SG.hu·

30 euró kártérítés két zeneszám feltöltéséért

Ellentétben az eddig megszokott gyakorlattal, az elmúlt esztendők egyik legenyhébb ítéletét hozta egy fájlcserélő elleni perben a hamburgi tartományi bíróság. A testület gyakorlatilag jelképes büntetést szabott ki az alperesre.

Az elmúlt években az volt a szokás, hogy a bíróságok túlzott mértékű, szinte abszurdnak nevezhető pénzbüntetésekre ítélték a fájlcserélőket. A hamburgi jogászok azonban most igencsak megdöbbentették a szerzői jogvédőket. Az alperes egy 20 éves fiatalember volt, aki még 16 éves korában töltötte fel egy P2P-hálózatba a Rammstein zenekar Engel és Marius Müller-Westernhagen énekes Dreh' dich nicht um című zeneszámát. Az édesapa semmit sem tudott fia cselekedeteiről. Annak ellenére, hogy az elkövető még gyerek volt, a kiadók őt és az apját is beperelték szerzői jogsértés miatt. Az eljárás során a felperesek zeneszámonként 300 euró kártérítést követeltek.

A hamburgi tartományi bíróság azonban a 308 O 710/09 számú ítéletében úgy döntött, hogy ha a dalokat kevesebb, mint 100-szor töltötték le, akkor összesen legfeljebb 15-15 euró kártérítés jár a kiadóknak és az előadóknak. A testület nem vitatta, hogy valóban szerzői jogsértés történt, ennek ellenére úgy határozott, hogy a kártérítésnek olyan mértékűnek kell lennie, amekkora összegben két fél egy esetleges licencszerződés megkötése esetén megállapodott volna. Mivel egy ilyen egyezmény másolata nem állt a bíróság rendelkezésére, ezért a jogászok megbecsülték az összeget és így jött ki a zeneművenkénti 15 euró. A becslés során figyelembe vették, hogy a zeneszámok 13, illetve 19 évvel ezelőtt készültek és így már nem számítanak a legkeresettebb nótáknak.

A bíróság végül kimondta azt is, hogy a most 20 éves férfi bűnös, mert a szerzői jog által védett zenei alkotásokat engedély nélkül lemásolta, majd pedig feltöltötte a világhálóra. Ugyanakkor az édesapa, bár ő az elkövető szülője és az internetelőfizetés is az ő nevén van, semmilyen bűncselekményt sem követett el és mivel nem tudott fia tettéről, ezáltal kártérítés-fizetési kötelezettség sem terheli.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© susztera2010. 11. 03.. 07:07||#6
Kellene már egy zene vagy épp filkedvelõk jogvédõje is, aki bepereli a kiadókat jogtalan haszon miatt, hiszen nézzük már meg kitõl lesz egy lemez 5000 Ft, ha az elõállítási költség 100Ft/db körül járhat.
És mi is drágítja fel a terméket?
1. a kiskereskedõk pofátlanul magas 50%-os árése ? Akkor miért nem tesznek semmit a kiadók a kiskereskedelem kikerülésére, a netes értékesítés felé? (Bocsi, de az nem lépés, hogy netrõl letöltve egy számért 200, néhol 99 Ft-ot kérnek, ez még mindig magas, hiszen egy albumnyi letöltés (12-14 szám)jó esetben 1200-1400 Ft, rossz esetben a duplája, miközben én adom hozzá a lemezt,tokot, borítót, internet elõfizetést, stb., továbbá egy átlagfizetéshez kell viszonyítani a termékek árát, és az nem hiszem, hogy jó döntés, ha a fizetésembõl 1 max 2 albumot engedhetek meg havonta. Ezt havi tagsági díjban lehet csak meghatározni, amiért korlátlan mennyiségben lehet letölteni és zenét hallgatni legálisan)
2. Az elõadók kérnek túl magas hasznot ? (kvázi ezért látjuk, hogy a tegnap gettó lakója, holnap magánrepülõgéppel megy faygit vásárolni). na akkor mi a francnak a kiadó, ha nem tudja kordában tartani az általa felfedezett elõadót, és mellesleg mi is elküldhetjük az ilyen mohó celebeket meleget tájakra úgy büntetve, hogy nem csak nem vesszük a lemezeit, de még letöltésre sem méltatjuk.
3. nagyon magas a reklám költség ? (na is mi a francnak hízlalják a médiákat, ahelyett hogy pl a fájlcserélõkön keresztül vagy más módon közvetlenül elérnék a felhasználókat, és akkor egybõl nem kell felesleges harmadik személy zsebét tömlödni.
4. A kiadók túl éhesek? Túl magas a profit? Hátha ez drágítja fel, akkor valóban nem marad más, mint büntetni a kiadókat a letöltéssel.

Amíg ezt e kérdést megoldják a kiadók, addig pedig jöhez a zenegahhlgatók, letöltõk, fájlcserélõk és miegyebek egyesülete, aki tucatnyi jogásszal beperli a kiadókat a jogtalan haszonért, és a jogvédõket a rengeteg beszedett jogdíjért, ami csak épp ahhoz nem kerül, akit a legtöbben hallgatnak.
© FoodLFG2010. 11. 02.. 10:03||#5
http://www.youtube.com/watch?v=yydlX7c8HbY
Sajnos ez a Rammstein videó letöltõdött a gépemre miközben néztem. Ez hány év börtön ? <#lama>
© tmisi2010. 11. 02.. 08:37||#4
Amúgy ez is egy ördögi kör, letölteni lehet, de fel azt nem, de ha nem töltünk fel semmit, nem lesz mit letölteni.<#action>
© Boroskóla2010. 11. 02.. 08:35||#3
Kiváncsi lennék,amerikában mit kaptak volna 😊 20év börtön pulsz 200000 dodó,minimum
© M0RN1NGST4R2010. 11. 01.. 23:23||#2
"A testület gyakorlatilag jelképes büntetést szabott ki az alperesre." -> ez lenne a normális.
© bertino2010. 11. 01.. 20:49||#1
lol ez mekkora cumi a jogvedoknek.