MTI

Kezdeményezték Svédországban Assange őrizetbe vételét

Kezdeményezte az ügyészség Svédországban, hogy a bíróság a távollétében rendelje el Julian Assange őrizetbe vételét - közölte honlapján a vádhatóság.

A svéd ügyészség tájékoztatása szerint alapos a gyanú, hogy az ausztrál internetes aktivista nemi erőszakot követett el. "Ha a bíróság elrendeli az őrizetbe vételt, európai letartóztatási parancsot fogok kiadni ellene, hogy adják át Svédországnak" - tudatta Eva-Marie Persson főügyész-helyettes. Az ügyészség közleményében kitér arra, hogy a brit hatóságok arról tájékozatták svéd kollégáikat, hogy Assange-t az Egyesült Királyságban elítélték, és legalább 25 hetet börtönben kell töltenie, mielőtt kiszabadulhat, és folyamatban van a kiadatási eljárása, amelyben az Egyesült Államok már kérte Assange átadását.

Persson hangsúlyozta, hogy a brit hatóságok feladata eldönteni, hogy a svéd vagy az amerikai kiadatási kérelmet tartják előrébb valónak. A svéd ügyészség közleménye arra is kitér, hogy az őrizetbe vételt egyelőre nem rendelték el. Erről az uppsalai bíróság hivatott dönteni.

Julian Assange hét éven át élt Ecuador nagykövetségén Londonban, ahova a brit igazságszolgáltatás elől menekült, hogy ne adhassák ki Svédországnak. Assange valójában ugyanis nem a svéd vádaktól tart igazán, hanem attól, hogy kiadják az Egyesült Államoknak, ahol a szexuális visszaéléseknél sokkal súlyosabb büntetési tétellel fenyegetett bűncselekményekkel, a többi között titkos adatok törvénytelen megszerzésével és államtitoksértéssel vádolják. Assange-t azt követően vették őrizetbe a brit hatóságok áprilisban, hogy Ecuador végül megvonta tőle a menedéket, majd azért ítélték el, mert nem jelent meg a bíróságon, és 50 hét letöltendő szabadságvesztésre ítélték.

Az Egyesült Államok azért kéri az ausztrál internetes aktivista kiadását, mert a hatóságok szerint összejátszott a hadsereg hírszerzési elemzőjeként dolgozó Bradley Manninggel, és a Wikileaks így jutott hozzá több százezer diplomáciai távirathoz, amelyekből az afganisztáni és iraki háború részletei derültek ki.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #1
    " majd azért ítélték el, mert nem jelent meg a bíróságon, és 50 hét letöltendő szabadságvesztésre ítélték."
    Szóval azért tartóztatták le, mert nem jelent meg a bíróságon, jól értem?
    De hisz ez csak egy ócska kifogás!
    Ha maga a bírósági ügy ami miatt beidézték nem járt letartóztatással, mert nyilván egy kamu volt már az is, akkor letartóztatják azért mert nincs rajta sapka...

    Ez Patyomkin demokrácia. Színfalak vannak, a tartalom pedig tetszőlegesen változtatható.
    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2019.05.20. 21:09:53