SG.hu

Döntöttek ki harcolhat a 900 MHz-es sávért

Az előírt határidőnek megfelelően, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) döntött arról, hogy melyek azok a cégek, akik részt vehetnek a 900 MHz-es frekvenciasáv árverésére kiírt pályázat licitálási szakaszában.

A döntés értelmében a Magyar Telekom Nyrt., a Telenor Magyarország Zrt., a Vodafone Magyarország Zrt., valamint a Magyar Posta Zrt.-Magyar Villamosművek Zrt.-MFB Invest Zrt. konzorcium nyújtott be alakilag érvényes, így árverési nyilvántartásba vehető jelentkezést. Az RCS&RDS S.A., valamint a VIETTEL Group esetében az NMHH-nak a pályázaton való részvételhez szükséges nyilvántartásba vételt meg kellett tagadnia.

A szervezet közleménye szerint a romániai illetékességű RCS&RDS S.A. társaságnál a dokumentáció előírásaiban szereplő, a jelentkező által irányított társaságok piacfelügyeletidíj-tartozására vonatkozó feltétel nem teljesült, míg a vietnámi székhelyű VIETTEL Group által benyújtott jelentkezés több súlyos - hiánypótlás útján már nem orvosolható - formai hiányossággal rendelkezett. Tehát mivel sem a Digi tulajdonosa sem a vietnami cég nem indulhat a 900 MHz-es frekvencia pályázaton, így szinte befutónak tekinthető a magyar állami cégek alkotta konzorcium. Így aztán valójában verseny nélkül, akár a kikiáltási árért, négy milliárd forintért is hozzájuthat az MVM-Posta-MFB konzorcium a frekvenciához.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!