Gyurkity Péter

Nokia Lumia 710 és 900, Symbian Belle

A Nokia két készülékéről is jelentek meg új hírek, a 710 most, a 900 pedig jövőre jelenik meg a boltokban, a Symbian család régebbi tagjai pedig szintén jövőre kapják meg a Belle névre keresztelt frissítést.

Egyszerre három hír is befutott a finn gyártó háza táján készülő újdonságokról, így ezekről érdemes egy cikkben beszámolni. Ezúttal két új okostelefon megjelenéséről szól a fáma, valamint a fokozatosan kivezetni szándékozott Symbian egy újabb frissítéséről, amely egyelőre nem minden készüléken elérhető.

A Lumia 800 jelenleg a Windows Phone 7 család zászlóshajója, bár nincs sok gondja a szerep betöltésével, hiszen az okostelefon egyben a Nokia első ilyen megoldása. A jelek szerint azonban nem lesz sokáig egyedül, mert Tajvanon már fel is bukkant a sorrendben második fejlesztés, amely Lumia 710 néven kapható, 270 euró körüli áron. A szigetország után Szingapúr, Hong Kong, India, valamint Oroszország következik majd, hogy végül globálisan is elérhető legyen a készülék - ehhez a cég szerint néhány hétre lesz szükség. Mivel a várható debütálásról már korábban írtunk, nagy meglepetésről nincs szó, azt azonban jó látni, hogy haladnak az útitervvel.


Nokia Lumia 710

A zászlóshajó szerepét jövőre veheti át a harmadik megoldás, amely minden bizonnyal Lumia 900 néven jelenik majd meg. Külső forrás számolt be elsőként a prototípus rövid tesztjéről, megemlítve néhány fontosabb adatot, amelyeken érdemes gyorsan végigfutni, bár hivatalos megerősítés még egyelőre nem elérhető. Eszerint az okostelefon gyakorlatilag a Lumia 800 nagyobbik testvére (elsősorban kinézetében), 4,3 hüvelykes AMOLED-kijelzővel, ugyanazon ClearBlack technológiával, eltérő microSIM és microUSB kialakítással. Egy másik lap 8 megapixeles hátoldali kamerával, LTE támogatással, 16 és 32 GB-os belső tárolóval, valamint 125,5 x 65,8 x 9 mm-es mérettel egészíti ki a képet, ám a cég részéről minden bizonnyal 2012 első negyedéig kell majd várnunk konkrét információra.


Nokia Lumia 900

Addig is a Symbian platform mellett kitartók arról értesülhetnek, hogy az egyelőre három készüléken elérhető Belle verzió jövőre jelenik meg a többi változaton, így a Nokia 701, 700 és 603 után az N8, az E7, az X7, a C6-01, a C7, az Oro, az E6, illetve a Nokia 500 is kihasználhatja majd az új funkciókat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • erahurka #13
    Nem tudom átrakható-e, de a nyilat nem muszáj használnod. Lehet lapozni úgy is, hogy elhúzod az ujjad a kijelzőn. Próbáld ki egy üzletben, szerintem kényelmesebb is mint nyomkodni azt a virtuális gombot.
  • MR007 #12
    "Nekem a Bellében megtestesült, amit már rég vártam , hogy nagyon sokoldalúan,szépen átszabható."

    Én is így vagyok vele. Csak az a baj, hogy ezt a Nokiánál is felismerték ezért kitolták jövőre, vmikorra, minél késöbbre téve a hivatalos frissítést. Beszartak a WP7 lobbizók.
  • zpe #11
    Egyetértek a Belle az tényleg valami nagyon fainra sikeredett !
    Gyors, szép, 6 asztal, a testreszaphatósága űberállat.
    A WP7-et nem ismerem, bár videók alapján gyors, csak nekem a design nem gyere be annyira, meg ha jól tudom annyira nem átszabható.
    Nekem a Bellében megtestesült, amit már rég vártam , hogy nagyon sokoldalúan,szépen átszabható.
  • Freddycom #10
    Nem helyezhető át, de nem is feltétlen kell megnyomni, swipe-pal is átjuthatsz a menübe.
  • viasz #9
    Én nem igazán értek hozzá, de mivel balkezes vagyok, és valószínűleg venni fogok egy lumiát, érdekelne, hogy ez a képeken jobb felső sarokban lévő nyíl, ami ha jól tudom a lapozásra való, áthelyezhető e a másik oldalra? Azaz gondoltak e rám? :)
  • laziga #8
    Á felejtsetek el mindent a Belle mindent visz maga a tökély :) Már azt használom nagyon jó :)
  • mykes #7
    Valamelyik héten az egyik magyar Nokiás rendezvényen volt mindegyikből 1-1. Komolyan, maga a 710 is nagyon fasza lesz, de nekem személyesen azok a gombok nem tetszenek. Valamiért mindig az a régi gyerek sportcipő jut eszembe róluk, aminek a sarka pirosan villogott, ha jobban ráléptél:D
    Amúgy magyar WP7 volt rajta + a nokiás programok. Mondjuk a navigáció nem volt használható fedett területen, de maga az app rajta volt. Olyasmit mondtak, hogy az tényleg csak Nokia telókon lesz.
  • 5c0rp330n #6
    de. es te itt senkinek nem parancsolsz.
  • Artus58 #5
    Használtál már WP7es telefont? Nem? Akkor psszt.
  • 5c0rp330n #4
    " az oprendszer a legjobb a piacon, a programok mennyisege megfelelo, jo a design"

    ...wait what?