Berta Sándor

Újabb szoftverboltot támad az App Store név miatt az Apple

A tengerentúli társaság rendkívül elszántnak tűnik az App Store név kérdésében. Ugyan az Amazon esetében elutasították a keresetét, de most a GetJar nevű céget citálná bíróság elé.

A GetJar egy évek óta létező független mobil alkalmazásbolt. Az Apple ügyvédi levélben szólította fel az üzemeltetőket, hogy a jövőben tartózkodjanak az App Store név használatától, ellenkező esetben jogi lépésekre számíthatnak. A GetJar működtetői megdöbbentek a megkeresésen, azonban egyáltalán nem hagyják magukat megfélemlíteni. "Ilyen jogi csűrés-csavarások előtt nem hajlunk meg" - írta Patrick Mork, a cég egyik vezetője a GetJar blogjában. Mork leírta, hogy ők már az Apple-t évekkel megelőzve mobilszoftverek terjesztésével foglalkoztak, így nem is értik a megkeresést. Ráadásul Monk szerint az ilyen eljárások és a folyamatos márka-, illetve szabadalomperek miatt fennáll annak a veszélye, hogy a fejlesztők hosszú távon felhagynak a munkájukkal, a jelenlegi környezet ugyanis nem éppen ideális a szoftverkészítők számára.

Monk többek között azt kifogásolta, hogy a fejlesztők minden látszólagos nyitottság ellenére sem dönthetnek szabadon olyan kérdésekben, hogy melyik fizetési megoldást válasszák. De a helyzet amiatt is aggasztó, mert a Microsoft már licencdíjakat szed az Androidot futtató készülékek után. A szakember szerint a helyzet egyértelmű: az Apple az Amazon után a kisebb cégeket veszi elő. Kérdéses azonban, hogy ezek a jogi csatározások hova vezetnek majd. Ilja Laurs, a GetJar vezérigazgatója szintén azt emelte ki, hogy ők 2005 óta működtetik a szoftverboltjukat. Gyakorlatilag a jelenleg terjedő App Store modell úttörőinek számítanak.


A cég az App Store nevet 2009 óta használja, míg az Apple 2008-ban indította el az iTunes App Store-t. Ugyanakkor az amerikai konszern is "kölcsönvette" az ötletet, hiszen a Salesforce már 2006 végén bemutatott egy AppStore modellt. Az Amazon márciusban indította el az Appstore nevű szoftverboltját, amelyben az ingyenes Angry Birds Rio mellett további 3800 alkalmazás található. Az Apple egyből megorrolt a szolgáltatásra és az App store elnevezés miatt pert kezdeményezett az Amazon ellen, mondván a márkanév használata sérti a jogait.

"Felhívtuk az Amazon figyelmét arra, hogy ne másolja le az App Store nevet, mivel ez összezavarhatja és félrevezetheti az embereket" - jelentette ki Kristin Huguet, az Apple szóvivője. A Steve Jobs vezette konszern a névváltoztatáson túl egy közelebbről meg nem nevezett összegű kártérítést is követelt az Amazontól, azonban Phyllis J. Hamilton szövetségi bíró elutasította az Apple beadványát, de az ügyben 2012 októberére tűzte ki az első tárgyalási napot, vagyis az Amazon komoly haladékot kapott.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • cateran #5
    "Felhívtuk az Amazon figyelmét arra, hogy ne másolja le az App Store nevet, mivel ez összezavarhatja és félrevezetheti az embereket"
    Haha...leforditom: A mi termekeinket csak olyan szintu hulyek veszik, akik keptelenek megkulonboztetni 1 apple app store-t 1 nem apple app store-tol, leven nem tudnak olvasni, irni vagy barmifele 1 agysejtnel tobbet igenylo agyi tevekenyseget produkalni....
  • Szefmester #4
    Trollkodnak kicsit... vagy félnek a konkurenciától, vagy ennyire beteg a gondolkodásuk... nem tudom, de mind a két eset problémás.
  • Gerygrey #3
    Az Apple egy szarrágó köcsög, ez tény, viszont a GetJar meg egy szar, úgyhogy nyugodtan rágja csak az Apple :)
  • endrev #2
    Hú de megmondtad. :D
  • djmirage #1
    Szarrágók mind. Olyan hülye dolgok miatt pereskednek hogy a pofám leszakad. Mindezt csak azért hogy kis pénzhez jussanak. Az Apple-t meg amúgy is bezáratnám a francba. Rosszabb mint a MS és a termékeik is szarok pl iPhone... Túlhypeolt a cég picit...