Gyurkity Péter

Itt a Sony Xperia 8 Lite

A cég azonban eközben már az új zászlóshajón dolgozik.

A Sony Mobile az utóbbi években látott negatív trendet egyelőre nem tudta megfordítani, ehhez valószínűleg egy valóban nagy durranást előidéző okostelefonra lenne szükség. A most bemutatott példány ezt biztos nem hozza el magával, viszont a soron következő változat már jó eséllyel pályázhat erre a szerepre.

A hivatalos bejelentésben az Xperia 8 Lite típust ismerhetjük meg, amely tulajdonképpen az Xperia 10 módosított változataként jelenik meg a piacon, egyelőre Japánban. Jól jellemzi a szerény jelleget, hogy egy 2017-es chip mellett döntöttek, ennek értelmében a Snapdragon 630 biztosítja majd a középkategóriás teljesítményt, amihez 4 GB RAM és egy 64 GB-os belső tároló csatlakozik. A kijelző kereken 6 hüvelykes, ez a 21:9-es képarányt nyújtja nekünk, miközben az előlapon egy 8 megapixeles szelfikamera, a hátoldalon pedig egy 12 és egy 8 megapixeles (telefotó-) érzékelő áll még rendelkezésünkre, ez utóbbi 2x-es optikai zoommal. Az akkumulátor egy 2870 mAh-s példány, itt a listán emellett még a hagyományos jack-dugó, valamint az Android 9 jelenik meg, míg a fekete és fehér változatban szeptember 1-től megjelenő telefon ára a szigetországban 280 dollárnak felel meg.

Ennél minden bizonnyal nagyobb visszhangot fog kiváltani az Xperia 5 II, amelynek egyes részletei már kiszivárogtak. Evan Blass az utóbbi napokban a hardverről beszélt, majd pedig több felvételt is megosztott az érdeklődőkkel, így már van némi elképzelésünk a telefonról. A 6,1 hüvelykes kijelző a 120 Hz-es frissítést és a 21:9-es képarányt nyújtja, az oldalsó káva itt már nagyon vékony, míg a vastagabb homlok révén sem bevágásra, sem pedig apró lyukra nincs szükség. A ZEISS közreműködésével fejlesztett hátoldali tripla-kamera 3 12 megapixeles érzékelőre épül, ezek gyakorlatilag az Xperia 1 II típusról jönnek át, a 3D ToF-szenzor nélkül. A teljesítményről már a Snapdragon 865 gondoskodik, ehhez 8 GB RAM és 128 GB-os tároló csatlakozik, microSD-bővítés lehetőségével. A listát a jack-dugó, a kereken 4000 mAh-s akkumulátor, valamint az Android 10 teszi teljessé, ez utóbbi az Android 11-re lesz frissíthető.

A hivatalos bejelentés szeptember 17-én, a cég saját rendezvényén várható, az októberi megjelenés pillanatában 1000 dolláros árra számíthatunk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!