Berta Sándor

Az EU és az USA engedélyezte a Motorola Mobility felvásárlását

Úgy tűnhet, hogy a Google fellégezhet, ugyanis mind az Európai Bizottság, mind az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma zöld utat adott a Motorola Mobility felvásárlásának. Kína viszont még nem döntött.

Az Európai Bizottság és az amerikai igazságügyi minisztérium is több hónapos vizsgálat után engedélyezte a tranzakciót. A hírt az Európai Unió részéről Joaquín Almunia versenyügyi biztos jelentette be és közölte: a két cég összeolvadása semmilyen versenyjogi aggályt nem vet fel. Washington pedig úgy vélte, hogy a mobil piac az átvétel után sem fog alapvetően megváltozni. Ugyanakkor mind a két fél jelezte: szemmel tartja a Google-t. "A hatóság nem fog habozni, ha meg kell hoznia a szükséges intézkedéseket azért, hogy megakadályozza az alapvető szabadalmak piaci versennyel ellentétes felhasználását" - közölte az amerikai szaktárca.

A Google még tavaly augusztusban közölte, hogy felvásárolja a Motorola Mobility-t, így a konszern tulajdonába kerülhetnek a Motorola Mobility birtokában lévő szabadalmak is. Az Európai Bizottság azt vizsgálta, hogy a Google a Motorola Mobility megszerzésével korlátozhatja-e majd más okostelefon-gyártók hozzáférését az Android operációs rendszerhez. Miután azonban a Google szolgáltatásainak sikere alapvetően összefügg az Android elterjedésével, így a szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy ez aligha lehetséges, ráadásul a Motorola Mobility jóval kisebb piaci részesedéssel rendelkezik, mint a Samsung vagy a HTC. Emellett az Európai Bizottság nem hiszi, hogy a keresőcég a Motorola szabadalmainak segítségével előnyben részesíthetné a saját szolgáltatásait más ajánlatokkal szemben.

A Google blogbejegyzésben erősítette meg, hogy a tranzakció lendületet adhat az Androidnak és nagyobb piaci versenyt válthat ki. A keresőcég hangsúlyozta, hogy nem fogja korlátozni a birtokába kerülő Motorola-szabadalmakhoz való hozzáféréseket. A mostani európai és amerikai döntésnek köszönhetően a felvásárlás a tervek szerint valósul meg, ugyanakkor még néhány döntés tisztázatlan. Azonban a vállalat arra nem tért ki, hogy milyen döntésekről van szó. A Google most már csak arra vár, hogy a kínai, az izraeli és a tajvani hatóságok is engedélyezzék az üzletet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sanyicks #2
    nokiát tényleg tönkretette az m$(vagy legalább is jól lezúzza az értékét), de a motorolát nem előzte meg a gugli általi puhítás(sőt elég váratlanul vásárolta meg). Megint látszik hogy van különbség cég és cég között tisztességben...
  • MR007 #1
    És így fog a Nokia a Microsoft kezére kerülni, mint ahogy az meg van írva a nagy könyvben. Merthogy ami az egyiknek sikerülhet, az a másiknak is muszáj, mert nem szabad lemaradni. Ügyesen tönkreteszik, aztán olcsón megveszik. És végre eljöhet a processzormag háború és a fürdőszoba csempe divat kora. A Symbian, és a Blackberry pedig megbújva, mint üldözött ellenállók szövetséget kötve a sáncok mögül készülnek éhesen, üldözve a nagy visszavágóra, hatalomátvételre. Aszem elég romantikus.
    Egyszer vki csinálhatna belőle egy jó sci-fi filmet, mint amilyen a Csillagok Háborúja. Tuti kasszasiker lenne.