Gyurkity Péter

Xperia U, Nokia 910

Két újabb okostelefon látott napvilágot az interneten keringő hírekből, bár az elsővel már korábban is találkozhattunk - természetesen a Sony háza táján, az első alkalommal csak kódnevén említve.

A Sony állítólagos menetrendjéről a múlt héten mi is beszámoltunk, akkor ugyanis Indiában bukkant fel egy rövidebb lista, amelyen az idén várható újabb készülékek szerepelnek. Ezek egyike a Kumquat, amely a forrás szerint áprilisban jelenik majd meg, mégpedig 262 eurós áron. Ennek hivatalos megnevezése szivárgott most ki.

Az illetékes indonéz hatóság már jóval hosszabb listáján bukkanunk rá a Kumquat, pontosabban az ST25i okostelefonra, amely azonban itt már Xperia U néven szerepel. Újabb taggal bővül tehát az Xperia család, amely alapján egyesek arra számítanak, hogy a Sony a Samsung példáját követi, és saját sorozatát folyamatosan bővíti majd újabb és újabb változatokkal, ahogy azt a Galaxy esetében már megszokhattuk. Technikai részleteket azonban hiába keresünk a felsorolásban, így egyelőre meg kell elégednünk a pontos névvel.

A Nokia terveivel, többek között a Windows Phone operációs rendszer alkalmazásával kapcsolatban korábban több érdekes részletet is kiszivárogtató Eldar Murtazin ezúttal azt kérdezi rövid bejegyzésében az érdeklődőktől, hogy mi igazolná a Nokia 900 júniusi beszerzését (a tervek szerint ekkor rajtolna el a készülék az Egyesült Királyságban), amennyiben a gyártó ezt már májusban megelőzné a Nokia 910-zel? Azt sajnos nem részletezi a szerző, hogy ez a változat miben is különbözne közvetlen elődjétől (utódjától, ha a megjelenés menetrendjét nézzük), mindössze annyit árul el, hogy ezúttal már 12 megapixeles kamera kap majd helyet annak hátoldalán.

Mivel eddig senki nem számolt be a Nokia 910 várható érkezéséről, a hírt kellő óvatossággal illik kezelni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!