Berta Sándor

IT-biztonsági céget alapít az EADS

Az európai repülőgépgyártó az amerikai hadiipari cégek ellen végrehajtott sikeres hackertámadások után döntött úgy, hogy a jövőben kiemelten foglalkozik az IT-biztonság területével.

Mint ismeretes, május végén hackertámadás érte az amerikai kormány hadiipari szállítóit. Az ismeretlen tettesek betörtek a Lockheed Martin amerikai repülőgépgyártó cégnek, valamint a washingtoni kormány több más hadiipari szállítójának biztonsági rendszerébe. A Pentagon néhány nappal később jelezte, hogy fegyverrel is válaszolhat a kibertámadásokra, mivel álláspontja szerint egy másik országból kiinduló számítógépes támadás háborús cselekedetnek minősülhet.

Az események - érthetően - felkeltették a legnagyobb európai légi- és hadiipari konszern figyelmét is. Az EADS igyekszik időben felkészülni a hasonló akciók kivédésére és IT-biztonsági társasággá szervezné át Cassidian nevű biztonsági részlegét. Stefan Zoller, a Cassidian vezetője a Le Bourget repülőgépipari kiállításon elmondta, hogy a jövőben számos IT-biztonsági céget akarnak felvásárolni. "Több százmillió eurót akarunk ezen a területen befektetni, ennek az összegnek a nagy részét különböző vállalakozások felvásárlására fordítjuk majd. Az amerikaiak és a kínaiak jelenleg is azon dolgoznak Európában, hogy bevásárolják magukat a kisebb és a közepes vállalatokba. Mi sem maradhatunk le" - tette hozzá a szakember.

Louis Gallois, az EADS első embere kijelentette: "A cégünk fel akar zárkózni ebben a szektorban. A biztonsági piac a következő években robbanásszerűen nőni fog. A kiberbűnözés probléma, de a problémák egyúttal új piacokat is létrehoznak. "

A Lockheed Martin rendszere elleni sikeres akciók óta gyakorlatilag az összes légi- és hadiipari társaság kiemelten kezeli az internetbiztonság kérdését. Ezek az óriáscégek eddig is az ipari kémkedés kiemelt célpontjai voltak, így érthető, hogy szeretnének egy lépéssel a támadók előtt járni. Emellett az is fontos, hogy a kormányok részéről egyre nagyobb igény van a hatékony kibervédelmi rendszerek megvásárlására, vagyis a hadiipari beszállítók egyszerre célpontok és ügyfelek. A Lockheed Martin nemrég már a második kibertechnológiai központját nyitotta meg, a részleg fő feladata a kibertámadások modellezése. De a többi piaci szereplő sem akar lemaradni ebben a versenyben, a Boeing például több IT-biztonsági céget vásárolt fel.

Az EADS ebben a versenyben még meglehetősen le van maradva, azonban a Cassidian éves forgalma már jelenleg is 5,9 milliárd euró. Attól nyilván még messze vagyunk, hogy az EADS vagy a Boeing fejlesszen ki például vírusirtókat, de mint a példák mutatják, ezek a társaságok a háttérben már megkezdték a munkát, és nem óhajtanak ölbe tett kézzel ülni, várva a következő támadást.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!