HENT hírlevél

Sérti az emberi jogokat az internet lekapcsolása

Az ENSZ különmegbízottja által készített jelentés szerint a jogsértő internetezőket internetkapcsolatuk felfüggesztésével szankcionáló jogszabályok sértik az emberi jogokat. Frank La Rue javasolja, hogy a fokozatos válasz rendszerét alkalmazó államok módosítsák vagy vonják vissza az intézkedést.

Az ENSZ szólás- és véleményszabadság elősegítéséért és védelméért felelős különmegbízottja, Frank La Rue által a szervezethez benyújtott jelentés szerint aggasztó, hogy egyes országokban olyan jogszabályok kerülnek bevezetésre, amelyek az internetkapcsolat felfüggesztésével szankcionálják a kalózkodó internetezőket. A tanulmány szerint egyes oldalak blokkolásával vagy az elérhető tartalmak szűrésével szemben az internethez való hozzáférés teljes körű akadályozása aránytalanul súlyos intézkedés. La Rue szerint az ilyen törvények sértik az ENSZ által 1966-ban elfogadott Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányában (International Covenant on Civil and Political Rights, ICCPR) lefektetett emberi jogi alapelveket.

A jelentés külön kiemeli a Franciaországban hatályos HADOPI-törvényt, illetve az Egyesült Királyságban elfogadott Digital Economy Act rendelkezéseit. Mindkét jogszabály az ún. fokozatos válasz rendszerét vezeti be, amelynek értelmében többszöri eredménytelen figyelmeztetés után bírói jóváhagyás alapján meghatározott időre lekapcsolhatják a visszaeső jogsértők internetkapcsolatát.

Az ENSZ különmegbízottja a jelentésben felszólítja azokat a kormányokat, ahol az ilyen intézkedések már működnek, hogy módosítsák vagy vonják vissza a vonatkozó rendelkezéseket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Reparamorf #1
    Meg minden más is ami az internet bármilyen szabályozása,
    Engem már az internet szabályozásának gondolata is sért.