Gyurkity Péter

Okostelefonok: már nem fontos a beszélgetés

Érdekes kanadai felmérés mutatott rá arra a tényre, hogy miközben az okostelefonok rohamos gyorsasággal terjednek az átlagfelhasználók körében, ezek már alapvetően eltérő feladatot töltenek be.

Az Ipsos Reid által elvégzett online felmérésben több mint 800 kanadai felnőtt vett részt, az általuk adott válaszokból pedig izgalmas kép bontakozik ki, amely tanulsággal szolgálhat sok egyéb ország szakértői és érdeklődői számára. Egyrészt megtudhatjuk, hogy ezek a készülékek immár a televízióval és az internettel vetélkednek a felhasználók kegyeiért, miközben az is egyre világosabb, hogy a hagyományos telefonos beszélgetések jelentősége visszaszorulóban van.

Minden 10 válaszadóból 3 rendelkezik immár Blackberry, iPhone, illetve valamilyen más okostelefonnal, ami 50 százalékos növekedést jelent a tavalyi évhez képest, ők pedig átlagosan heti 17,3 órát töltöttek ezen kütyükkel bíbelődve. Most első alkalommal fordult elő, hogy a beszélgetés helyett valamely más tevékenység foglalta el az első helyet a toplistán, pontosabban az idő 54 százalékában ettől eltérő célokra használták a készülékeket. 2011 egyben a robbanás éve is volt, hiszen míg korábban fokozatos növekedést láttak a felmérés készítői, addig most valóban sokkal nagyobb előretörésre került sor.

A tulajdonosok legnagyobb része, nagyjából 70 százaléka, fotók készítésére alkalmazta a készülékeket, körülbelül ugyanennyien olvastak és küldtek elektronikus leveleket azokon, 52 százalék az aktuális időjárásra kíváncsi, míg szintén 52 százalék a rövid szöveges üzenetek rendíthetetlen híve. 48 százalék látogatja rendszeresen okostelefonjáról a népszerű közösségi oldalakat, ezen tevékenységek összessége pedig a szakértők szerint alapvető módon változtatja meg a helyiek egymással folytatott interakcióját, valamint az egyes márkákhoz való viszonyát.

Jól jellemzi az ország helyzetét, hogy egy másik felmérés szerint a 18 és 34 év közöttiek csaknem fele (48%) használ okostelefonokat, ebben a csoportban pedig messze kimagaslik a mobil internetelérés, valamint a külső alkalmazások rendszeres használata.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • labzo #3
    Éljen a Skype mobil alkalmazás!
  • Molnibalage #2
    Hát akkor én kilógok a sorból. Mégcsak nem is tervezem, hogy ilyet beszerezzek.
    Telefonálni sem telefonálok, lassan több külföldivel beszélek online, mint magyarral...
  • Tetsuo #1
    De igen, fontos!
    Nekem legalabbis. Azt varom, hogy a hangminoseg es a beszelgetes kenyelme is fejlodjon, hiszen TELEFON. De ilyenrol sajnos szo sincs regota.

    Egy zajos kornyezetben is tudok beszelgetni a mellettem setalo emberrel ugy, hogy neha egymas szavaba vagunk, mig egy telefonon ez nem lehetseges, marcsak a mono hang es a gyenge felbontas miatt.
    Raadasul elegge kenyelmetlen a fulhoz szoritani mondjuk, mar fel oran at, a nem eppen a fulkagylohoz tervezett format.