MTI

A WikiLeaks is versenyben a Nobel-békedíjért

A WikiLeaks kiszivárogtató portál, az "arab tavasz" szereplői, az internet szülőatyjai és az Európai Unió is szerepelnek az idei Nobel-békedíj - rekordszámú - 241 jelöltje között.

"A jelöltek végleges száma 241, köztük 53 szervezet van" - közölte kedden Geir Lundestad, a Nobel Intézet igazgatója az AFP francia hírügynökséggel. A jelöltek számának eddigi rekordja 237 volt, mégpedig az elmúlt évben. A Nobel-díj alapszabálya szerint a jelöltlista legalább ötven évig titkos, de a jelölők dönthetnek úgy, hogy bejelentik az általuk javasoltak kilétét. Lundestad - neveket nem árulva el - annyit mondott, hogy az idei névsorra hatással voltak az arab világ népi lázadásai.

Világszerte ezrek - parlamenti képviselők és miniszterek, korábbi díjazottak, nemzetközi testületek tagjai, egyetemi tanárok - jogosultak jelölni egy személyt vagy szervezetet, a javaslatok benyújtásának határideje február 1-je. Snorre Valen norvég képviselő például bejelentette, hogy a WikiLeakst ajánlotta, úgy vélve, hogy az a bizalmas információk közzétételével segített lerántani a leplet "a korrupcióról, a háborús bűnökről és a kínzásokról".

Jelölést kapott az orosz Memorial jogvédő szervezet és egyik vezetője, Szvetlana Gannuskina a szabadságjogok oroszországi védelmében tett erőfeszítéseiért. (Tavaly is jelöltek voltak.) Ugyancsak a listán van az amerikai Larry Roberts és Vint Cerf, valamint a brit Tim Berners-Lee, az internet három szülőatyja. Az ő találmányuk révén jöhettek létre olyan közösségi oldalak, mint a Twitter és a Facebook, amelyeknek nagy szerepük volt az "arab tavaszban". A jelöltek között van még az Európai Unió, Helmut Kohl volt német kancellár, Ellen Johnson Sirleaf libériai államfő és Oswaldo Paya Sardinas kubai ellenzéki.

A kitüntetett (vagy kitüntetettek) nevét októberben jelentik be, s a díjat a hagyományok szerint december 10-én, az alapító svéd Alfred Nobel halálának az évfordulóján adják át Oslóban. Tavaly a norvég parlament által kijelölt öt tagból álló Nobel Bizottság magára vonta Peking haragját, amiért Liu Hsziao-po (Liu Xiaobo) bebörtönzött kínai ellenzékinek ítélte oda a Nobel-békedíjat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sanyicks #2
    Szerintem sztálin megérdemelné a díjat így a halála után. (miért ne? ha obama is megkapta...)
  • morden #1
    Az EU mire fel kapna díjat? Néhány 100km-re az EU határától mészárolják a zsoldosok a tüntetőket ...