MTI

Információ-elvonási tünetek a Facebook-nemzedék tagjainál

A kábítószer-függőségről való leszokásnál tapasztaltakhoz hasonló testi és lelki tünetek jelentkezhetnek a Facebook-generáció tagjainál, ha akár egyetlen napra is megfosztják őket az internet, a mobiltelefon, a televízió, és a rádió használattól - figyelmeztettek szakemberek.

Az Unplugged (Kihúzva) elnevezésű nemzetközi vizsgálatban 12 egyetem vett részt a világ különböző részeiről. Az intézmények önkéntesei egy egész napot töltöttek el internet, mobiltelefon, iPod, televízió, rádió és újság nélkül. A vonalas telefon használata és a könyvolvasás engedélyezett volt számukra, és naplót kellett vezetniük az élményeikről. Néhányan a dohányzás felhagyásakor jelentkező tüneteket produkáltak, sokan közülük a kemény drogokról való hirtelen leszokáshoz hasonlították a benyomásaikat, mások úgy érezték, mintha kegyetlen diétába fogtak volna. Az állapotot információ megvonási rendellenességnek nevezték el a szakemberek.

"Nem csupán mentális, hanem testi tüneteket is tapasztaltunk. A résztvevők nyugtalanságról számoltak be, és gyakran önkéntelenül is nem létező mobiltelefonjaik után nyúltak" - mondta Roman Gerodimos, a tanulmányban részt vevő Bournemouthi Egyetem munkatársa, egyben a Marylandi Egyetem média és köztémák nemzetközi központja által vezetett kutatás brit részlegének irányítója.

Az alanyok a szorongás és elzártság érzéseiről számoltak be. "Voltak pozitív hatások is, például az emberek +túlélési stratégiaként+ elmentek sétálni, vagy meglátogatták a barátaikat, ahelyett, hogy a monitor előtt ültek volna. A legmegdöbbentőbb az volt a számunkra, hogy az emberek milyen hatalmas mértékben váltak függővé a modern technológia vívmányaitól. Sokaknak már kar-, illetve ébresztőórájuk sincsen, mert teljes mértékben a mobiltelefonjukra bízzák magukat" - tette hozzá.

A résztvevők többségének a mobiltelefon hiány és a Facebook-on történő eseményekből való kimaradás okozott nehézséget, azonban a legnagyobb problémát kétség kívül a zene hiánya jelentette számukra. "Nagyon sokan közülük zavarónak és kellemetlennek érezték a csendet. Aztán amikor már valamelyest hozzászoktak, egyre több dolgot kezdtek el felfedezni maguk körül, például a madárcsicsergést, vagy a szomszédok beszélgetését" - mondta Gerodimos.

"Összességében a résztvevőknek csak egy kis hányada élte meg tragédiaként a tapasztaltakat. A legtöbbjük először szenvedett az elvonási tünetektől, de aztán a +túlélési stratégiák+ révén végül leküzdték azokat. Ha egy kicsivel jobban tisztában lennénk azzal, hogy miként és mire használjuk ezeket az új technológiákat, akkor talán a ránk gyakorolt hatásukat is sikerülhet kordában tartani" - hangoztatta.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Ny #16
    ...vagy azoknak, aki nem tudnak felszólító módba tenni egy igét...
    ( ilyen helyesírással simán elmennél köztársasági elnöknek )
  • Merces #15
    ...ezt talán a retardált balfaszoknak mond akik internet helyett használják...
  • Merces #14
    ..sajnos ezt a saját bőrömön érzem,pont igy ahogy ide vanj rajzolva, a baj az hogy én vagyok egyedül , és az elfoglaltak vannak többen........
  • Rapid81 #13
    Attól még magának köszönheti a tizenéves kissrác, hogy arra izgul, hogy van 1000-10000 ismerőse a f@szbúkon és böködheti őket. Akik közül jó ha 10et ismer valójában.
  • morden #12
    Érdeke, hogy a kommentelők egy része hogy magára vette a cikket, mintha szerepelt volna kisérleti alanyként a tanulmányban :D
  • Rotyoka #11
    A facebook nem egyenlő az internettel retardált balfaszok.
  • Lowosan #10
  • endrev #9
    Kérem hogy ne szennyezzük az újságírást! Az idézetben foglalt idézet jele nem a '+', hanem a dupla-relációsjel:

    "Voltak pozitív hatások is, például az emberek »túlélési stratégiaként« elmentek sétálni..."

    Mac-en Alt-Gr X és Y. Windows automatikus javítással érdemes megoldani.
  • paraszgyerek #8
    Nem mellesleg, ha valakinek egy felsőoktatási intézményben annyi ideje van fészbúkozni hogy függő lesz tőle, az egyben azt is jelenti hogy az adott intézmény nem biztosít számára megfelelő elfoglaltságot, kihívást és programot... ugyanaz a helyzet mint az egész nap tévé ( villanypásztor ) előtt ülő gyerekek esetében.
  • okosan gyerekek #7