Berta Sándor

Bend Desk, a jövő íróasztala

Német kutatók olyan asztalt fejlesztettek ki, amely képernyőként és munkafelületként egyaránt használható, s az egyik oldala vízszintes, a másik pedig függőleges.

A Bend Desk nevű különleges asztalt az aacheni Rajna-Vesztfáliai Műszaki Főiskola (RWTH) Média Számítástechnikai Csoportjának tagjai alkották meg és jelentősen hatékonyabbá teheti a tervezőmérnökök munkáját. A szakemberek ugyanis a vízszintes felületét használhatják munkafelületként, míg a függőleges részét érintőképernyőként, így sokkal egyszerűbbé, gyorsabbá és kényelmesebbé teheti a tervezési vagy megjelenítési folyamatokat. Fontos kiemelni, hogy a Bend Desk vízszintes felülete is érintőképernyő, így a felhasználó az egész asztalt használhatja az ujjaival vagy különleges tollakkal.


Az aacheni egyetem munkatársai a tervezéskor abból indultak ki, hogy bizonyos szempontból minden íróasztal egy vízszintes és egy egy ahhoz csatlakozó függőleges részből áll. Érvelésük alapján az emberek általában a vízszintes részen dolgoznak a dokumentumokkal és itt tárolják a számítógéphez kapcsolódó billentyűzetet, valamint az egeret, míg a PC-vel összekötött kijelző nyugodtan tekinthető a függőleges asztalfelületnek. Éppen ezért gondolták, hogy létrehoznak egy különleges asztalt, amelynél a vízszintes és a függőleges felület nincs szétválasztva.

Az asztalt egy favázra helyezték el, a felületét pedig egy 1 x 1 méter méretű akrilfóliával takarták le. A különleges bútor belsejében két vetítőkészülék található, ezek továbbítják a felületen megjelenő tartalmakat. Az ujjak pontos helyzetét infra-LED-ek és három kamera méri be, illetve rögzíti. A kifejlesztett szoftver multitouch-kompatibilis, így a felhasználható egyszerre akár több ujját is használhatja az információk beviteléhez vagy a megjelentetett képek ide-oda mozgatásához, kicsinyítéséhez vagy éppen nagyításához.


A kutatók megalkották a Space Invaders nevű klasszikus játék Bend Desk-kompatibilis változatát, amelyet stílusosan Bend Invadersnek neveztek el. A programmal egyszerre akár több személy is játszhat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • B0nFire #19
    Az egyik módszer:



    A másik módszer:



    Nem kell ehhez külön kereső. Van.
  • teddybear #18
    Egyrészt nem jó, mert túl merev, nem állítható. Másrészt, hova teszem a cuccom, amiből dolgozom?
    A vízszintes felület mindenképp kényes, az LCD-nek annyi, ha feldől a teás poharam, súlyos dolgokat sem lehet tartani rajta. Nem igazi munkafelület.
  • hangulati #17
    off
    Kedves SG! nem lehetne veletlenul megoldani, hogy a hozzaszolasok kershetoek legyenek a hozzaszolo neve szerint? biztos sokan orulnenek neki. es korrekt is lenne.
  • MsUser #16
    Ez valami próbálkozás az elavult kivetítős technika alkalmazására.
    De ez ebben a formában halott ötlet, mondjuk játékteremben elfér.
  • crisztof #15
    Egy vezeték nélküli bill és egér csodákra képes, amikor meg nem kell, el lehet ám rakni is.
  • NIBI #14
    Majd mikor 1 órás használat után bedurrannak a kezeid akkor már meg fogsz sértődni. :D
    Szerintem is alkalmatlan ez mindenre...
  • Rotyoka #13
    "Itt a karoddal mozgatsz mindent. Jól elfáradhat nap végére.":

    legalább többet mozogsz nem csak a panel lift től a ajtóig napi 2x
  • Cat #12
    "Ez olyan ronda mint a román országút."
    Ez egy házilag összedobott, fából összetákolt megvalósítás. Nem a kinézet a lényeg, hanem a mögötte lévő koncepció.

    "Itt a karoddal mozgatsz mindent. Jól elfáradhat nap végére."
    Az érzékelés finomsága, felbontása csak megvalósítás kérdése. Nyilván lehet egeret is rakni az asztalra, illetve más beviteli eszközt rákötni.
  • Sir Quno Jedi #11
    Veszel egy 37"-47"-es LCD TV-t és azt használod monitornak (van akkora képe, mint ennek), az asztalodon meg billt és egeret, meg pörköltetnokedlivel tárolsz és voilá. Nekem így megy évek óta, kivéve, hogy rühellem a nokedlit.
  • blazsa #10
    Nekem az nem tetszik benne, hogy míg az egér segítségével elég kis mozdulatokat tenned, itt a karoddal mozgatsz mindent. Jól elfáradhat nap végére. :) Szerintem annyira nem fog elterjedni a közéletben. Inkább a tervezőknek lesz praktikus.