Gyurkity Péter

Áprilisban jöhet a PlayStation mobil

A korábbi híresztelésekkel ellentétben nem most decemberben, hanem jövő februárban mutatkozik majd be a Sony mobiltelefonja, amely a boltokba még később érkezik meg - lassan szivárognak az információk.

November végén mi is beszámoltunk az akkori pletykákról, amelyek elsősorban a mobiltelefon várható érkezési idejét taglalták. Megoszlottak a vélemények, hiszen a jól értesültek egy része arról beszélt, hogy még decemberben megérkezhetnek az első példányok, míg mások a februárban esedékes Mobile World Congress 2011 alatt várták a debütálást. Most újabb részletek láttak napvilágot.

Az újabb értesülés szerint minden korábbinál valószínűbb a februári megjelenés, legalábbis ami a találkozó alatti hivatalos bemutatót illeti. Az első példányok sajnos még ekkor sem kerülnek a piacra, ez ugyanis legkorábban áprilisban várható - minden bizonnyal a Nintendo legújabb hordozható 3DS konzolja megjelenésének ellensúlyozása érdekében. A forrás megemlíti, hogy zárt körben már sort keríthettek az első ismertetésre, ám az jelenleg biztosnak tűnik, hogy a nagyközönség a februári rendezvény előtt nem sok hivatalos információt várhat.


Ami a hardveres oldalt illeti, itt sok tekintetben alapvető eltéréseket találunk a PlayStation Portable konzolokhoz képest. Kinézetben ugyan ez utóbbi családra emlékeztet a telefon, még a 3,7 - 4,1 hüvelykes kijelző is a PSPgo-ra hajaz, ám belül egy 1 GHz-es Qualcomm Snapdragon MSM8655 chipet találunk majd, amelyet 512 MB memória, 1 GB ROM, valamint az Android 2.3-as verziójának egyénire szabott változata egészít ki.

Egyelőre ennyit tudunk a készülékről, további részletek várhatóan csak hivatalos csatornákon keresztül érkeznek majd - jövő februárban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ferrer #9
    Angry Birds az lesz? :))
  • jézusom #8
    Jó lesz ez, egy sima android telón elég nehéz játszani rendes irányító hiányában.Ezen pedig van :)
  • birdo #7
    Csak a játék )))
  • narumon #6
    Miért is?
  • MsUser #5
    Erős Lesz a vas, de nem világos mi tart nekik ennyi ideig? Sajnos az új platform új játékokat is hoz, nem PSP kompatibilis biztos! De lemaradnak mint a borravaló hogy akarják eladni ha addigra minden telefon ugyanezt tudja?
  • DontKillMe #4
    Ezt éppen te kérdezed? L.O.L.
  • narumon #3
    Hát mivel androidos igy max emulációról lehet szó, azt meg utána már "secperc" alatt áthekkelnék a többi androidos telefonra is.
  • 5c0rp330n #2
    ha tud majd rendes psp jatekokat futtatni, akkor meg jo is lehet. ha nem, akkor nem is ertem hogy gondoltak egyaltalan.
  • narumon #1
    Ennek meg mi értelme van?