SG.hu·

Csak figyelmeztetnék a finn illegális letöltőket

A finn kormány tervei szerint a jövőben írásbeli figyelmeztetésben részesítenék az illegális letöltőket. A figyelmeztetéseket az internetszolgáltatók küldenék ki anélkül, hogy ezeket a felhasználói adatokat harmadik félnek átadnák.

A finn kormány által a napokban a parlament elé benyújtott törvénytervezet számos változást vezetne be a szerzői jogi és az elektronikus adatvédelmi szabályozásban. A kormány ugyanis a jogsértő internetezők figyelmeztetésére kötelezné a finn internetszolgáltatókat, ugyanakkor az ún. "három csapásos" rendszert nem kívánja bevezetni. A finn honatyák reményei szerint a költséges és időigényes bírósági eljárások helyett a javaslat megfelelő alternatívát kínálna a szerzői jog tulajdonosai számára, egyúttal pedig csökkenti a rendőrség terhelését, azáltal, hogy egyszerűbb esetekben nem teszi szükségessé a rendőri beavatkozást.

A törvénytervezet szerint a jogtulajdonosok lehetősége, hogy az illegális letöltésen ért internetezők IP-címét rögzítsék, és a jogsértés ügyében az internetszolgáltatókat megkeressék. Az internetszolgáltató az érintett felhasználó azonosítása után köteles lenne előfizetőjét a jogsértés tényére figyelmeztetni. A kormány szerint a jogszabály nem írja elő az előfizetői adatok jogtulajdonosoknak történő átadását, sőt biztosítékot tartalmaz arra, hogy ezen információkhoz az internetszolgáltatókon kívül más ne férhessen hozzá.

A törvénytervezet, amely a tartalomszolgáltatás és e-kereskedelem promotálásának részeként került kidolgozásra várhatóan 2011 tavaszán lép majd hatályba.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Adenoma2010. 11. 08.. 08:57||#2
A TOR-ral csak úgy jön le az adat 120 megabittel, igaz?

btw, sikerült már 50kb/sec fölé menni bárkinek?
© dj ozsi2010. 11. 05.. 12:21||#1
Látszik, hogy azért a Finn tezsdvíreinknél is a zsírnyakú politikusok f*ssák a törvényt, akik azt hiszik, hogy ha van olyan hogy IP cím akkor ak már egyet jelent valakinek a beazonosításával, pedig a TOR óta ez már a múlté. <#eplus2>

Ezzel adnak a sz*rnak egy jókora pofont, és az ISP-knek egy kis plussz munkát, aminek majd feltehetõleg roppant fognak örvendeni.

<#ejnye1> Ejnye-bejnye, nem kéne kalózos adatokat letorrentezni,

Mert kimegyünk és eldádázunk, irgum-burgum !

<#banplz><#kocsog>