Berta Sándor

A Microntól kaphat segítséget az Elpida

Könnyen előfordulhat, hogy a komoly pénzügyi bajban lévő japán memóriagyártót az egyik konkurense menti majd meg a csődtől. A Toshiba helyett a Micron lehet a befutó, de a Nanya neve is felmerült.

A világ harmadik legnagyobb DRAM-gyártójának számító vállalat az elmúlt hónapokban került nehéz helyzetbe, miután kiderült, hogy nem tudja visszafizetni a korábban felvett japán állami hiteleket. A helyzetet súlyosbította a jen erősödése és a memóriamodulok árának csökkenése is. Az Elpida Memory jelenleg Japán egyetlen DRAM-gyártója. Január elején a szigetország kormánya jelezte: azt szeretné, hogy a Toshiba vásárolná meg a bajba jutott társaságot. A Toshiba azt tervezte, hogy a mobil eszközökhöz szánt flashmemória-termékeit az Elpida mobil RAM-technológiája segítségével fejleszti tovább és ha ez megvalósul, akkor hatékonyabban tudná felvenni a harcot az amerikai és a dél-koreai vetélytársaival. Ugyanakkor a konszern nem szeretett volna újra a DRAM-piacon megjelenni. Nos, most úgy tűnik, hogy mégsem a Toshiba lesz a befutó.

A Micron Technology ugyanis időközben tulajdonrészt szerzett az Elpidában, méghozzá nem is keveset: az amerikai cég legalább 500 millió dollárt fektetett be a vetélytársába. A Micron mellett egyébként az Elpida vezetői a tajvani Nanya Technology képviselőit is megkeresték. Chia Chau Wu, a Nanya felügyelőtanácsának vezetője azt mondta a Reuters gazdasági hírügynökségnek, hogy nem vettek részt a tárgyalásokon és nem szerepel a terveik között az, hogy tulajdonrészt szerezzenek a japán konkurensükben.

A bajba jutott DRAM-gyártó vezetői emellett találkozót szerveztek a Bank of Tokyo-Mitsubishi UFJ, a Sumitomo Mitsui Banking, a Sumitomo Trust & Banking és a Mizuho Corporate Bank képviselőivel, hogy megpróbáljanak megoldást találni a helyzetre. A vállalatnak több mint 30 milliárd jent kellene visszafizetnie. Mindez tavaly ősszel még nem tűnt nehéz feladatnak, hiszen a tartalékai elérték a 100 milliárd jent.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • philcsy #1
    Valószínűleg ezért ezért annyira segítőkész.