azt meg tudják a Samsungosok rendesen csinálni akkor a Nokia is odafigyelhetne mert különben tényleg a süllyesztőbe kerül ha a minőség a béka segge alatt lesz.
  • Venom T #7
    Többen jósolták már a NOKIA halálát. Félig-meddig igazat adtam nekik, de valahogy úgy éreztem, talpra fog állni. Még ha nem is a régi pompájában, de legalább stabilizálódik.
    Igaz ez a cikk csak egyfajta spekuláció, nem tény, de ha csak a fele igaz, már akkor se lesz a jövőben a NOKIA komoly tényező a telefongyártásban.
    Igazából nem is zavarna a dolog, mert a 7210-esem óta nem volt Nokiám, de az, hogy kiesik egy "konkurens" gyártó mindenképp árt a piac sokszínűségének.
    Többek között, ezért "gyászolom" a RIM-et is.
    Meg ugye rengeteg ember kerül lapátra, ez se mellékes.




  • birdo #6
    Mint egy " aktakukac... nem vagyok hajlandó még egy Nokia ...okostelefont venni.....csak hátrányom származott belőle...az androidos telefonokkal szemben... ((
  • spakly #5
    Az csak 1 dolog hogy a nokia már nem olyan mint a kezdet kezdetén. De nem csak itt hanem más cégeknél is rájöhetnének , hogy nem a gyártás területén kellene elkezdeni a leépitést , hanem a sok naplopo aktakukacot kellene kirugdosni. mert csak a létszámot növelik.
  • M0RN1NGST4R #4
    szerintem a nokia már hamarabb elb...ta minthogy az ms képbe került. Rettentően túl voltak árazva a termékei még az iphone/android őrület előtt, és sokan azt hitték (köztük magam is), hogy a több pénzért jobb minőséget kapunk. nem volt 1 hónapos az első (és utolsó) nokia telóm, mikor nekiállt fagyni és 3szor küldték vissza úgy szervízből, hogy gyakorlatilag semmit sem csináltak vele, mert ugyan úgy fagyott.

    Emellett szerintem érdemes megemlíteni azt is, hogy nokiáéknál hiába létezett alsó árkategória, azok a telefonok olyan szinten voltak lebutítva, hogy a konkurencia szintén alsó kategóriás készülékeihez mérten több éves lemaradásban voltak.

    Én csak azt csodálom, hogy eddig húzták és nem dőltek be hamarabb.
  • kegoo #3
    A Nokia okos vezetői azt hitték hogy a népek olyan telefonokat vesznek amilyeneket ők akarnak nos nyilván ez nem így van és itt az eredménye de az a legszomorúbb hogy még mindig úgy gondolják / mert egy felsővezető nem tévedhet / ugye.