Gyurkity Péter

Ingyen Galaxy Nexus a Google-tól

A keresőcég három napon keresztül adott lehetőséget egy-egy készülék elnyerésére, mégpedig az érdeklődők által beküldött alkotások alapján. Az okostelefon a távol-keleten is bemutatkozik, a Verzo pedig érdekes változattal készül.

A Google az új Nexus okostelefon Twitter-oldalán jelezte, hogy szombattól egészen hétfőig naponta egy készüléket sorsoltak ki azok között, akik megfelelő alkotásokat küldenek be a pályázat kapcsán. A cég illetékesei kreativitást, eredetiséget, valamint némi humorérzéket vártak el a beküldőktől, amelyet elegendő geek-vonulattal kellett megspékelniük, ezzel érdemelhették ki a potenciális nyereményt.


A magyar idő szerint kedd reggel véget ért ajánlat a Galaxy Nexus tengerentúli rajtjára készülve indult el, bár azt még az elsőként színre lépő Verizon sem árulta el eddig, hogy pontosan mikor is kívánják piacra dobni a megoldást - mindössze annyi tűnik biztosnak, hogy erre még a hónap vége előtt sort kerítenének. Újdonságot jelent természetesen az Android 4.0, amely elsőként lesz elérhető a szélesebb közönség számára (immár a forráskód is letölthető), innentől kezdve pedig már csak az a kérdés, hogy a 300 dolláros ár mennyire lesz vonzó az iPhone-hisztériához szokott tömegeknek. A szakértők megosztottak ebben a kérdésben, az amerikai rajtot mindannyian fontosnak tartják, ám kiemelik, hogy várhatóan 200 dolláros szinten is kaphatók lesznek hasonló változatok (más gyártóktól), amely árthat a Galaxy Nexus forgalmának.

A Samsung ezalatt ugyanezen okostelefon, valamint a Galaxy Note névre keresztelt tábla debütálására készül Kínában. Utóbbi 5,3 hüvelykes kijelzővel, okostelefon és tábla PC funkcionalitással érkezik, a cég szerint egészen új mobil élményt nyújtva a felhasználóknak. Novemberben Tajvanon is sor kerül erre, itt 100 ezer darabot értékesítenének, abból kiindulva, hogy a Galaxy S II is nagyjából ennyi példányban kelt el az év közepén megtörtént indulása óta. A Nexus ezt decemberben fejelné meg saját rajtjával a szigetországban, a cél itt 30 százalékos piaci részesedés és a toplista első helyének megragadása.


A cseh-amerikai Verzo ezalatt bemutatta Kinzo névre keresztelt okostelefonját, amely Android 2.2-re valamint a cég saját kezelőfelületére épül (Verzo GUI néven). A 4,3 hüvelykes TFT-érintőképernyő, az 1 GHz-es OMAP 3630 processzor, valamint az 512 MB RAM, 8 GB-os microSD, 5 megapixeles hátoldali és elülső VGA-kamera mellett Bluetooth, WiFi, GPS, gyorsulásmérő, microUSB, valamint egy 1530 mAh-ás akkumulátor található a listán, 420 eurós áron, külön hangsúlyt helyezve a közösségi élményre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • shakyman #4
    na meg ez nem is hír hanem szégyen és gyalázat!!!!

    eggy ekkora cég és van pofája !!!3darab!!! telefont ajándékozni??????
    itt azért érdemes lenne ezen kicsit elgondolkodni! mi is a hír ebben?

    magyarázza már el nekünk a cikk írója, miért is osztotta meg velünk ezt az írást???
    illetve az sg.hu is adhatna egy érthető indokot, hogy ilyen cikk miért jelenhet meg az oldalukon? túl jól megy az oldal és le kell szoktatni az olvasókat az sg-ről?
    akkor inkább arról írjanak egy cikket, abból legalább mindenki elsőre megérti!
  • edomeridomar #3
    ráadásul amiatt is felesleges mert ugye a cikk készültekor már lejárt...
  • qetuol #2
    meg már 3 napja megy..
  • Romel #1
    Annyira felesleges hír ez, mert természetesen Magyarország nem szerepel a pályázó országok listájában.

    "TEILNAHMEBERECHTIGUNG: Um an diesem Wettbewerb teilnehmen zu können,
    müssen Sie: (1.) Ihren rechtmäßigen Wohnsitz und Ihren Aufenthaltsort in Australien,
    Deutschland, Frankreich, Hongkong, Japan, Kanada, den Niederlanden, Singapur, Spanien,
    Südkorea, dem Vereinigten Königreich oder einem der 50 Bundesstaaten der USA oder dem
    District of Columbia haben"