Gyurkity Péter

Egyelőre nem robbant az AMD az okostelefonoknál

A processzorfejlesztő átmeneti első embere világosan leszögezte egy interjúban, hogy nem tervezik saját fejlesztésű chipkészlet elkészítését, amely az okostelefonok piacán versenyezne, a tábláknál azonban komoly terveik vannak.

Az elmúlt hetekben felmerültek olyan pletykák, miszerint az AMD esetleg belépne a táblák és az okostelefonok szegmensében dúló versenyfutásba, mégpedig az 1 watt alatti fogyasztásra is alkalmas Bobcat mikroarchitektúra egyes példányaival. Ezt most a cég átmeneti vezérigazgatója határozottan cáfolta, azonban hozzátette, hogy ez egyáltalán nem jelenti a táblák teljes elvetését.

Miközben egyesek azon vitatkoznak, hogy vajon a Dell valóban tervezi-e az AMD felvásárlását (igen, ilyen értesülések is felbukkantak a világhálón), Thomas Seifert egy interjúban egyértelművé tette, hogy nem szándékoznak belépni az okostelefonok piacára egy saját készítésű chippel, elsősorban azért, mert véleményük szerint itt már jelenleg is túl sok vetélytárs igyekszik a partnerek és a vásárlók kegyeibe kerülni, emiatt pedig igencsak nehéz komoly nyereségre szert tenniük. A kiélezett verseny tehát nem kedvezne egy újabb riválisnak, még akkor sem, ha ez az AMD lenne, így miközben az Intel komolyan készül a belépő szintű okostelefonokba szánt Medfield kódnevű SoC bemutatására, és optimistán nyilatkoznak esélyeikről, az AMD távol maradna a területtől.

Néhányan úgy gondolják, hogy Dirk Meyer korábbi vezérigazgató többek között pont azért távozott, mert nem voltak konkrét elképzelései a mobil szegmensben (a táblák és az okostelefonok területén), azonban a mostani nyilatkozat alapján továbbra sem számíthatunk ilyesmire - a táblák kivételével, hiszen azt a cégvezető hozzátette, hogy itt a második generációs APU-k (vagyis hibrid processzorok) nagyon is kellemes otthonra találhatnak, megfelelő teljesítményt és fogyasztási mutatókat nyújtva. Az Acer már most is próbálkozik a Bobcat architektúrára, illetve Windows operációs rendszerre alapozott megoldással, az igazi áttörést azonban az AMD az új hibridektől várja.

Az okostelefonoknál tehát nem, a tábláknál viszont annál inkább számíthatunk az AMD fejlesztéseinek felbukkanására.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Balazs127 #2
    Világ 3. legnagyobb PC gyártó cége, így kitalálható hogy a számítógép-eladásokból van pénzük.
  • Sir Ny #1
    A dell az mit gyárt kb? Honnan van nekik pénzük?