SG.hu

Rekord árbevétel a SAS-nál

A változó gazdasági környezetben az üzleti analitikai megoldások iránti kereslet 26%-kal növekedett. 2,43 milliárd dolláros forgalom 2010-ben.

Az üzleti analitikai megoldások vezető szállítója, a SAS nemzetközi pénzügyi adatai szerint a tavalyi évben 2,43 milliárd dolláros rekord árbevételt realizált, amely 2009-hez képest 5,2%-os emelkedést mutat. Tehát a kedvezőtlen gazdasági környezet ellenére a vállalat tovább folytatta megalakulása óta, azaz 35 éve tartó töretlen növekedési trendjét. Külön figyelmet érdemel, hogy az üzleti analitika megoldások iránti kereslet önmagában is 26%-kal ugrott meg a 2010-es évben.

"Üzleti analitikát mostanra már szinte minden iparágban és kormányzati szervnél alkalmaznak világszerte. Eredményeink is alátámasztják, hogy az üzleti analitikában rejlő előrejelző képesség minőségi változást hozhat egy szervezet életébe, hiszen a jövőbe tekintő vállalati döntések gyorsabb és magabiztosabb kiigazításokat tesznek lehetővé." - fogalmazott Jim Goodnight, a SAS vezérigazgatója, aki szerint az analitikai piac növekedése azzal is magyarázható, hogy a robbanásszerűen megnövekedett adatok elemzésével ma már olyan tudás nyerhető, amely azelőtt elképzelhetetlen volt.

Az amerikai központú nemzetközi vállalatcsoport stratégiai szinten elkötelezettje az innovációnak. Ezt az is bizonyítja, hogy tavalyi bevételeinek közel negyedét fordította kutatás-fejlesztésre. A vállalat kiemelt figyelmet fordít a munkavállalóira is: 2010-ben a FORTUNE magazin "100 legjobb munkahely" rangsorának élére választotta, az elmúlt évhez hasonlóan, immár második alkalommal. Mindeközben alkalmazotti létszáma tavaly 2,4%-kal nőtt.

Az elmúlt évben a vállalat két jelentősebb akvizíciót bonyolított le: a Memex felvásárlásával világszerte megerősítette pozícióját a nemzet- és közbiztonsági piacokon, illetve a Vision Systems & Technology Inc. vállalaton keresztül ezentúl az amerikai hírszerző közösség számára is szállít megoldásokat. A SAS 2010-ben stratégiai partnerével, az Accenture-rel is kiszélesítette kapcsolatát és az Accenture SAS Analitikai Csoport (Accenture SAS Analytics Group) létrehozásával egyesítette a különböző iparágakban és üzleti folyamatokban szerzett ismereteket a piacvezető analitikai megoldásokkal illetve képességekkel. A vállalat továbbra is kiemelt partnerkapcsolatként tekint a Terradatával és a HP-val évek óta tartó együttműködésére, amelyek közös innovatív analitikai megoldásokra irányulnak.

A SAS jelentéséből kiolvasható, hogy az iparágspecifikus megoldásokat tekintve kétszámjegyű növekedési ütemet figyeltek meg a legtöbb ágazatban, többek között az oktatásban, az energetikai és közüzemi valamint a pénzügyi szolgáltatások területén, továbbá a kormányzati, az egészségügyi és az élettudományi szektorban. Az ügyfélintelligencia, a csalás megelőzés és felderítés, illetve kockázatkezelő megoldásokból származó árbevételek szintén kimagaslóak voltak, néhány esetben három számjegyű növekedés is kimutatható volt.

A földrajzi megoszlást tekintve a vállalat forgalmának 46%-a származott amerikai üzletkötésekből, Európa, Közel-Kelet és Afrika (EMEA) együttesen 42%-ot, Ázsia és a Csendes-óceán térsége 12%-ot jelentett a cég árbevételeiben. A fejlődő piacokon, úgy, mint a legtöbb ázsiai, latin-amerikai területen, illetve a Közel-Keleten is továbbfokozódott a kereslet a SAS analitikai megoldásai iránt. "A bizonytalan gazdasági környezet, illetve a digitális adatok exponenciális növekedése kihívást és lehetőséget egyaránt jelent a cégek számára." - fogalmazott Musza István, a SAS magyarországi cégvezetője, majd hozzátette: "Az üzleti analitikai megoldások abban nyújtanak segítséget, hogy ezt az időszakot ne kudarcként, hanem sokkal inkább sikerként könyvelhessék el a szervezetek."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!