Berta Sándor

Burjánzik az adathalászat a közösségi oldalakon

A 2010-es év végén a többnyire pornográf reklámokat megjelenítő JavaScript-objektumok voltak a leggyakoribb kéretlen szoftverek, de egyre nagyobb problémát jelentenek a hamis vírusirtók.

A Microsoft által nyilvánosságra hozott Security Intelligence Report (SIR) készítői kimutatták, hogy a legnagyobb gondot a tavalyi esztendő második felében megnövekedő adathalász-támadások jelentették, ezekre többnyire a közösségi portálokon került sor. Az amerikai vállalat szakértői összesen több mint 600 millió olyan PC-t elemeztek ki, amit kártevők fertőztek meg. 2010 végén átlagosan minden ezer számítógépből 9 volt fertőzött. A statisztikából kiderült, hogy a fertőzések a Windows 7 64 bites verzióját futtató PC-ket sokkal gyakrabban érintették, mint a Windows XP-vel ellátott társaikat, ennek ellenére továbbra is az utóbbiak számítanak a legnépszerűbb célpontoknak.

20-ból átlagosan 17 adathalász-támadásra a Facebookon és más közösségi oldalakon került sor. Ez az arány a Microsoft adatai alapján az előző évi adatokhoz képest 918 százalékos (!) növekedésnek felel meg. A kiberbűnözők egyértelműen arra építik a stratégiájukat, hogy könnyen a felhasználók bizalmába férkőzhetnek. "Tíz évvel ezelőtt a támadások e-mailben érkeztek, most pedig már egyre inkább a közösségi hálózatokon keresztül" - nyilatkozta Gerhard Göschl, a Microsoft biztonsági ügyekben illetékes szóvivője.

Az elkövetők előszeretettel használják ki a Java biztonsági hiányosságait és így juttatják célba a kártevőket. 2010 harmadik negyedévében a Java platform biztonsági réseit kihasználó akciók száma minden más támadási módot túlszárnyalt. Ez részben összefügg az okostelefonok és a tábla PC-k növekvő számával is. "A Java a platformfüggetlensége miatt különösen vonzó a kártevőket készítő bűnözők számára" - hangsúlyozta Jürgen Eckel, az IKARUS Security Software cég fejlesztési vezetője. A fertőzött PC-k aránya Dél-Koreában a legmagasabb, ott száz számítógépre 4 fertőzött konfiguráció jut. A második helyen Spanyolország és Törökország található. A legkevesebb fertőzött PC Mongóliában van.

A szoftvercég két kutatója 2009 januárjában még arról írt, hogy a Gartner és más piackutató cégek által elvégzett korábbi felmérések sokszorosan túlbecsülték az adathalászat által okozott károkat, amelynek több oka is van. Egyrészt az áldozatok hajlamosak felnagyítani a valós kárt, másrészt pedig igen nehéz megbecsülni a valós számokat, illetve kiválasztani a megfelelő hibahatárt. Napjainkra azonban változott a helyzet, az adathalászat az egyik legnagyobb fenyegetést jelenti.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tricky #3
    egy alkalmazást se szoktam elfogadni, aki meg akar vírust, az csak nyugodtan játsszon farmost és küldjön virtuális tortát másoknak
  • norbinork #2
    Egyik szemem sír, de a másik nevet, mert nem tetszik, hogy egyre több felhasználónak az internet másból sem áll, csak a facebookból.
  • Rotyoka #1
    Ezért nem kell minden szar alkalmazást engedélyezni