SG.hu·

Kötelező lesz az ODF dokumentumformátum a hivatalokban

A kormányoldal is tisztában van azzal, hogy a válságadók fizetése nehéz feladat a telekommunikációs szektor számára, de annak kivetésére Magyarország talpra állítása érdekében szükség volt - közölte Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációs államtitkára "Az Információs Társadalom Parlamentje" című konferencián az Országházban.

A válságadó kivetése közben igyekeztek olyan megoldást keresni, hogy a távközlési szektor beruházási kedvét ne rombolják le, azt ne fogják vissza. A válságadók kivetéséért cserébe a kormány olyan ösztönzőket, piacbarát szabályozókat alakít ki, melyek eredményeként a szolgáltatók nem fogják vissza beruházásaikat, így, a nemzetgazdasági értelemben is kiemelt szektor húzhatja tovább a gazdaságot - tette hozzá.

A megtett lépések között egyebek mellett kiemelte, hogy alkotmányos garanciákat adtak az infokommunikációnak; a kormány megalkotta a Digitális Magyarország vitairatát és a Digitális megújulás stratégiáját. Felhívta a figyelmet, hogy a tervek szerint a harmadik vagy a negyedik negyedévben a kormány értékesíti a 900 megahertzes frekvenciát, amely igazi "win-win szituációt" teremt: jót tesz a szolgáltatóknak, mert hatalmas kapacitásbővítést tesz lehetővé, jót tesz a polgároknak, mert egy erősebb versenyben, csökkenő árak mellett keresik a szolgáltatók a kegyeiket, jót tesz az államnak, mert pluszbevételekhez jut.

A kormány megteremtette az esélyét egy 4. mobilszolgáltató színrelépésének, amitől a verseny határozott erősödését várjuk - emelte ki azzal, hogy ha a piac nem él a lehetőséggel, akkor a rendelkezésre álló 900-as frekvenciát megkaphatják a már piacra lépett szolgáltatók. Nyitrai Zsolt beszélt arról is, hogy hamarosan megnyitják a Civil TETRA széles körű használatának lehetőségét, ez a zárt láncú kormányzati mobilhálózat, amely civil igények esetén hamarosan a polgárok számára is használhatóvá válik.

Kitért arra is, hogy megalkották a Digitális megújulás részeként a magyar szélessáv-fejlesztési koncepciót, amelynek értelmében 2013-ra nem lesz olyan település Magyarországon, ahol nincsen szélessáv. Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy parlamenti vita előtti állapotban van az elektronikus hírközlési törvény komplex, stratégiai szemszögű és az európai kerettörvénynek megfelelő felülvizsgálata, és megkezdték a hálózat- és információbiztonságról, valamint a kritikus infrastruktúravédelemről szóló törvények előkészítését.

Elmondta, hogy most készítik elő azt a kormányhatározatot, amely rögzíti, hogy a kormányzati szférában az Open Document Format, azaz az ODF legyen a kötelezően használandó elektronikus dokumentumformátum; hamarosan megteremtik az e-fizetés lehetőségeit is. A tervek között szólt arról is, hogy nyílt forráskódú oktatási szoftvereket tesznek elérhetővé a közoktatási intézmények részére.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© bakagaijin2011. 06. 09.. 11:02||#6
Van még OpenOffice? Emlékeim szerint az Oracle feladta és már csak a LibreOffice van. Hmm, Oracle úgy tûnik egy hete leadta az Apache Foundation-nek a cuccot, most akkor újra összeolvad a Libre és az Open, vagy mit terveznek?
© gergely19912011. 06. 04.. 14:09||#5
OpenOffice writer nyíltformátuma
© Vazeratti2011. 06. 02.. 10:16||#4
4. mobilszolgáltató? Honnan? Szépen hangzik amit mond, de hülyeség. Ahogy általában a politikusok beszélnek...
© FoodLFG2011. 06. 02.. 07:12||#3
Az elsõ bekezdés a legröhejesebb, de a többi is üt. 😄
MTI = marketing bullshit
© caprocorno2011. 06. 02.. 05:35||#2
Ez vicc😊
© Tetsuo2011. 06. 02.. 04:19||#1
Jol hangzik, bar nem nagyon ismerem a formatumot.