Berta Sándor

HP - új menedzser felügyeli a webOS-stratégiát

Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a Hewlett-Packard nyílt forráskódúvá akarja tenni a webOS operációs rendszert, a cég ugyanis stratégiai vezetőt nevezett ki a szoftverüzletága élére.

Bill Veghte 20 éven át a Microsoftnál a Windows 98, a Windows Server 2003 és a Windows 7 fejlesztéséért volt felelős. 2010 óta dolgozik a Hewlett-Packardnál és most nevezték ki a webOS nyílt forráskódú stratégiáját felügyelő szakemberré. A stratégia sikeresen megvalósulása azonban kérdéses, ráadásul több okból is. Az egyik, hogy Veghte semmilyen tapasztalattal nem rendelkezik a nyílt forráskódú szoftverekkel kapcsolatban.

Meg Whitman, a HP első embere azt írta a cég dolgozóinak küldött levelében, ha mindent jól csinálnak, akkor a webOS meg fogja változtatni a piacot. Ebben a feladatban kulcsszerep hárulhat a most kinevezett vezetőre, akinek szorosan együtt kell majd működnie az operációs rendszer fejlesztési részlegét irányító Ari Jaaksival. Egyelőre még nem lehet tudni, hogy a webOS mikorra lehet nyílt forráskódú és arról sincsenek információk, hogy az operációs rendszer melyik licenc alatt jelenhet majd meg. Az viszont már biztos, hogy a webOS bővítésébe és új verzióinak kifejlesztésébe be fognak vonni független külsős szakembereket, hardvergyártókat és partnercégeket is. Így a felelősség több fél között oszlik majd meg, de azért még a HP-é marad a kulcsszerep.

A webOS nyílt forráskódúvá alakítása azután került előtérbe, hogy ismertté vált: nem igazán kelendő sem az operációs rendszer, sem a Palm. A Facebook képviselői például nevetségesnek találták a HP 1,2 milliárd dolláros ajánlatát. Később a Hewlett-Packard egykori alkalmazottjai azt állították, hogy koncepcionális hibákat követtek el a webOS fejlesztésekor. A volt beosztottak különösen azért bírálták az akkori cégvezetőt, mert a szoftver a Webkit böngészőmotorra épül.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!