Gyurkity Péter

Ingyenes frissítésként jöhet a WP8

Bár még továbbra is marad néhány kérdés a következő Windows Phone operációs rendszerrel kapcsolatban, a Microsoft részéről elárulták, hogy egyes készülékek valóban ingyenes frissítésként kapják meg az új verziót.

Az elmúlt hetekben egyre gyakrabban merültek fel kérdések (és hangoztak el bizonytalan válaszok) a Windows Phone 8 megjelenésével, annak részleteivel kapcsolatban. A WP-részleg első embere először még kerülte a válaszadást, így hivatalos reagálásra hiába vártunk, a CeBIT alatt azonban már több sikert arattak az érdeklődők.

Egy német portál munkatársainak ugyanis sikerült szóra bírniuk a szoftvercég egyik alkalmazottját, aki állítólag elmondta, hogy egyes okostelefonokon valóban ingyenes frissítésként lesz letölthető az új változat. Ezen telefonok között lesznek a Nokia által piacra dobott Lumia család tagjai, ezeknél egészen bizonyos az ingyenes váltás lehetősége, azonban azt sem zárják ki, hogy egyes első generációs, még 2010-ben megjelent példányoknál is elérhető lesz ez az opció. Azt még nem tudni, hogy pontosan mely készülékeken juthatunk majd hozzá az Apollóhoz, az azonban mindenképpen jó hír, hogy a felhasználók nem ragadnak majd le a jelenlegi 7.5-ös verziónál.

Korábban felmerült az is, hogy a Sony már gőzerővel dolgozik a WP8 megfelelő fogadásán, vagyis ők is ilyen telefonokat dobnának piacra, valamikor az év vége felé. Mi több, még az eBay oldalán is felbukkant egy állítólagos prototípus, most azonban kissé lehűtötte a kedélyeket az Xperia sorozatért felelős marketingigazgató, aki kijelentette, hogy bár cége abszolút nyitott a Microsofttal kötendő esetleges megállapodás, a két vállalat közötti jövőbeni együttműködés lehetősége iránt, ezzel kapcsolatban még semmilyen konkrét tervük nincs. Nagyon úgy néz ki, hogy inkább várnak ezzel, folyamatosan figyelve, hogy a konkurens gyártók mire mennek a Windows Phone vonal támogatásával, és csak a sikeres előretörés láttán szánják majd el magukat hasonló lépésekre.

A Microsoft eközben a maga részéről megkezdte a felhasználók értesítését a régi Windows Mobile telefonokon elérhető Marketplace közelgő leállításáról. Erre május 9-én kerül majd sor, onnantól kezdve tehát hiába próbálkoznak majd az oldal elérésével. Ez egy újabb lépés generációváltás véglegesítése felé vezető úton.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AgentKis #3
    Nade ahhoz meg, hogy: "csendben szinkronizálja amit kell" be kell 1x állítani rendesen...
  • Sequoyah #2
    Csak be kell állítani a zune-t, és ha jól csináltad, utána már nem is nagyon kell hozzányúlni többet, csak elfut a háttérben.
    Rendszerfolyamatot kéne belőle csinálni, hogy valóban csak a háttérben fusson, ne tolakodjon az arcomba, hanem csendben szinkronizálja amit kell.
  • Kovász #1
    Nna, majd ha itt lesz a win8 meg a WP8, akkor remélem csont nélkül lehet majd egymással szinkronizálni a gépet meg a telót, és nem kell majd hozzá külön az a buzi zune, mert nálam egy egy nagyon nagy minusz jelenleg...