Napi Online

Az Apple ellen szervezkedik a Microsoft?

Steve Ballmer vezérigazgató titkos látogatást tett a többek közt a Flash és a Photoshop fejlesztéséért felelős Adobe főhadiszállásán, ahol találkozott annak elnökével, Shantanu Narayennel.

A két vállalatvezető a lap értesülései szerint az Apple okostelefonok terén érezhető dominanciájáról és annak ellensúlyozásának lehetőségeiről beszélgettek, többek közt az Adobe potenciális felvásárlásáról a Microsoft által. Az ügylet értéke a jelenlegi piaci kapitalizáció alapján elérhetné a 15 milliárd dollárt is és nagyban hozzájárulna a Microsoft internetes jelenlétének erősödéséhez. Egy ekkora tranzakció szokatlan lenne a 37 milliárd dollárnyi készpénzállománnyal rendelkező Microsofttól, amely a Yahoo! 2008-as dugába dőlt felvásárlási kísérlete óta nem próbálkozott akvizíciókkal. Az eddigi legnagyobb ilyen jellegű ügylete a netes reklámszolgáltatásokat nyújtó aQuantive 2007-es felvásárlása volt 6 milliárd dollár értékben.

Látnak fantáziát az akvizícióban a Reuters által megkérdezett elemzők, ezáltal ugyanis a Microsoft sikeresen integrálhatná a Flash és egyéb Adobe programok nyújtotta előnyöket új telefonok és tablet PC-s fejlesztések esetén, illetve jó ellensúlyt képezhetne az Apple ellen, amelynek vezére Steve Jobs mereven elutasítja a Flash-alapú alkalmazásokat.Egy esetleges felvásárlás az "ellenségem ellensége a barátom" minősített esete lehet - véli Toan Tran, a Morningstar elemzője, márpedig mindkét cég közös ellenfele az Apple.

Ám egy másik elemző iparági forrásokból úgy értesült, csupán konkrét termékekről volt szó, felvásárlásról nem. Az Adobe részvényárfolyama az utóbbi időben mindenesetre meglehetős volatilitást mutatott. A társaság szeptember 22-én kiadott csökkentett menedzsmentvárakozásaira 19 százalékot zuhant az árfolyam, míg két héttel korábban, mikor az Apple lazított az iPhonera és az iPadre vonatkozó korlátozásokon 12 százalékot ugrott az Adobe jegyzése.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Papichulo #17
    Meg mindig lehengerloek az erveid...
  • sanyicks #16
    még mindig nem szoktál le a az angol kifejezések magyar szövegbe csenmészéséről? Még mindig nem menő...
  • Papichulo #15
    Ez valoban igy van. Az Adobe eladasainak 50% szarmazik az OSX platformon.
    Azonkivul az MS trosztellenes multjaval a szovetsegi kormanyzat sem engedelyezne a merger-t.
    Azt is tegyuk hozza, hogy az Apple keszpenztartalekait figyelembe veve, akar hostile takover-ben is barmikor megszerzhetne az Adobe-t, az MS csak almodozik ilyesmirol.
    Azert tovabbi szep wet-dream-eket az itteni gyulolkodoknek :)
  • Balazs127 #14
    Előre félek ettől a kifejezéstől: Microsoft Flash :D Most is egy kalap szar az Adobe-nál, de ezek szerint lehet, hogy lesz még lentebb :D
  • passatgt #13
    szerintem több legális adobe van macen a 4-5%-os részesedésével mint az összes winen együttvéve:) adobe nem mondhat le erről a piacról szerintem még akkor sem, ha az ms felvásárolja őket
  • pixx #12
    Ha MS felvásárolja az Adobét, amit én már évek óta remélek, akkor az Apple gépeket mindenki lehúzza a retyón, és csak divat buzik veszik, komoly szakember nem fog venni almás gépet...na akkor kíváncsi leszek mennyit zuhannak a részvények...
  • sanyicks #11
    hát psd fájlt kb 534 program beolvassa, és 403 formátumra tudja alakítani.

    Nem vásároltam, de arra a havi max 1 programra nekem tökmindegy milyen. A béna appokat ki tudom kerülni, eddig is ki tudtam, nem mindha a szifonos store nem lenne teli híg fossal.
    Én nem vagyok almás hogy mind a 200000000000 appot összegyűjtsem :D
  • sanyicks #10
    Az a különbség hogy te hülye vagy, nekem meg igazam van.
  • bigjoe #9
    Hát nem nagyon vagyok oda az apple üzletpolitikájáért illetve azért, hogy a kifejezetten buta kütyüiket (Amit tudnak azt jól tudják,de pl az sms státusz alap lenne, flash támogatás, stb) arany áron árulják.

    VISZONT le a kalappal, mert évekkel vannak a többiek előtt (Iphone no comment, Ipad a többi gyártó még mindig nem tudott előrukkolni egy épkézláb táblával sem).


  • ppista #8
    A tied sem egy matyó himzés, de ez nem igazán ide tartozik.