Gyurkity Péter

Nokia W7 és W8 - immár WP7 alatt

Egy megbízhatónak tartott forrás jóvoltából megtudhatjuk, mely két okostelefonnal szeretne debütálni a Nokia a Windows Phone 7 platformon, miközben a Microsoft az új hardveres specifikációt ismerteti.

Twitter bejegyzés formájában látott napvilágot a hír, miszerint a finn gyártó egyszerre két készüléket mutatna be a nemrég megkötött megállapodás révén immár általa is felhasználandó szoftver alatt, ezek pedig W7, illetve W8 néven jelennének meg. Bár a hivatalos csatornákon keresztül még egyetlen szó sem hangzott el az állítólagos jövevényekről, a bejegyzést a legtöbben nagyon is komolyan veszik.

Teszik ezt legfőképpen azért, mert annak szerzője, Eldar Murtazin nagyon is jól ismert a Nokia közösségen belül, a tőle származó hírek, pletykák általában megalapozottnak bizonyultak, így ezúttal sem látják okát kétségbe vonni azt. Az iparági bennfentesként számon tartott Murtazin most arról ír, hogy e két okostelefon jelenik majd meg először WP7 szoftverrel, ezek Qualcomm chipen alapulnak, és általában véve a HTC Mozartra hasonlítanak majd, vagyis valami ilyesmit kell elképzelnünk az egyelőre még ismeretlen kinézetű készülékek kapcsán. Képek, illetve további részletek egyelőre nem ismeretesek.


A Microsoft részéről eközben Cseri István ismertette az OEM-gyártóknak szánt új hardveres specifikációt, amelyre alapozva ezen partnerek elkészíthetik saját változataikat az elkövetkező hónapokban. Eszerint a Qualcomm MSM7X30 (800 MHz) és MSM8X55 (1 GHz) system-on-chip alkalmazása minden további nélkül megtörténhet, a felbontás terén a HVGA helyett WVGA került be a végleges dokumentációba, a giroszkóp integrálását pedig a gyártókra bízzák, ez tehát opcionális lesz.

A platformon a következő nagy frissítés a már többször emlegetett Mango lesz, amely több javítást, jobb stabilitást, és a cég ígérete szerint kellemesebb felhasználói élményt hoz magával.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kryst #11
    Ettől semmi sem változik! Ilyen is lesz a Nokianak, de számos gyártónál meg tudod venni a full extras WP7-es telefont, kompromisszumok nélkül, amiben olyan hw csücsül amit a MS előírt.
  • asysoft #10
    "...se fejleszto eszkoz..."
    Gondolom akkor ez nem létezik.

    Cikkhez:
    "A platformon a következő nagy frissítés a már többször emlegetett Mango lesz, amely több javítást, jobb stabilitást, és a cég ígérete szerint kellemesebb felhasználói élményt hoz magával."
    Milyen szűkszavú megfogalmazás... Mangoval válik teljessé a rendszer, 1 év alatt sikerül az, amit Apple-nek 4 évig tartott (feature-ök szempontjából, kb). Megkapja az IE9-et (HTML5, HW-gyorsított megjelenítés), megjelenik a multitasking, új API-k (socket, digitális iránytű, giroszkóp, stb), egyedi csengőhang (nem is gondolná az ember, hogy most nincs), lesz magyar lokalizáció illetve nálunk is elérhetővé válik a marketplace (fizetős része is)... Ha így jelent volna meg, most alighanem WP7-es eszközt nyúznék:)
  • kvp #9
    A htc 800 Mhz-es procival szerelt jopar telefont. Normal mukodes kozben 200 Mhz-en jarnak, bongeszesnel is tobbnyire csak 3-400 korul. Teljes sebessegen, bekapcsolt radios egyseggel nagyon konnyen tulmelegszik egy telefon, arrol nem beszelve, hogy meg le is merul. (Mondjuk meg mindig csak par gramm cukor erejet alakitotta hove, de akkor is...)

    A windows phone platform meg jelen allapotaban hasznalhatatlan, se fejleszto eszkoz, se hozzaferesi jog, se rendes tamogatas nincs hozza. Igy nem lesz hozza egyhamar eleg szoftver. A platform egyik fejlesztoje mondta, hogy kineztek ket atlagosnal jobban kereso amerikai ertelmisegit (ferfi-no) es azokhoz szabtak a platformot. A gond az, hogy oket mar az apple elvitte... Szoval most tart ott a microsoft mint ahol az apple az elso iphone-nal. Nagyon lemaradtak.

    A google meg jo utan jar a fele, hogy a linux alapu android gui olyan nepszeruseget szerezzen mint anno a dos alapu windows gui... Nem feltetlen a legjobb, de mindenre jo, barkinek elerheto es joreszt ingyen is van. Eleg nehez ezzel barkinek is konkuralnia.
  • fade2black #8
    ? A 800mhzs MSM7X30 egy tény olcsobb de kifejezetten erős soc.

    Hihetetlen, hogy emberek képtelenek felfogni, hogy mhz NEM EGYENLŐ a teljesítménnyel és a sebességgel.

    RPM != a nyomatékkal és lóerővel. Csak egy tényező.
  • FefeeX #7
    A Microsoft letérdelt a Nokiának... Basszus, pedig végre volt egy normális kezdeményezés, a minimum 1Ghz,HVGA és hasonlók alkalmazására... De a szutyok nokia mindig direkt sz@rabbat akar gyártani, mert azt is megveszik... (lásd pl a retek rezisztív kijelzőt, amit sok év után végre elhagytak pár telefonnál)

    Eddig tuti volt a bivaly rendszer a WP7 alatt, most meg indul majd itt is a gyártsunk olcsó sz@rt, higítsunk, aztán gyakorlatilag a fejlesztést akadályozzák a sok dzsunka sz@rral...
  • Madve #6
    Amit eddig láttam az eléggé gusztustalan. Mondjuk ez ízlés kérdése, de ez elég igénytelen...
  • FoodLFG #5
  • Gladiator #4
    Nezd meg eloben. 1000X szebb, miny barmelyik masik oprendszer.
  • Stryker #3
    Egyébként ki tervezte WP7-nek a menüjét? Valami hihetetlen ízléstelen.
    Ránézni is rossz ,de tényleg ez az egyszínű az egész ,egyszerűen nem vonzza az ember szemét.Inkább raknának rá Meego-t vagy bármi mást.
  • zola2000 #2
    Qualcomm MSM7X30 (800 MHz) és MSM8X55 (1 GHz) system-on-chip alkalmazása minden további nélkül megtörténhet

    na ez így jó lesz, mert olcsóbb mobilokba is bele lehet tenni, és ha típusszámot adnak meg a cpunak, akkor könnyen lehet CPU specifikus kódot írni (nem mint androidnál).