MTI

Nem hívhatja iPadnek táblagépét az Apple Kínában

Vagy új nevet ad iPad-jének az Apple Kínában, vagy megveszi a márkanevet attól a hongkongi cégtől, amely 2001-ben jegyezte be itt, sokkal korábban, mint hogy az amerikai vállalat kihozta volna táblagépét - derül ki a sencseni (Shenzhen) bíróság ítéletét követő szerdai sajtóbeszámolókból.

A hongkongi székhelyű Proview International Holdings két leányvállalattal rendelkezik, az egyik Tajpejben (Taipei) működik, a másik a dél-kínai Sencsenben, Proview Technology (Shenzhen) néven. A vállalat már 2000 és 2004 között több környékbeli országban, de még Mexikóban is bejegyeztette az iPad márkanevet, aminek használatát a tajvani leányvállalat 2006-ban közel 55 ezer dollárért végül eladta az Apple-nek. Ezzel párhuzamosan a sencseniek fenntartották a jogukat a névhasználatra a szárazföldi Kína területén, s emiatt az Apple és Proview Shenzhen között már a kezdetektől jogi vita folyt, folyik. A bíróság az Apple által indított perben most kimondta, a névhasználat joga a kínai céget illeti meg.

A jelenleg csődközeli állapotban lévő egykor lapos kijelzőket gyártó vállalaton a bankok is szeretnék behajtani kinnlevőségüket, s ezért egy konzultáns vállalkozást bíztak meg, amely érdekeiket is képviselve volt jelen a bírósági tárgyaláson. Li Szu (Li Su) e vállalat elnöke a bírósági végzését követően újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy a Proview Shenzhen 10 milliárd jüan, vagyis közel 352 milliárd forint kártérítést fog követelni az Apple-től szerzői jogok megsértése miatt. A cég szerint a tavaly szeptember óta elkövetett jogsértés egyértelmű, s "minél több terméket értékesítenek, (az Apple) annál nagyobb kártérítésre lesz kötelezhető".

Az Apple egyelőre nem kommentálta az új helyzetet, de megfigyelők egy része úgy véli, a felek megegyeznek, míg mások elképzelhetőnek tartják, hogy az amerikai informatikai óriás más néven lesz kénytelen értékesíteni táblagépeit Kínában. Az Apple China meghatározóan iPhone- és iPad-eladásokból származó harmadik negyedéves bevétele az idén elérte 3,8 milliárd dollárt, vagyis megközelítően a 853 milliárd forintot, ami hatszorosa az egy évvel korábbi azonos időszakinak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tucky1 #49
    Csak szerintem vicces, hogy pont kínában akadnak fenn egy elnevezésen??

    "amikor adott már a tv és az írógép és az egyre több tranzisztor és számítási teljesítmény; ezekből következtetve már nem olyan nehéz az akkori 5 milliárd emberből valakinek rájönni, hogy kéne egy-két hatékonyabb input-output eszköz a nagyobb számítási teljesítményhez"

    Neked elhiszem, hogy nem nehéz :) ..., Ezt a logikát követve most 2011-ben, hogy ennyi jármű van az utakon, már nem nehéz valakinek rájönni hogyan teleportáljunk "a"-ból "b"-be inkább.
  • valaé valaé ná #48
    Hogy pontosak legyünk, nem a Xerox találta fel az egeret, jóval előtte létezett. A youtube-on van videó róla, hogy a 60-as években már kísérleteztek vele tudósok.
  • Sir Ny #47
    „Mit tett az apple az iparért amiért _szerinted_ nagyobb megbecsülést érdemel mint a távolkeleti cégek összesen (pl.: samsung, LG, sony, panasonic és még sokan mások)?”

    Szerinted mennyibe kerülnének most a nagy képpontsűrűségű kijelzők, ha félmilliárddal kevesebbet rendeltek volna belőlük az utóbbi 3-5 évben? Egy nem túl régi és elvitathatatlan példa: a mai mobil piac teljes egészében az ő munkájuk.
  • Papichulo #46
    /off

    "SPOILER ALERT
    Ha az információs technológiában sokkal fejletlenebbek, akkor h a picsába tudják benépesíteni a galaxist, ha még mi sem tudnánk képzeletben sem navigálni egy folyamatosan táguló univerzumban (mert kéne egy folyamatosan globálisan frissített navigációs rendszer) és fenntartani egy információs és utánpótlási rendszert az egyes csomópontok között. Aki idetéved a bolygónkra az biztos, hogy fejlettebb matekban, fizikában, kémiában stb. Nem egyszerű a hideg űrben fenntartani egy űrhajót, komoly tudás kell hozzá, a kolonizáláshoz és a szükséges űrlogisztikához még durvább tudás kell. Sci-fi storynak elmegy, de hülyeségnek tartom az egészet."

    Elolvastad a tenyleges novellat is? Csak mert abban ezek le vannak irva, a wikipedia-ban csak a story szinopszisa van. Nem nepesitettek be ok a galaxist, csak mar eleve lakott bolygokat foglalnak el. Szinten nem kepesek ellenseges kornyezetek terraformalasara. Navigaciojuk meg csillagaszati megfigyeleseken alapszik.

    Amugy nem kivanom most reszleteiben elemezni a muvet, csak ez ugrott be egybol arrol a felvetesrol, melyre ezzel reagaltam.
  • narumon #45
    "áhh felejtős, sztem már apple tetkója is van a csípője fölött :D"

    Áhh én nem te vagyok.
  • narumon #44
    "Nem imádom a ferdeszeműeket!!!!! Csak utálom az izgága szarházi Apple-t!! Ő az, aki nem fér a bőrébe!!"

    Miért csak ő? Az összes többi cég miben különb? Azokat is utálod? Mert érteném ha azt mondod, hogy utálod az összes info céget a világon.

    "Nyíljon a kis szemecskéd a világra, és láss......"

    A fentiek alapján ezt mondjuk neked kéne írni. Ha odáig terjed a "látásod", hogy egyik cég genya a másik meg nem, akkor ott komoly gondok vannak.
  • nlght #43
    +1
  • nlght #42
    áhh felejtős, sztem már apple tetkója is van a csípője fölött :D
  • hammerjoe #41
    Tévedsz narumon!
    Nem imádom a ferdeszeműeket!!!!! Csak utálom az izgága szarházi Apple-t!! Ő az, aki nem fér a bőrébe!!
    Nyíljon a kis szemecskéd a világra, és láss......
  • nlght #40
    OFF
    Elolvastam. Érdekes felvetés, de hülyeség az egész.
    SPOILER ALERT
    Ha az információs technológiában sokkal fejletlenebbek, akkor h a picsába tudják benépesíteni a galaxist, ha még mi sem tudnánk képzeletben sem navigálni egy folyamatosan táguló univerzumban (mert kéne egy folyamatosan globálisan frissített navigációs rendszer) és fenntartani egy információs és utánpótlási rendszert az egyes csomópontok között. Aki idetéved a bolygónkra az biztos, hogy fejlettebb matekban, fizikában, kémiában stb. Nem egyszerű a hideg űrben fenntartani egy űrhajót, komoly tudás kell hozzá, a kolonizáláshoz és a szükséges űrlogisztikához még durvább tudás kell. Sci-fi storynak elmegy, de hülyeségnek tartom az egészet.