Gyurkity Péter
Amiga - van élet a halál után
Talán a címben szereplő megállapítás illik leginkább az Amiga számítógépek és a platform pályafutására, amely a nagy többség számára már csaknem két évtizeddel ezelőtt megszakadt. Tény azonban, hogy a név, valamint az erre támaszkodó fejlesztések a mai napig léteznek, bár az is kétségtelen, hogy a tulajdonjogok birtokosainak és az újabb nagy kiugrással próbálkozók száma igencsak magas. Nagy sikerekről mégsem számolhattunk be az utóbbi években, itt igazából maga a túlélés is eredménynek számít, a viszontagságos történet mégis bizonyíték arra, hogy megfelelő szándék és elhivatottság esetén szinte minden elképzelhető. Mi több, mintha ezúttal valós esély lángja pislákolna a nagy sötétségben.
Ma, amikor minden az okostelefonokról és a tábla PC-kről szól, az iOS és Android termékek pedig olyan mértékben terjednek a menő hordozható eszközökre vágyó vásárlók körében, hogy az embernek a Mátrix című film jut eszébe (vagy mondjuk az Animatrixban menetelő droidok hada), néha jól esik visszagondolni a nyolcvanas és kilencvenes évekre, amely egy egyszerűbb, nyugodtabb világ képét tárja elénk, jókora amatőrizmussal megfejelve mindezt, különösen ha a számítástechnika területére gondolunk. Ezúttal mégsem a visszatekintés a cél (ahogy az általában lenni szokott az Amigával foglalkozó kisebb-nagyobb cikkekben), hiszen végre-valahára van miről beszámolni ezen a területen.
Röviden fussunk azért végig a kezdeti időszakon, hogy kellő alapot építsünk fel azoknak, akiknek az Amiga egyenlő az őskorszakkal és a barlangrajzokkal. A kellő tőkével nem rendelkező céget az akkoriban nagy névnek számító Commodore vásárolta fel, az első számítógép, az Amiga 1000, 1985-ben jelent meg, akkor forradalminak számított, ezt követte két évre rá az olcsóbb és kompakt kiszerelésben érkező Amiga 500. Az Amiga 3000 hasonlóan pozitív fogadtatásra talált és hosszú éveken át szolgált az otthonokban és a munkahelyeken, a játékoktól a videómunkákig. Aztán jött a lassú, majd egyre gyorsuló visszaszorulás, a Commodore nem merte piacra dobni a túl drágának vélt új generációt (pedig kellően nagy táborra támaszkodhattak volna), ehelyett öszvér megoldásként az Amiga 1200 és Amiga 4000 jelent meg, ezek viszont képtelenek voltak lépést tartani az immár egyre több helyen Windows-t futtató, moduláris felépítésre támaszkodó PC-vel, különösen ha az akkor modernnek számító felbontásokra és színmélységre (640 x 480 pixel, 256 szín) gondolunk - mégiscsak könnyebb és gyorsabb például egy új grafikus kártyát piacra dobni, mint egy komplett gépet.
A Commodore vezetőinek tevékenységét jól jellemzi, hogy a cég 1994-ben csődbe ment, őket végül a német ESCOM vette meg, ez utóbbi viszont két évre rá hasonló sorsra jutott, miközben a rajongói tábor egyre fogyatkozott. A Commodore és az Amiga itt vált ketté, az Amiga tulajdonjoga 1997-ben a Gateway-hez került, ezen cég egykori munkatársai aztán megalapították az Amiga Inc. vállalatot, amely tulajdonképpen a mai napig maradt rajongók céltáblája, mivel tetteikkel nemigazán járultak hozzá az újbóli felemelkedés megalapozásához. Kétségtelen, hogy a legtöbb új tulajdonost és érdeklődőt sokkal inkább a Commodore birtokában lévő szabványok érdekelték, ezt tartották igazi értéknek, így nem is erőltették a folyamatosan erősödő PC elleni küzdelmet, bár ezzel kapcsolatban érdekes kérdések is felmerülnek, de erről kicsit később.
Folytathatnánk a sort, de ennek nincs túl sok értelme (akit érdekelnek a részletek, az itt nézelődhet), így inkább azokra fókuszálunk, akik az elmúlt években valóban tettek valamit a megmaradás érdekében - az Amiga faramuci helyzetére mi sem jellemzőbb annál, hogy aki új ötletekre és tettekre vágyik, annak messze el kell kerülnie azon cégeket, amelyek normális körülmények között a hivatalos munkálatokért lennének felelősek (erről nyilván az összeesküvés-gyártóknak megvan a véleménye).
Számos dugába dőlt elképzelés után a kétezres évek elejére kezdett körvonalazódni, hogy nagyjából miként is képzelhető el az Amiga jövője. Az eredeti Motorola chipekről a PowerPC családra váltottak (ezt hagyta ott évekkel később az Apple, hogy Mac-vonal esetében az Intel karjaiba dőljön), döcögve pedig megindult az AmigaOS 4 fejlesztése, amely már az új architektúrára épült. Az Eyetech ATX-alaplapokat dobott piacra AmigaOne néven, ezek viszonylag sikeresnek bizonyultak, mire azonban az operációs rendszer végleges változata elkészült, a cég kivonult a területről. A rajongókban ezek a gépek, a Pegasos két változata, valamint az olasz ACube tartották a lelket - ez utóbbi Samantha (Sam) néven dobott piacra több alaplapot, szintén PowerPC chipekkel, ehhez pedig többnyire valamilyen Radeon grafikus kártyát mellékeltek, jelezve az idők változását.
A merész és kitartó támogatók jó része azonban nem húzta sokáig, sokan beadták a kulcsot, így mára egyedül a már említett ACube, valamint a szoftver fejlesztését végző belga Hyperion kicsiny, ám lelkes csapata maradt meg hírmondónak. Nekik köszönhető, hogy az AmigaOS új változatai megjelentek, illetve hogy ezek az említett alaplapokon, valamint a PowerPC processzorral felturbózott régi Amigákon is elfutnak. Az már más kérdés, hogy miközben mindig, mindenki, mindenhol az Amiga operációs rendszer gyorsaságát és egyszerűségét hozta fel komoly előnyként, különösen a Windows platformmal szembeállítva azt, a jogokat birtokló Amiga Inc. illetékeseinek nem jutott eszébe, hogy esetleg okostelefonokra vagy táblákra is elkészíttessék a megfelelő változatot. A korlátozott példányszámban és drágán előállított alaplapok helyett ennek sokkal nagyobb esélye lenne meghódítani egy komoly vásárlói bázist - ehelyett maga az Amiga vállalat olcsó és gagyi androidos táblákat és említésre sem méltó "fejlesztéseket" reklámoz saját weboldalán.
A legújabb impulzus gyakorlatilag egy kívülállótól érkezett, egy új-zélandi üzletembertől, aki fanatikusként egymaga kezdeményezte és hajtotta végre az új generációt jelképező Amiga számítógép piacra dobását. Trevor Dickinson a kicsinyke A-Eon élén megtette azt, amire a nagyok nem voltak képesek, AmigaOne X1000 néven (nyilván a család első tagjára emlékezve) összedobott egy komplett masinát. A viszonylag modernnek számító konfiguráció, korlátozott számban, de már elérhető, ezen pedig az operációs rendszer legújabb verziója fut - hiányosságokkal, így például a 64 bites ikermagos processzor támogatása nem teljes körű. Ha lassan is, de a projektben érintettek dolgoznak, az első körben előrendelők pedig már kézhez kapták a kész példányokat - 3000 dolláros, brutális áron, de egy igazi fanatikusnak ez nem számít.
Trevor Dickinson - több, mint 150 Amigája van otthon
Nyilván felmerül a kérdés, hogy mit érünk el egy ilyen drága, sokak szemében talán inkább professzionális munkára alkalmasabbnak tűnő gép beszerzésével. A vásárlók természetesen a régi életérzés újbóli felkeltését várják a komplett konfigurációtól, amely egy valamivel szélesebb kört is meghódíthat (itt persze komoly akadály az alacsony példányszám, amely felfelé nyomja az árakat), valamint azt, hogy az Amiga OS végre a modern riválisokhoz hasonlóan teljes körű felhasználói élményt nyújt, kellő mennyiségű és minőségű szoftverrel megspékelve, nem megfeledkezve a játékokról. Ez utóbbi téren enyhén szólva lemaradásról beszélhetünk, ami persze annak köszönhető, hogy a legtöbben már régen otthagyták a hosszú ideig stagnáló platformot. Modern, a webes szabványokat támogató böngésző, e-mail kliens, illetve számos egyéb alkalmazás portálása megtörtént, avagy folyamatban van, a Mac és PC alól visszatérőket pedig egy új internetes oldal segíti az eligazodásban. Arról persze felesleges álmodozni, hogy belátható időn belül visszatérhet a régi dicsőség (különösen egy ilyen, a Windows-ra beállt globális piacon), az azonban jó érzés, hogy vannak próbálkozók, akik saját zsebükből is komoly összeget szánnak a vízió megvalósítására.
Az A-Eon a közeljövőben újabb gépek piacra dobását tervezi (remélhetőleg egy fogyaszthatóbb weboldal megjelenésével együtt), amelyek ígéretük szerint kedvezőbb árcímkével, nem kifejezetten csúcskategóriába szánt specifikációval futnának be. A részletekről mélyen hallgatnak, ám szóba került egy netbook elkészítése is, amely még több érdeklődő előtt tárná fel a kaput és tenné elérhetővé a szoftvert. Innen már csak egy lépés lenne a tábla PC-ken történő debütálás, erre azonban a jelenleg érvényes szerződés szerint a Hyperionnak nincs joga, így ez utóbbi már az Amiga Inc.-en múlik, amelynek vezetői mintha inkább a teljes ellehetetlenülésben, vagy éppen a semmittevésben lennének leginkább érdekeltek.
A jelenleg elénk táruló kép tehát a következőket mutatja: van három komolyan dolgozó picinyke cég, ebből kettő a PowerPC hardver piacra dobásával, egy pedig az operációs rendszer frissítésével foglalkozik. A jogokat birtokló Amiga Inc.-nek nem sok köze van az utóbbi 6-8 év fejleményeihez (azon kívül, hogy bírósági úton próbálták visszavonatni a Hyperionnal kötött, az AmigaOS 4.0 további fejlesztését lehetővé tévő szerződést - szerencsére sikertelenül), ehhez pedig hozzávehetünk néhány tucatnyi lelkes kívülállót, akik alkalmazásokat portolnak, valamint a szoftveres meghajtókat írják. Pontosan így készül például a Radeon grafikus kártyák meghajtója is, amelynél még csak most fog megvalósulni a teljes 3D-támogatás (ez azonban a szükséges játékok szinte teljes hiánya miatt eddig nem is volt egetrengető hiányosság).
Hogy mennyire lesz életképes a platform a jövőben, arról még találgatni sem merünk. A fanatikusok szűk táborával elvegetálhat a rendszer, bár az kétségtelen, hogy a valódi nyitást a netbook, valamint a tábla PC támogatása jelentené, esetleg az AmigaOS elérhetővé tétele x86 alatt (ez utóbbi csak nemhivatalos formában, félkész állapotban létezik, AROS néven, és semmi köze nincs az AmigaOS 4-hez). Ezen alternatívák többnyire jogi, mintsem anyagi akadályokba ütköznek, a már többször említett cég görcsösen ragaszkodik a megkötésekhez, így továbbra is kérdéses, hogy a külső próbálkozók mennyiben járnak majd sikerrel az asztali konfigurációkkal és az operációs rendszer lassú foltozgatásával - nyilván egyik sem elegendő ahhoz, hogy felvegyék a versenyt a hatalmas pénzügyi háttérre támaszkodó óriásokkal.
Mégis, az X1000 megjelenése új életet lehelhet a megfogyatkozott táborba, bár ehhez az is kell majd, hogy az AmigaOS alatt elérhetők legyenek a megszokott funkciók és alkalmazások, ne legyen komoly hiányérzetünk a mindennapi használat során. Vigyázó tekintetünk a fenti hármasra vetül, és talán ez a hármas végre rászolgál majd a bizalomra. Kíváncsian várjuk, valóban követik-e majd az új jövevényt a tervezett kistestvérek és utódok. Megjegyzés: a cikkből szándékosan kimaradt azon vállalkozások és csoportok hosszú sora, akik az elmúlt csaknem húsz évben rengeteg borzalmas terméket promotáltak, illetve dobtak piacra, kezdve az Amiga Walker-től a bögréken és botkormányokon át a CommodoreUSA által nemrég bemutatott C64-replikákig. Azt mi sem tudjuk, hogy a lehúzáson kívül milyen más szándék állhat ilyen produktumok létrehozása mögött, bár nyilván a szaklapoknak legalább van miről írnia a Commodore név kapcsán. Ugyanígy kimaradt a MorphOS is, amely a régi PowerPC kártyával szerelt Amigákon, Pegasos-on, valamint egyes Mac számítógépeken fut, ennek készítői viszont az eredeti operációs rendszerre alapozzák munkájukat, nem kívánnak közösködni az AmigaOS 4 fejlesztőivel.
Ma, amikor minden az okostelefonokról és a tábla PC-kről szól, az iOS és Android termékek pedig olyan mértékben terjednek a menő hordozható eszközökre vágyó vásárlók körében, hogy az embernek a Mátrix című film jut eszébe (vagy mondjuk az Animatrixban menetelő droidok hada), néha jól esik visszagondolni a nyolcvanas és kilencvenes évekre, amely egy egyszerűbb, nyugodtabb világ képét tárja elénk, jókora amatőrizmussal megfejelve mindezt, különösen ha a számítástechnika területére gondolunk. Ezúttal mégsem a visszatekintés a cél (ahogy az általában lenni szokott az Amigával foglalkozó kisebb-nagyobb cikkekben), hiszen végre-valahára van miről beszámolni ezen a területen.
Röviden fussunk azért végig a kezdeti időszakon, hogy kellő alapot építsünk fel azoknak, akiknek az Amiga egyenlő az őskorszakkal és a barlangrajzokkal. A kellő tőkével nem rendelkező céget az akkoriban nagy névnek számító Commodore vásárolta fel, az első számítógép, az Amiga 1000, 1985-ben jelent meg, akkor forradalminak számított, ezt követte két évre rá az olcsóbb és kompakt kiszerelésben érkező Amiga 500. Az Amiga 3000 hasonlóan pozitív fogadtatásra talált és hosszú éveken át szolgált az otthonokban és a munkahelyeken, a játékoktól a videómunkákig. Aztán jött a lassú, majd egyre gyorsuló visszaszorulás, a Commodore nem merte piacra dobni a túl drágának vélt új generációt (pedig kellően nagy táborra támaszkodhattak volna), ehelyett öszvér megoldásként az Amiga 1200 és Amiga 4000 jelent meg, ezek viszont képtelenek voltak lépést tartani az immár egyre több helyen Windows-t futtató, moduláris felépítésre támaszkodó PC-vel, különösen ha az akkor modernnek számító felbontásokra és színmélységre (640 x 480 pixel, 256 szín) gondolunk - mégiscsak könnyebb és gyorsabb például egy új grafikus kártyát piacra dobni, mint egy komplett gépet.
A Commodore vezetőinek tevékenységét jól jellemzi, hogy a cég 1994-ben csődbe ment, őket végül a német ESCOM vette meg, ez utóbbi viszont két évre rá hasonló sorsra jutott, miközben a rajongói tábor egyre fogyatkozott. A Commodore és az Amiga itt vált ketté, az Amiga tulajdonjoga 1997-ben a Gateway-hez került, ezen cég egykori munkatársai aztán megalapították az Amiga Inc. vállalatot, amely tulajdonképpen a mai napig maradt rajongók céltáblája, mivel tetteikkel nemigazán járultak hozzá az újbóli felemelkedés megalapozásához. Kétségtelen, hogy a legtöbb új tulajdonost és érdeklődőt sokkal inkább a Commodore birtokában lévő szabványok érdekelték, ezt tartották igazi értéknek, így nem is erőltették a folyamatosan erősödő PC elleni küzdelmet, bár ezzel kapcsolatban érdekes kérdések is felmerülnek, de erről kicsit később. Folytathatnánk a sort, de ennek nincs túl sok értelme (akit érdekelnek a részletek, az itt nézelődhet), így inkább azokra fókuszálunk, akik az elmúlt években valóban tettek valamit a megmaradás érdekében - az Amiga faramuci helyzetére mi sem jellemzőbb annál, hogy aki új ötletekre és tettekre vágyik, annak messze el kell kerülnie azon cégeket, amelyek normális körülmények között a hivatalos munkálatokért lennének felelősek (erről nyilván az összeesküvés-gyártóknak megvan a véleménye).
Számos dugába dőlt elképzelés után a kétezres évek elejére kezdett körvonalazódni, hogy nagyjából miként is képzelhető el az Amiga jövője. Az eredeti Motorola chipekről a PowerPC családra váltottak (ezt hagyta ott évekkel később az Apple, hogy Mac-vonal esetében az Intel karjaiba dőljön), döcögve pedig megindult az AmigaOS 4 fejlesztése, amely már az új architektúrára épült. Az Eyetech ATX-alaplapokat dobott piacra AmigaOne néven, ezek viszonylag sikeresnek bizonyultak, mire azonban az operációs rendszer végleges változata elkészült, a cég kivonult a területről. A rajongókban ezek a gépek, a Pegasos két változata, valamint az olasz ACube tartották a lelket - ez utóbbi Samantha (Sam) néven dobott piacra több alaplapot, szintén PowerPC chipekkel, ehhez pedig többnyire valamilyen Radeon grafikus kártyát mellékeltek, jelezve az idők változását.
A merész és kitartó támogatók jó része azonban nem húzta sokáig, sokan beadták a kulcsot, így mára egyedül a már említett ACube, valamint a szoftver fejlesztését végző belga Hyperion kicsiny, ám lelkes csapata maradt meg hírmondónak. Nekik köszönhető, hogy az AmigaOS új változatai megjelentek, illetve hogy ezek az említett alaplapokon, valamint a PowerPC processzorral felturbózott régi Amigákon is elfutnak. Az már más kérdés, hogy miközben mindig, mindenki, mindenhol az Amiga operációs rendszer gyorsaságát és egyszerűségét hozta fel komoly előnyként, különösen a Windows platformmal szembeállítva azt, a jogokat birtokló Amiga Inc. illetékeseinek nem jutott eszébe, hogy esetleg okostelefonokra vagy táblákra is elkészíttessék a megfelelő változatot. A korlátozott példányszámban és drágán előállított alaplapok helyett ennek sokkal nagyobb esélye lenne meghódítani egy komoly vásárlói bázist - ehelyett maga az Amiga vállalat olcsó és gagyi androidos táblákat és említésre sem méltó "fejlesztéseket" reklámoz saját weboldalán.
A legújabb impulzus gyakorlatilag egy kívülállótól érkezett, egy új-zélandi üzletembertől, aki fanatikusként egymaga kezdeményezte és hajtotta végre az új generációt jelképező Amiga számítógép piacra dobását. Trevor Dickinson a kicsinyke A-Eon élén megtette azt, amire a nagyok nem voltak képesek, AmigaOne X1000 néven (nyilván a család első tagjára emlékezve) összedobott egy komplett masinát. A viszonylag modernnek számító konfiguráció, korlátozott számban, de már elérhető, ezen pedig az operációs rendszer legújabb verziója fut - hiányosságokkal, így például a 64 bites ikermagos processzor támogatása nem teljes körű. Ha lassan is, de a projektben érintettek dolgoznak, az első körben előrendelők pedig már kézhez kapták a kész példányokat - 3000 dolláros, brutális áron, de egy igazi fanatikusnak ez nem számít.
Trevor Dickinson - több, mint 150 Amigája van otthon
Nyilván felmerül a kérdés, hogy mit érünk el egy ilyen drága, sokak szemében talán inkább professzionális munkára alkalmasabbnak tűnő gép beszerzésével. A vásárlók természetesen a régi életérzés újbóli felkeltését várják a komplett konfigurációtól, amely egy valamivel szélesebb kört is meghódíthat (itt persze komoly akadály az alacsony példányszám, amely felfelé nyomja az árakat), valamint azt, hogy az Amiga OS végre a modern riválisokhoz hasonlóan teljes körű felhasználói élményt nyújt, kellő mennyiségű és minőségű szoftverrel megspékelve, nem megfeledkezve a játékokról. Ez utóbbi téren enyhén szólva lemaradásról beszélhetünk, ami persze annak köszönhető, hogy a legtöbben már régen otthagyták a hosszú ideig stagnáló platformot. Modern, a webes szabványokat támogató böngésző, e-mail kliens, illetve számos egyéb alkalmazás portálása megtörtént, avagy folyamatban van, a Mac és PC alól visszatérőket pedig egy új internetes oldal segíti az eligazodásban. Arról persze felesleges álmodozni, hogy belátható időn belül visszatérhet a régi dicsőség (különösen egy ilyen, a Windows-ra beállt globális piacon), az azonban jó érzés, hogy vannak próbálkozók, akik saját zsebükből is komoly összeget szánnak a vízió megvalósítására.
Az A-Eon a közeljövőben újabb gépek piacra dobását tervezi (remélhetőleg egy fogyaszthatóbb weboldal megjelenésével együtt), amelyek ígéretük szerint kedvezőbb árcímkével, nem kifejezetten csúcskategóriába szánt specifikációval futnának be. A részletekről mélyen hallgatnak, ám szóba került egy netbook elkészítése is, amely még több érdeklődő előtt tárná fel a kaput és tenné elérhetővé a szoftvert. Innen már csak egy lépés lenne a tábla PC-ken történő debütálás, erre azonban a jelenleg érvényes szerződés szerint a Hyperionnak nincs joga, így ez utóbbi már az Amiga Inc.-en múlik, amelynek vezetői mintha inkább a teljes ellehetetlenülésben, vagy éppen a semmittevésben lennének leginkább érdekeltek.
A jelenleg elénk táruló kép tehát a következőket mutatja: van három komolyan dolgozó picinyke cég, ebből kettő a PowerPC hardver piacra dobásával, egy pedig az operációs rendszer frissítésével foglalkozik. A jogokat birtokló Amiga Inc.-nek nem sok köze van az utóbbi 6-8 év fejleményeihez (azon kívül, hogy bírósági úton próbálták visszavonatni a Hyperionnal kötött, az AmigaOS 4.0 további fejlesztését lehetővé tévő szerződést - szerencsére sikertelenül), ehhez pedig hozzávehetünk néhány tucatnyi lelkes kívülállót, akik alkalmazásokat portolnak, valamint a szoftveres meghajtókat írják. Pontosan így készül például a Radeon grafikus kártyák meghajtója is, amelynél még csak most fog megvalósulni a teljes 3D-támogatás (ez azonban a szükséges játékok szinte teljes hiánya miatt eddig nem is volt egetrengető hiányosság). Hogy mennyire lesz életképes a platform a jövőben, arról még találgatni sem merünk. A fanatikusok szűk táborával elvegetálhat a rendszer, bár az kétségtelen, hogy a valódi nyitást a netbook, valamint a tábla PC támogatása jelentené, esetleg az AmigaOS elérhetővé tétele x86 alatt (ez utóbbi csak nemhivatalos formában, félkész állapotban létezik, AROS néven, és semmi köze nincs az AmigaOS 4-hez). Ezen alternatívák többnyire jogi, mintsem anyagi akadályokba ütköznek, a már többször említett cég görcsösen ragaszkodik a megkötésekhez, így továbbra is kérdéses, hogy a külső próbálkozók mennyiben járnak majd sikerrel az asztali konfigurációkkal és az operációs rendszer lassú foltozgatásával - nyilván egyik sem elegendő ahhoz, hogy felvegyék a versenyt a hatalmas pénzügyi háttérre támaszkodó óriásokkal.
Mégis, az X1000 megjelenése új életet lehelhet a megfogyatkozott táborba, bár ehhez az is kell majd, hogy az AmigaOS alatt elérhetők legyenek a megszokott funkciók és alkalmazások, ne legyen komoly hiányérzetünk a mindennapi használat során. Vigyázó tekintetünk a fenti hármasra vetül, és talán ez a hármas végre rászolgál majd a bizalomra. Kíváncsian várjuk, valóban követik-e majd az új jövevényt a tervezett kistestvérek és utódok. Megjegyzés: a cikkből szándékosan kimaradt azon vállalkozások és csoportok hosszú sora, akik az elmúlt csaknem húsz évben rengeteg borzalmas terméket promotáltak, illetve dobtak piacra, kezdve az Amiga Walker-től a bögréken és botkormányokon át a CommodoreUSA által nemrég bemutatott C64-replikákig. Azt mi sem tudjuk, hogy a lehúzáson kívül milyen más szándék állhat ilyen produktumok létrehozása mögött, bár nyilván a szaklapoknak legalább van miről írnia a Commodore név kapcsán. Ugyanígy kimaradt a MorphOS is, amely a régi PowerPC kártyával szerelt Amigákon, Pegasos-on, valamint egyes Mac számítógépeken fut, ennek készítői viszont az eredeti operációs rendszerre alapozzák munkájukat, nem kívánnak közösködni az AmigaOS 4 fejlesztőivel.