Napi Online

Fordulatot hozhatnak a táblagépek

Bár az idei fellendülés a várakozásokkal ellentétben elmarad a magyar pc-piacon, a szakértők úgy vélik a 2010-es stabilizálódás után már biztosan lesz növekedés 2011-ben.

A magyar piacon idén 410-420 ezer hordozható gépet, s mintegy 120 ezer asztali számítógépet adnak el. Az előbbi nagyjából megfelel a tavalyi eladásoknak, hiszen vannak olyan szakértők, aki szerint 10 ezerrel kevesebb, míg mások szerint 4 százalékkal több hordozható gép talál vevőre 2010-ben, mint 2009-ben. Az asztali gépek eladása, ennél egyértelműbb vélemények és előrejelzések szerint, mintegy 8 százalékkal esik vissza 2010-ben.

Szabó Tamás, a Toshiba magyarországi marketing vezetője elmondta, idén stabilizálódó, talán kissé csökkenő piacon cégük tartja a negyedik-ötödik helyét 10 százalék körüli részesedéssel, idén 38 ezer mobil számítógép eladásával.A jövőt nézve a Toshiba optimista, részben azért is, mert a személyi jövedelemadó-kulcs mérséklésével több pénz marad az embereknél, s ebből remélhetőn új számítógépeket is vesznek.


A magyar piacon vezető Acer szerint is várat még magára a fellendülés. Míg Nyugat-Európában 10-20 százalékkal nő idén a kereslet a gépek iránt, a magyar piacon más a helyzet, s legfeljebb a hordozható gép eladása haladja meg pár százalékkal a tavalyit. Az Acer a teljes magyar piacon mintegy 25 százalékos, a hordozható gépeket illetően pedig 30 százalék körüli részesedéssel rendelkezik. Szalay Balázs, az Acer magyarországi kereskedelmi képviseletének marketing vezetője úgy vélte, jövőre már lesz növekedés a magyar piacon is, részben a tablet pc-k (táblagépek)iránti nagyobb kereslet miatt.

Világszinten már idén is nőnek az eladások, az amerikai Gartner piackutató cég szerint idén 14,3 százalékkal nőhetnek az eladások tavalyhoz képest, 352 millióra, jövőre pedig 15,9 százalékos növekedés várható. A Gartner elemzői szerint egyre nagyobb az érdeklődés a táblagépek, például az iPad iránt. A cég szerint 2014-ben a hagyományos személyi számítógépek piacából már 10 százalékot vehetnek el az új típusú számítógépek. Az új géptípus elsősorban az olcsóbb laptopoknak és netbookoknak támaszt versenyt, megjelenésének hatására a fogyasztók jelentős része elhalasztotta a tervezett PC-vásárlást. Tavaly világszerte 5,2 százalékkal több személyi számítógépet adtak el, mint egy évvel korábban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • who am I 7 #5
    Nem kell fosni, ilyen hülye nevet sosem fognak adni neki.Nyugodtan levédetheted justforfun : D
  • Nailyenugysincs #4
    Már van vmi ilyesmi. Nem a névre gondolok hanem a dupla érintőkijelzős gépekre aminek az egyik fele lehet akár billentyű akár úgy is lehet kezelni mint egy könyvet vagy ahogy akarod.
  • Polemius #3
    "a személyi jövedelemadó-kulcs mérséklésével több pénz marad az embereknél"

    Muhaha!
    Akiknél több marad, azoknak idén sem okozott gondot lecserélni a gépet.
    A többi embernél meg kevesebb marad, amiből még kevésbé fog tudni ilyenre költeni.
  • Magiszter #2
    Tavaly a netbook volt a sláger, most a tablet. Jövőre lehet hogy a "netlet" gépek lesznek slágerek (netlet = netbook-tablet :D gyorsan le is védetem)
  • koryne #1
    Csak én unom, hogy minden 2. hír valami tabletről szól? Tavaly u.ezt játszották a netbookokkal is...