SG.hu

Megalakult a Magyar IPv6 Fórum

Az IPv6 széleskörű magyarországi elterjesztését hosszú ideje ösztönző és támogató hazai intézmények kezdeményezésére, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) gesztori szerepvállalása mellett megalakult a Magyar IPv6 Fórum, amely a nemzetközi IPv6 Forum hazai tagszervezete.

A kiadott közlemény szerint a Fórum alapító tagjai között a kezdeményezők (a BME, és a már az ezredforduló óta az IPv6 iránt elkötelezett NIIF - Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési - Intézet) mellett az IPv6 ügy több további itthoni támogatója (a Magyar Telekom Nyrt., az Ericsson Magyarország Kft., a Cisco Systems Magyarország Kft., az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ), a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület (HTE), valamint az Internet Szolgáltatók Tanácsa) is megtalálható.

A sajtótájékoztatón dr. Vajta László, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának dékánja elmondta, hogy a Magyar IPv6 Fórum független szakmai szerveződésként működik, amelynek küldetése az IPv6 technológián nyugvó Internet elterjedésének támogatása, az IPv6 protokollban rejlő műszaki és alkalmazási lehetőségek feltárása, megismertetése, az IPv6 technológiára való áttérés tudatosítás és bevezetésének elősegítése, felgyorsítása Magyarországon. A Fórum kiemelt céljának tekinti a felhasználók tájékoztatását az IPv6 protokollról, valamint felkészítésüket az IPv4-IPv6 áttérésre.

A hazai szerveződés együttműködik a nemzetközi IPv6 Fórummal és külföldi tagszervezeteivel, és más országok tapasztalatait közvetíti a magyar Internet közösség felé. A Fórum IPv6 tudásbázis felállítását is tervezi, bevonva ebbe a tevékenységbe mindazokat a szervezeteket és intézményeket, ahol már eddig is sok információ gyűlt össze az IPv6-ról. Ebben a tevékenységében a Fórum szorosan együttműködik az NIIF Intézettel, az egyetemi informatikai centrumokkal és az Internet Szolgáltatók Tanácsával.

A Magyar IPv6 Fórum a BME-n tartotta alakuló ülését, amelyen az alapító tagok létrehozták a Fórum elnökségét és megválasztották a tisztségviselőket. A Fórum elnöki teendőit dr. Imre Sándor, a BME Híradástechnikai Tanszék vezetője látja el. Az elnök munkáját elnökhelyettesként Maradi István, a Magyar Telekom Nyrt. műszaki vezérigazgató-helyettese, valamint Mohácsi János, az NIIFI projekt-koordinációs és hálózatfejlesztési igazgatóhelyettese fogja segíteni.

Dr. Imre Sándor tanszékvezető, a Fórum elnöke előadásában rámutatott az Internet robbanásszerű térhódítására, az ebből fakadó technikai és egyéb problémákra, amelyekkel a felhasználók is gyakran szembesülnek. Széles körben ismert, hogy a jelenlegi Internet működését lehetővé tevő IPv4 hálózati címek rövid időn belül elfogynak. Ezért szükséges, hogy a hálózati szolgáltatók, a berendezésgyártók és a szoftvercégek, valamint a felhasználók minél előbb bevezessék az Internet IPv6 címzési rendszerét, amely biztosítja az Internet világhálózat további bővülését és új alkalmazások, szolgáltatások bevezetését.

Az IPv4-ről az IPV6 protokollra való átállás a nagy informatikai és távközlési cégektől, az intézményeken át az egyszerű felhasználókig az Internet minden szereplőjét érinti, emiatt az IPv6 címzés bevezetésére széles körben fel kell készülni. A Magyar IPv6 Fórum gesztori szerepét ellátó BME Híradástechnikai Tanszéke nagy hangsúlyt kíván helyezni a felhasználók oktatására és a szakemberek továbbképzésére. A Fórum oktatási tevékenysége során támaszkodhat a BME és az NIIF Intézet szakismeretre, valamint az egyetemen ez év szeptemberében a Cisco támogatásával létesített IPv6 laboratóriumra.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium nevében Vályi-Nagy Vilmos, a kormányzati informatikáért felelős helyettes államtitkár kinyilvánította, hogy szakmailag egyetért a Fórum létrehozásával, és az NIIF Intézetet kérte fel a kormányzati érdekek képviseletével a Fórumban. Az NIIF Intézet részéről dr. Bálint Lajos, a nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatóhelyettes elmondta, hogy az Intézet az IPv6 elterjesztésével kapcsolatos mindkét szerepkörében - tehát a kormányzati képviselet tekintetében is - a kialakult nemzetközi gyakorlathoz illeszkedő hazai tevékenység kialakítását és erősítését igyekszik az elkövetkezőkben is támogatni. A hátteret az a közel tíz éves munka jelenti, melynek keretében az NIIFI megteremtette az IPv6 itthoni gyökereit, majd az EU IPv6 projektjeihez kapcsolódva nemzetközi elismertséget vívott ki a technológia globális elterjesztésében játszott kiemelkedő szerepével.

Mohácsi János, az NIIF Intézet képviseletében megerősítette dr. Imre Sándor szavait, és utalt a magyar részvétellel futó nemzetközi IPv6 projektek itthon is kiválóan alkalmazható eredményeire. Elmondta, hogy közreműködésükkel ma már négy földrészen mintegy 15 oktatólabor működik, ahol, százával képezik ki az IPv6 szakembereit. Mindehhez komoly hazai előzmények járulnak, hiszen már az 1998-99-es évek óta komoly fejlesztési és oktatási munka folyik Magyarországon is, hazai IPv6 szakemberek közreműködésével.

A megválasztott elnök felhívta a figyelmet, hogy Magyar IPv6 Fórum nyitott szerveződés, amelynek tagja lehet minden olyan természetes személy, illetve jogi személyiséggel rendelkező intézmény, vállalat, és egyéb szervezet, amely a Fórum céljaival egyetért, az Alapszabályban foglaltakat elfogadja, és mindezt a csatlakozási nyilatkozat aláírásával kinyilvánítja. A Fórum rövidesen kidolgozza 2012. évi feladattervét, és az alapító tagok támogatták a BME azon javaslatát, hogy jövő év tavaszán Magyar IPv6 Konferenciát rendezzenek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!