SG.hu·

Csak jövőre jön a Nokia E7

Igencsak nehéz dolga lesz a Nokiának az Android ellenében, ezúttal ugyanis készülőben lévő zászlóshajójuk megjelenését kénytelenek elhalasztani - az E7 csak a jövő év elején jelenik majd meg.

Hírügynökségi értesülés szerint a Nokia hivatalosan is elismerte, hogy az elsősorban üzleti felhasználásra szánt E7 hivatalos megjelenése a következő évre csúszik át, amit azzal indokoltak, hogy szeretnék a lehető legjobb felhasználói élményt biztosítani a potenciális vásárlók számára. Hogy ez pontosan mit jelent, arról csak találgathatunk, az azonban biztos, hogy ezzel romlanak a cég esélyei.


Az Android ugyanis eközben szinte megállíthatatlanul nyomul előre, egymás után érkeznek a hírek annak terjedéséről. Legutóbb arról számoltunk be, hogy a Google naponta 300 ezer új készüléket aktivál, amellyel ezen a téren beérték a jelenleg első Nokiát, így már csak idő kérdése, hogy mikor kezdik ki annak pozícióját. Arról is írtunk, hogy a Nokia az X7 okostelefonnal készül, mégpedig az amerikai AT&T szolgáltatóval összefogva, elsősorban multimédiás funkciókra koncentrálva. Az E7 ezzel szemben üzleti célokra is kényelmesen használható, és leginkább a zászlóshajóként titulált N7-re hasonlít, azzal a különbséggel, hogy teljes, kicsúsztatható billentyűzettel érkezik majd.

A cég eredetileg decemberre ígérte a készüléket, ez azonban a mostani hír szerint jövő év elejére tolódik. Az okostelefon 4 hüvelykes AMOLED-érintőképernyőt kapott, amely 640 x 360 pixel felbontást támogat. A QWERTY-billentyűzet a kijelző mögött helyezkedik el, ehhez pedig 256 MB RAM, 350 MB belső tárolókapacitás, 802.11 b/g/n WiFi, Bluetooth 3.0, valamint USB és GPS támogatás társul. A 8 megapixeles dual LED flash kamera számára nem jelent gondot a 720p felbontású videó rögzítése.

A Nokia E7 várhatóan 500 eurót kóstál majd a kontinensen, erre jönnek rá az adók.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Darth Sith2010. 12. 17.. 15:09||#7
"Az okostelefon 4 hüvelykes AMOLED-érintõképernyõt kapott, amely 640 x 360 pixel felbontást támoga"
Ez nem kevés egy cseppet? A htc desire 3,8" nak van 480*800, amely már elég szép, de az iphone 3,5" retina display 640*980 tud, akkor a 4"ra a 640*360 igen kevésnek tûnik, pláne, hogy ez egy zászlóshajó lesz. Az amoled kijelzõ persze dob rajta rendesen, hiszen legyen bármilyen jó egy slcd ips panellal, az amoled mellett nem rúghat labdába.

"256 MB RAM, 350 MB belsõ tárolókapacitás"
ez szintén cseppet kevésnek tûnik, pláne egy 2011-ben megjelenõ telefontól, pláne 500juróért..
© fflloodduurr1992010. 12. 17.. 14:19||#6
Én sajnálom hogy csak jövöre jön ki a piacra,de addig varok.
© aronvirginas2010. 12. 16.. 17:41||#5
Az N8 nem ütõképes? Még a marketingre is hangsúlyt fektettek, tegnap épp a TV2-n láttam reklámot. Szerintem felhasználói szempontból korrekt, amit nyújtanak: az Ovi Maps méltó konkurenciája a Google Maps-nek, az Ovi Store szintén decens, és az Andorid Markettel ellentétben a fizetõs tartalom is széleskörben elérhetõ (tudtommal), hardver terén pedig szintén nincsenek jelentõs gondok. A Symbianon valóban lenne mit frissíteni, vagy jobban felkarolni a MeeGo-t, de szerintem ebbe az irányba is lesz még elõrelépés.
© lmisi2010. 12. 16.. 12:01||#4
Az Androidnak tény nagy a hypeja, de tényleg lehet kezdeni aggódni a Nokiáért.
Mert mire elõjön valamilyen tényleg ütõképes dologgal az okostelefon arenában, addigra végleg elveszti ebben a kategóriában a vezetõ szerepét, de legalább odafigyelnek rá titulust. No ekkor kõ kemény lesz visszakapaszkodni.
© aronvirginas2010. 12. 16.. 10:55||#3
Nem értem miért kell még egy Nokiás cikkben is az Androidot nyomatni? Szerintem sokaknak tele van már a hócipõjük a hype-pal. Mondom ezt Galaxy S tulajként...
© Kasya2010. 12. 16.. 10:41||#2
N(ekem) 8 ... de nem 7 😊
© okosan gyerekek2010. 12. 16.. 10:00||#1
N7-re... <#lama>