Napi Online

Nem halad előre a frekvencia eladása

Miközben a kormányzat a távközlési cégeket sújtó pótadó kivetésén gondolkodik, az illetékes minisztérium még nem vágott bele a 450 és a 900-as frekvenciák értékesítésébe.

Pedig ezt már a korábbi kormányzat is elhatározta, sőt az idei központi költségvetésben húszmilliárd forint bevétellel számolt a frekvenciaeladásból. Ez az összeg körülbelül megegyezik azzal a megtakarítással, amit a kormány a vagyonkezelés területén kíván elérni, ami érinti az it- és telekommunikációs szolgáltatásokat is. A Magyar Telekom a kormány által kért árengedmények következtében öt-hét milliárd forint negatív hatásra számít az árbevétel és az EBITDA terén is.

Információink szerint egyébként a frekvenciákért elvárt húszmilliárd forint túlzó - az előző kormány tett kísérletet a 450 MHz-es frekvencia eladására, eredménytelenül. Mindkét frekvenciatartomány előnye, hogy viszonylag olcsón lehetne rajta mobilinternet-szolgáltatást nyújtani.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a frekvenciakészletet olyan nemzeti kincsként kezeli, amelynek felelős, ésszerű gazdálkodás mentén hasznosulnia kell - tudatta a tárca lapunkkal. Ennek érdekében már az idén konkrét lépéseket terveznek. Hogy mit, miként és mikor, nem derült ki.

A lebonyolításért felelős Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságtól (NMHH) azt a választ kaptuk, hogy a frekvenciák értékesítésének módjával kapcsolatban a kormány döntésére várnak. A kabinet hatáskörébe tartozik ugyanis annak eldöntése, hogy a frekvenciákat pályáztatás vagy árverés útján értékesíti-e. Amint a döntés megszületik, a hatóság kiírja a pályázatot vagy megszervezi az árverés törvényes lebonyolítását. Az NMHH mindkét frekvencia esetében rövid időn belül képes a megfelelő eljárásokat lefolytatni.

Elképzelhető, hogy a halogatás hátterében az áll, hogy a kormányzat szeretne megállapodni a távközlési cégekkel a jelenlegi frekvenciahasználati díjakról. Ezt a szolgáltatók azért kifogásolják, mert a bekapcsolt bázisállomások teljesítménye alapján kell fizetniük, s nem a sávszélesség alapján.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!