Gyurkity Péter

Google Docs immár okostelefonokon is

A keresőcég eddigi nagy hiányzója vált elérhetővé két mobiltelefon platformon, ám első körben némi korlátozással jelenik meg a rendszer - azt sem tudni, hogy a további operációs rendszerek mikor csatlakoznak.

A hivatalos Google Mobile Blog bejegyzéséből tájékozódhattunk a napokban arról, hogy a népszerű webes szolgáltatás ezúttal az Android és az iOS mobil operációs rendszeren is elérhetővé válik, ami mindenképpen fontos előrelépést jelent, még akkor is, ha komoly korlátokkal érkezik a megoldás. A használat könnyű és egyszerű lesz, az Android esetében további előnnyel.


A Google Docs eddig nem volt elérhető okostelefonokon, amivel alaposan kilógott a keresőcég számos egyéb megoldását tömörítő csoportból. A mostani frissítés révén ezt a hiányosságot pótolják, mégpedig a docs.google.com kiegészítésével. Ennek eredményeként nincs más dolgunk, mint az Android 2.2, illetve az iOS 3.0 operációs rendszert futtató készülékünkön betölteni a weboldalt, majd kiválasztani a szerkeszteni kívánt szöveges dokumentumot, avagy táblázatot. Jelenleg e két formátum jelölhető ki a portálon, és sajnos egyelőre nincs lehetőség új fájl létrehozására, vagyis mindenképpen egy már meglévő anyagot kell kiválasztanunk.

A fejlesztés révén akár egyszerre többen, egy időben is módosíthatják a meglévő dokumentumokat okostelefonokon keresztül, az Android platformon pedig elérhetővé válik a speech-to-text funkció, vagyis a kívánt változtatásokat akár le is diktálhatjuk, okostelefonunk pedig továbbítja azt a portálnak. Arról nem esett szó, hogy a további mobil operációs rendszerek - így például a Windows Phone 7 - mikor csatlakozhatnak a támogatott platformok listájához.

Az elsőként említett két platformon napokon belül igénybe vehető lesz a szolgáltatás, amint frissítik a Google Docs portált.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sanyicks #8
    Nocsak nincs pénz mobilnetre? Csóró vagy? :D
  • eNMi #7
    kb 1 éve használom mobilon melóban (munkásruhás meló, úgyhogy se pc, se más), mert kellett a táblázatkezelő és hogy többen is elérjék bárhonnan, bármikor.
  • aronvirginas #6
    Sajnos Opera Mobile-lal még nem működik rendesen, az Adroid saját browserét meg használja aki akarja, nekem hányingerem van tőle.
  • Gerygrey #5
    De, kiadta.
  • Magnificat #4
    de azért még van, és tuti lesz is pár évig... nekem is gt540-em van, de nincs rajta net csak akkor, ha voda napijegyet váltok, vagy épp valami hotspot mellett vagyok, otthon saját wifim perpill nincs...

    amúgy én inkább azon csodálkozom, hogy még nem adta ki eddig a docs-ot a google androidra...
  • Bith #3
    Egyébként lehet új dokumentumot létrehozni.
  • fergusonpapa #2
    lassan nem sok midenki van offline módban a telóján.
  • Ferrer #1
    Offline mód nélkül ez szart se ér.