Berta Sándor

A francia netszolgáltatóknak támogatniuk kell a zeneipart

Meglehetősen érdekes tervvel állt elő Nicolas Sarkozy francia elnök. A politikus egy az internetszolgáltatókra kivetett új adóból finanszírozná a zeneipart támogató központ működtetését.

Sarkozy az európai országok kulturális minisztereivel való találkozás után ismertette a javaslatát, amiről a Le Figaro és több helyi lap is beszámolt. az európai politikusok részvételével a napokban megtartott Forum d'Avignon rendezvényen elhangzottak szerint Franciaországban egy új nemzeti zenei központot hoznának létre és ennek működtetéséhez minden internetszolgáltatónak hozzá kellene járulnia. A modell hasonlít arra a megoldásra, ami jelenleg az elektronikus médiában működik és amelynek lényege, hogy a televízióadóknak átalánydíjat kell fizetniük a francia gyártású produkciók támogatására. Sarkozy az új rendszerrel akarja biztosítani, hogy a francia zeneipar kreativitása az eladások csökkenése ellenére is megmaradjon, az összegek újraelosztásáról pedig a Centre National de Musique gondoskodna. A francia elnök hozzátette, hogy egy ilyen megoldást fairnek tart.


A politikus közlése szerint az "internet gigászai" a francia piacon rendkívül sok pénzt keresnek. Ugyan ez rendben van, azonban az már kevésbé, hogy egyetlen cent adót sem fizetnek a bevételeik után Franciaországban. Mindez elsősorban a nagy internetszolgáltatókra igaz, ezért van szükség arra, hogy az ISP-k támogassák a zenészeket. A Variety információi szerint a Centre National de la Musicque (CNM) költségvetése évente 145 millió euró lesz. Az összeg nagy részét az internetszolgáltatóktól befolyó pénzekből biztosítanák és ehhez jönnének a koncertek bevételei. A központ feladata a meglévő erőforrások és támogatások kezelése lesz.

Sarkozy kijelentette, hogy a kalózkodás elleni törvény alapján a jövőben az illegális streamajánlatokat használókat is megbüntetik. A HADOPI rendszer jelentősen csökkentette a fájlcserélő hálózatok számát, így kézenfekvő megoldás a streamajánlatokra való kiterjesztése.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • finizlik #21
    Kérek bandákat akik kapnak.

    Jaa hogy dzsásztin bibört meg ezeket tolják ezzel?
  • sanyicks #20
    Dehogy nincs, bizonyos nagyágyúk kapják az összes pénzt, és ők fröcsögnek is a legjobban.
  • Magiszter #19
    Az agyamra mennek ezek a jogvédők. Most komolyan. Lényegében egy újabb szervezet ami élősködik az embereken. 0 terméket állítanak elő, 0-át tesznek hozzá a kultúrához, vagy bármihez, de simán kivethetnek adót bárkire.
    Adóztassuk az utakat, amin járnak a kalózok, a kocsikat, amivel járnak, adóztassuk a levegőt, amit szívnak, a vizet, amit isznak az ételeket amiket esznek. Ezeket persze mindenki fizetné mert lehet hogy éppen kalóz (volt,van,lesz). Adóztassuk az életkort is. Hiszen ha 60 éves vagy akkor többet kalózkodhattál mint egy 12 éves. (mellékes hogy mikortól terjed el a net)
    Ez a sok adó persze az "alap" állami adókra menne rá és a jogvédők zsebébe vándorolna (nah persze, csúszna a politikusoknak is, majd leírják üzemeltetési költségnek). A zenészek meg játszhatnak az aluljáróban, sikátorokban, meg késdobálókban. A zenéjüket úgy is netre teszik és ott adják el (olcsóbb mint fizikai valójában tömegtermelni, szállítmányozni).
    Szép.
    Látszik hogy Sárközy is a mi kutyánk kölyke.

    Komolyan elmegyek egy ilyen jogvédő szervezetbe dolgozni. Csak hogy lássam mi pénzek tűnnek el a zsebekben.

    Ismeritek a korrupció meghatározását: Ha benne vagy akkor lobbi, ha kimaradsz akkor korrupció. :D
  • finizlik #18
    Még mindig nem a zeneiparral van a baj hanem a jogvédőkkel, mivel ebbe a zenészeknek NINCS beleszólásuk és egy ft-ot sem kapnak.
  • passatgt #17
    http://jamendo.com
  • aaaaa #16
    Te most a milliomos zenészek közé tartozol ? Kapsz néha valami jogdíjat ezektől a szervezetektől, vagy csak Te is fizetsz nekik ? Másrészt elég nagy aljasság a rádió hallgatókat kriminalizálni. Teljesen mindegy, hogy netes rádiót, vagy hagyományos FM rádiót hallgatnak. Ha elolvasod a cikk utolsó három sorát itt pont erről van szó. Egy szó nem esett a letöltésekről.
    Én ismerek elismertebb zenészeket, akik nem a sarki kocsmában zenélnek, de saját maguk rakják ki a Youtube-re vagy a saját oldalukra a zenéiket. Senki nem kényszeríti őket erre, bár hivatalosan megjelent albumaik is vannak, mégis megosztják a műveiket. Akkor hogy is van ez a harc a letöltők ellen ?
    Sok zenészt a kutya sem ismerne az internet nélkül.


  • Jagello #15


  • Petka #14
    Te meg menj el kőműves mellé dolgozni, hogy megtudd mit jelent a pénzkeresés...
  • csimmasz #13
    "A szegény zenész meg úgysem kap ezekből a pénzekből, az 100%. Vállalkozások ezrei mennek tönkre, miközben senki nem akar foglalkozni ezzel, de a zenészeknek, filmeseknek, mindig miden jár."

    Na, ez itt a lenyeg!
  • B0nFire #12
    "Másrészt baromira senkit nem érdekel a milliomos zenészek sorsa…"

    Akkor ne töltsd le a zenéjüket sem! Szerezz magadnak sajátot, azt' azt hallgasd!