MTI

Még nem érte el a vár sikert a cloud computing

A cloud computing, a felhő technológia alkalmazása még nem érte el a várt sikert, amiben szerepet játszik az is, hogy sokan idegenkednek attól, hogy fizikailag távoli szervereken, számítógépeken helyezzék el az adataikat.

Harold Teasdale, a Symantec területi igazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, generációváltás is kell az elterjedéséhez, hiszen a fiatalabb generáció tagjainak, szemben az idősebbekkel már csak az a lényeg, hogy bárhonnan, bármikor el tudják érni az adataikat és az alkalmazásokat. Kifejtette, ma még a vállalati vezetők sokkal inkább a vélt és valós biztonságot tartják elsődleges szempontnak egy technológia kiválasztásánál, s nem azt, hogy az új megoldás milyen elérhetőségi előnyökkel jár.

Gombás László, a vállalat magyarországi szakértője elmondta, egy vállalkozásnak azért is érdemes igénybe vennie a felhő szolgáltatást, mert költséghatékonyabban tudja így működtetni informatikai rendszerét. Úgy vélte, a magyar cégek ugyanazokkal a kihívásokkal néznek szembe a cloud computing esetében, mint más országbeliek, s ha jól választanak, nem csökken, sőt nőhet a biztonságuk is. Szakértők szerint a számítási felhő nagy ígéret a kisvállalkozásoknak az egyszerűség, megfizethetőség és hatékonyság területén. Egy nemrégiben végzett IDC kutatás szerint bár az új technológiai modellek segítenek optimalizálni az informatikát, s csökkentik a költségeket, még mindig sokan óvatosak a felhő-szolgáltatásokat illetően.

Az eseményen bemutatták a Symantec cloud computinggal kapcsolatos nemzetközi felmérését, amely szerint az informatikai szervezetek még nem készültek fel a felhő-megoldásokra. A vállalatok vegyes érzelmeket táplálnak a felhő biztonságával kapcsolatban is, miközben a cégek fele számára a legfőbb célként jelenik meg a felhőbe áttérés. Frank Bunn, a Symantec senior cloud termékmenedzsere elmondta, a felmérés még jobban megerősíti azt, amit az ügyfelek mondanak: a biztonság a legnagyobb aggály, ha a felhőbe áttérésről van szó.

Ugyanakkor a válaszadók 87 százaléka bízik abban, hogy a felhő nem lesz hatással a biztonságra, de akár javíthatja is. A biztonság elérése a cloud környezetben kiemelt feladatot ad a szervezeteknek, amelyek olyan kockázatokat emeltek ki, mint a rosszindulatú programok és hackerek támadása, valamint bizalmas adatok elvesztése. A kutatás szerint sok szervezet még nem áll készen a cloud computing szolgáltatásokra. Csupán a válaszadók kis része, 15-18 százaléka tartja a munkatársakat rendkívül felkészültnek a felhőbe átmenethez. A megkérdezettek majdnem fele viszont jelenleg nem tartja az informatikai részlegét elég felkészültnek erre. Ennek egyik fő oka a tapasztalat hiánya: az informatikai részlegeknek csupán 25 százaléka rendelkezik bármilyen felhővel kapcsolatos tapasztalattal.

A kutatás szerint az áttérni akaró szervezetek 75-81 százaléka már megvitatta a felhők különböző modelljeit, s 73 százaléka már vett is igénybe vagy jelenleg is alkalmaz valamilyen felhő alapú szolgáltatást, főleg biztonsági megoldásokat. További gyakran igénybe vett szolgáltatás az e-mail is. A felmérés szerint vannak olyan szervezetek is, amelyek már teljesen áttértek a felhőbe. A megkérdezettek kevesebb mint 20 százaléka számolt be arról, hogy a kutatásban szereplő felhőközpontú területek mindegyikét alkalmazza. Körülbelül minden negyedik szervezetből egy már a végrehajtási szakaszban jár, nagyjából kétharmaduk pedig még mindig a korai tárgyalásoknál, vizsgálatoknál tart, vagy egyáltalán nem tervezi a felhőbe áttérést.

A felmérés kimutatta azt is, hogy azok a szervezetek, amelyek már alkalmaznak felhő technológiákat, nem tapasztalták teljes körűen a korábban várt eredményeket és előnyöket: 88 százalékuk azt várta a felhőtől, hogy javítani fogja az informatikai hatékonyságát, de ez csak 47 százalékuk esetében vált valóra. Az eredmények elmaradtak a katasztrófa-elhárítás, hatékonyság, alacsonyabb üzemeltetési költségek és a nagyobb biztonság területein is. A Symantec számítási felhőről készült kutatása a világ legnagyobb felmérésének számít 5300 megkérdezettel, 38 ország részvételével.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!