Gyurkity Péter

Elkészült a Windows Phone 7 Mango

Az első ilyen okostelefon bemutatásával egy időben a Microsoft elérhetővé tette a gyártók számára operációs rendszerének új verzióját. A Samsung Galaxy S II eközben már 5 milliónál jár, gyorsaságával rekordot döntött.

A hivatalos blogban olvashatunk a Mango kódnevű verzió RTM változatának elkészültéről, amely egyelőre azt jelenti, hogy a gyártó partnercégek kézhez kapják a szoftvert, így megindulhat a felkészülés az őszi, illetve év végi megjelenésekre. Az első ilyen készüléket Japánban már bemutatták, ám a hivatalos rajtra szeptemberig várni kell.

A Mango (avagy WP 7.5) több száz újítást tartalmaz, ezek közül a legfontosabbakat a blogbejegyzésben is újra felsorolják: Internet Explorer 9, app multitaszk, Conversation View az emailok számára, hogy kényelmesebben vehessünk részt hosszabb diskurzusokban, illetve a Threads, amely egyesíti az SMS-eket, azonnali üzeneteket, valamint a Facebook chat szolgáltatást. Jól látható, hogy a Microsoft a kommunikáció könnyítését, egyszerűsítését szerette volna elérni, ez a jelek szerint sikerült is, emellett pedig több új okostelefon végre elülső kamerát is kap majd, amit eddig nem láthattunk ezen a vonalon.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Toshiba - Fujitsu IS12T - klikk a képekre a nagyobb változathoz

Csak érdekességként említjük meg, hogy a Fujitsu által Japánban most bemutatott IS12T okostelefon egy 13,2 megapixeles hátoldali kamerával érkezik, ezt WiFi, Bluetooth 2.1, 32 GB-os belső tároló, 1 GHz-es Qualcomm processzor, 3,7 hüvelykes érintőképernyő, microSD, valamint GPS egészíti ki, vízálló burkolattal, a nagyobb védelem jegyében. A megjelenés szeptemberben esedékes, a telefon várhatóan kizárólag a szigetországban lesz kapható.


A Samsung Galaxy II S ezalatt még elődjénél is gyorsabban terjed, immár az 5 milliós példányszámnál jár, amihez mindössze 85 napra volt szüksége, míg az első változatnak ez 125 nap alatt sikerült. A következő, 10 milliós mérföldkövet is gyorsabban érheti el a készülék, elsősorban a várhatóan szintén erős amerikai forgalomra támaszkodva.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Csaba42 #8
    Jó a kiscsaj, a telóhoz adják?
  • chuky123 #7
    pfáj ilyen ocsmány színeket a belem kifordul tőle
  • asysoft #6
    Már csak egy normális eszköz kell, hogy elkezdjen kísérteni a gondolat:)
  • Darth Sith #5
    a felbontás egy dolog.. csak a CCD meg az optika cseppet más :)
  • who am I 7 #4
    én tükrös gépemnek is ekkora a felbontása :(
  • narumon #3
    "13,2Mpixel"

    Ezt a kurvanagy parasztvakítást...
  • MR007 #2
    Ja, szerintem is. De momentán engem az is érdekelne és próbálom kideríteni vajon a kezében mit fogdos. Mi az az izé?
    u: Rájöttem! A fürdőszobában beugrott. A csempék lehetnek bármely színűek telefonban nálam nem bejövős!
  • passatgt #1
    A jobb oldali Toshiba jól néz ki:)